Megjelent a közlemény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) 58/A. § (2f) bekezdése szerint egyedi befogadási kérelmek 2018. évi benyújtásának időpontjáról.

Az Szt. 58/A. § (2f) bekezdése szerint a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben - évente két alkalommal - dönthet a szolgáltató, intézmény, ellátotti létszám, férőhelyszám, illetve feladatmutató befogadásának szükségességéről a (2c) és a (2d) bekezdésben foglaltakra tekintet nélkül, a költségvetési források, a területi lefedettség, a szükségletek és a szolgáltatói nyilvántartásból törölt kapacitások figyelembevételével. Indokolt eset különösen a megszűnt intézmény ellátottairól való gondoskodás, a területileg hiányzó szolgáltatás pótlása, valamint a máshol nem ellátható személyek ellátásának biztosítása. A kérelem benyújtásának naptári napként meghatározott határidejét a szociál- és nyugdíj politikáért felelős miniszter közleményben teszi közzé, és döntését - az államháztartásért felelős miniszter attól számított 30 napon belül közölt álláspontja alapján - attól számított 60 napon belül hozza meg. 

A szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszternek és az államháztartásért felelős miniszternek az Szt. 58/A. § (2f) bekezdésében biztosított jogkörében hozott döntése alapján, a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter adja ki a befogadás szakkérdésében az előzetes szakhatósági állásfoglalást.

Az egyedi elbírálásra irányuló kérelmek benyújtási határideje:

2018. március 27.

A kérelmeket kizárólag elektronikus úton, aláírt formában szkennelve, Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár részére címezve, a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre lehet benyújtani.

A kérelemben az alábbi adatokat kell feltüntetni: 

- Fenntartó pontos megnevezése és címe;

- A fenntartó típusa;

- Azon engedélyes neve, címe, és ha van, ágazati azonosítója, ahol a fenntartó a befogadni kért szolgáltatást nyújtani kívánja;

- A befogadni kért szolgáltatás megnevezése;

- A befogadni kért férőhely/ellátotti létszám/feladatmutató száma;

- Az ellátási terület megjelölése (falugondnoki szolgáltatás esetén a település, tanyagondnoki szolgáltatás esetén a településrész vagy az önkormányzati rendeletben meghatározott ellátási körzet megnevezésével; szociális étkeztetés, házi segítségnyújtás, támogató szolgáltatás és közösségi ellátások esetén település, fővárosi kerület, a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület vagy járás megnevezésével; egyéb szolgáltatás esetén település, fővárosi kerület, a fővárosi önkormányzat által közvetlenül igazgatott terület, járás, megye, régió megnevezésével vagy annak feltüntetésével, hogy az ellátási terület az ország egész területe);

- A kérelem indokainak kifejtése.

Fenntartóváltás és szolgáltatás, férőhelyszám, létszám vagy feladatmutató átadása esetén a kérelemben az érintett fenntartóknak közösen kell nyilatkozniuk a fenntartóváltás, illetve átadás-átvétel szándékáról. 

 

 

Forrás: Kormány.hu