Egyes alapszolgáltatásoknál kialakult egy gyakorlat, mely szerint a szolgáltatásra határozott idejű megállapodásokat kötnek, melyeket évről évre újra kötnek. Felmerül, hogy ez esetben pontosan milyen dokumentációs kötelezettsége is van az intézménynek és / vagy szolgáltatónak?

A személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről szóló 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet (Ir.) 3. § (1a) bekezdése szerint a szociális alapszolgáltatásnak az intézményi jogviszony megszüntetésétől számított három hónapon belüli ismételt kérelmezése esetén az igény elbírálható a korábbi kérelem és mellékletei alapján. Ebben az esetben írásban nyilatkozni kell arról, hogy a korábbi kérelemben foglaltak tekintetében időközben nem következett be változás.

Ez alapján a megállapodás újra kötéséhez a kérelem adatait a nyilvántartásban kell rögzíteni, mintha új kérelmezőről lenne szó, az Szt. 20. § (1) bekezdése alapján „A szolgáltató, intézmény vezetője a szolgáltatásra vonatkozó igényt érkezésének napján nyilvántartásba veszi”. A kérelemhez csatolandó mellékleteket nem kell újra bekérni ezen esetben, ha azok érvényességi ideje egyébként az új szolgáltatás kezdetére még alkalmazhatóak.

Ügyelni kell ugyanakkor arra, hogy az adatváltozások hiányáról nyilatkoztatni kell a kérelmezőt, ezt a nyilatkozatot az iratanyagban el kell helyezni. A nyilatkozatnak ki kell terjednie minden olyan adatra, mely a kérelemben, illetve a kérelemhez csatolandó mellékletekben található, beleértve a jogosultságot (szociális rászorultságot) megalapozó tényezőkre és a személyi térítési díj megállapítását megalapozó jövedelemre.

 

Újra kötés vagy határozott idő hosszabbítása?

A megállapodás újbóli megkötéséről akkor beszélhetünk, ha az eredetileg megkötött megállapodás lejártát követően kerül megkötésre az új megállapodás, például ha december 31-én lejár a határozott idejű megállapodás és az új már következő év januárjában kerül megkötésre.

Nem ez a helyzet akkor, ha a megállapodás lejártát megelőzően a szolgáltató és az ellátott egy módosító megállapodásban a határozott időtartamot módosítja, pl. adott év december 31-ről következő év december 31-re. Ez esetben nem szakad meg a jogviszony, nem minősül új kérelemnek/megállapodásnak az eljárás és az ezzel kapcsolatos adminisztráció a megállapodás módosításán kívül nem szükséges.

 

Jogszabályi háttér:

  • 1993. évi III. törvény a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról
  • 9/1999. (XI. 24.) SzCsM rendelet a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások igénybevételéről