Közzétételre került a fejélesztő foglalkoztatást nyújtó szolgáltatók befogadására és 2017. április 1 - 2017. december 31. közötti időszakára szóló állami támogatására kiírt pályázat tárgyában meghozott döntés.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítása értelmében az intézményen belüli szociális foglalkoztatás 2017. március 31-i nappal megszűnik, helyében április 1-től a fejlesztő foglalkoztatás, mint önálló szociális szolgáltatás lép. A fejlesztő foglalkoztatást végző szolgáltató befogadására és állami támogatására 2016. december 21-én került pályázat kiírásra. Pályázatok benyújtására 2017. január 2. – 2017. január 31. között volt lehetőség.

A pályázat iránt jelentős érdeklődés mutatkozott, összesen 143 pályázatot nyújtottak be a fenntartók, a benyújtott igények jelentősen meghaladták a pályázati keretösszeget. A benyújtott pályázatokat a szakmai bíráló bizottság javaslata alapján a pályázat lebonyolítója döntésre terjesztette fel a miniszternek. A döntés tartalmazza a nyertes, illetve elutasított pályázatokat, továbbá a befogadásra kerülő pályázatok esetben a finanszírozási szerződésben meghatározandó feladatmutatót.

A pályázati döntés értelmében összesen 139 pályázat került befogadásra összesen 1.949.616 feladatmutató és 1.744.906.320 Ft támogatási összeg mellett.

 

Fejlesztő foglalkoztatás - befogadott pályázatok

Fejlesztő foglalkoztatás - elutasított pályázatok

 

Forrás: Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság

 

Kapcsolódó cikkek: