Fülöp Attila, szociális területért felelős államtitkár a Magyar Nemzetben írt egy rövid cikket a GKI jövedelmi egyenlőtlenségek kutatásával kapcsolatban. Az ebben megfogalmazottakra reflektálnék TLDR jelleggel, idézve néhány gondolatot.

Az elmúlt napokban a közismerten baloldali kötődésű GKI Gazdaságkutató Intézet a Policy Agenda adataira alapozva olyan elemzést tett közzé, melyben azt próbálják bizonyítani, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon nőtt a szegénység.

Létezik az az érvelési hiba, amit úgy hívnak, hogy argumentam ad hominem, a vitapartner személyét, tulajdonságait, vagy személyes érdekeit veszi célba, elvonva a figyelmet arról, amit a másik fél állít. Az államtitkár az első mondatában megpróbálja a virtuális vitapartnerét azzal hitelteleníteni, hogy baloldali kötődésű. Egy mondaton belül rögtön elköveti a második érvelési hibát, ugyanis a GKI kutatása nem az állítja, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon nőtt a szegénység, hanem hogy nem csökkentek a jövedelmi különbségek Magyarországon (ez a címe az anyagnak, viszonylag könnyen felismerhető a tételmondat). Ezt az érvelési hibát szalmabábnak hívják, ami a másik fél álláspontjának megváltoztatását jelenti azzal a céllal, hogy könnyebben támadható legyen. Az adatsorok összevetésében a szalmabáb érvelés folytatódik, ugyanis a GKI a jövedelmi eloszlást mérte (hiszen ez az írás alaphipotézise), az államtitkár pedig Eurostat szegénységi indikátorokra hivatkozik, ami egy teljesen más terület. Egy harmadik érvelési hiba is belép ezen a ponton: a tekintélyre való hivatkozás lép (argumentum ad verecundiam) – mit is képzel a GKI, hogy olyat mer állítani, amit „valid” Eurostat nem támaszt alá?

 

A GKI anyaga lapján készített saját infografikánk.

 

A szegénységgel kapcsolatos kérdések vizsgálhatók, ugyenis készültek európai szintű szegénységi mutatók összevetéseire épülő anyagok. Ezekben leírták, hogy „a szegénység és kirekesztődés jelzőszámai valóban jelentős  javuláson  mentek  keresztül  az  elmúlt  évtizedben,  de  ezek  a  folyamatok  hasonlóan zajlottak le a Közép-Kelet-Európában is”. Ezen felül rögzítik, hogy pont a GKI által márt jövedelmi egyenlőtlenségek tekintetében nem sikerült javulást elérni. Ezek az anyagok rögzítenek a szegénység mérésével kapcsolatos egyéb problémákat is, pl. pont a Fülöp Attila által szakmaiatlannak nevezett létminimum számítás hiányát.

De ha már létminimum... meg kell jegyezni, hogy a GKI csak viszonyítási alapként használja az adatok bemutatása során, a létminimum fogalma és módszertana körüli vita nem befolyásolja az objektív jövedelem-eloszlási adatokat, sem azok értékelését. De felmerül még egy kérdés: ha „a mutató nem tükrözi a valóságot, ezért szakmaiatlan” - ahogy Fülöp Attila írja, akkor miért használta ezt jó hosszú ideig az ország vezető statisztikai hivatala és miért nem készítettek olyan mutatószámot, ami szakmai alapon ezt képes lett volna mérni?

 

a történelem különböző korszakainak különböző társadalmai mindig hordoztak egy közös jegyet kortól, földrajzi helytől, jóléti szinttől függetlenül: a javakból ki nagyobb, ki szerényebb mértékben részesült. Voltak gazdagok, voltak szegények, és az államok mindenkori fontos feladata a társadalmi szolidaritás kereteinek fenntartása. Ahogy Márk evangéliuma rögzíti: „Szegények mindig lesznek köztetek, rajtuk bármikor segíthettek.”

Folytatódik a szalmabábozás: sem a GKI, sem más nem vonta késégbe, hogy léteznek társadalmi egyenlőtlenségek és azt sem állította senki, hogy ezek teljes mértékben felszámolhatók. A hipotézis az volt, hogy 10 év alatt a magyar társadalomban ezek az egyenlőtlenségek nem csökkentek és emiatt a társadalom jelentős része (viszonyítási alaptól függően akár 30%-a is) jelentős anyagi deprivált élethelyzetben létezik és bizonyos társadalmi csoportok esetében ez jelentős veszélyt jelent.

 

Egy kereszténydemokrata kormányzás nem tud másból kiindulni, mint az egyház szociális tanításából.

Nos, hogy ennek mennyire sikerül megfelelni, azt mindjárt meglátjuk, minden esetre elég szomorú, hogy egy kereszténydemokrata kormányzás csak egy forrásból tudja felépíteni a saját ideológiai hátterét.

 

Az pedig egyértelmű, világos és évszázadok óta stabil. A felelősségi szintekben van egy elvitathatatlan kiindulópont: a kisebbtől haladunk a nagyobb felé, belülről haladunk kifelé. Először az én, a személyes és aztán a közösségi. A kettő között pedig ott egy rendezőelv, egy híd, amely összeköti az egyént a közösséggel, a kis falut a megyével, a polgármestert a kormányzattal: ezt úgy hívjuk, szubszidiaritás.

Az évszázadok óta stabil jelző eleve nem egyeztethető össze a kereszténydemokrácia fogalmával, egyrészt mert a kereszténydemokrata gondolat ennél sokkal fiatalabb (és nem összemosható a keresztény-konzervativizmussal, ami inkább jellemzi a jelenlegi kormányzatot), másrészt maga a keresztény-demokrácia is fejlődik a társadalmi rendszerek változásával. A szubszidiaritásról csak annyit, hogy ezt maga a kormányzat számolja fel leginkább pl. a települési hatáskörök és a kapcsolódó források folyamatos elvonásával, a közfeladatok centralizálásával és koncentrálásával és bürokratizálásával.

A Quadrogesimo anno esetében meg kell jegyezni, hogy az 1920-30-as évek európai gazdasági és társadalmi viszonyaira íródott, jelenleg erre hivatkozni erősen anakronisztikus érzetet kelt. Ha az ember elolvassa (elérhető magyarul), akkor látható, hogy a jelenlegi kormányzat sok más retrográd kezdeményezése mellett a szociálpolitikáját is egy közel 100 éves, számos tekintetben rendkívül elavult gondolatrendszerre építi (főleg, ha idevesszük, hogy ez az enciklika sem értelmezhető az 1891-es Rerum novarum nélkül). És tegyük hozzá, hogy ez egy erősen katolikus vonal, miközben az egyházak körében minimum a református egyházat meg kell említeni, ami azért több kérdésben a katolikus egyháztól eltérő álláspontot képvisel. Ez a megközelítés még egy ideológiailag beszűkített térben is tovább szelektál.

 

Ezért egy polgári kormányzat közpolitikájának a fentiekre építve mindig is egy feladata van: az egyének, a polgárok részére azt a lehetőséget megadni, amiben ő maga tud magáról gondoskodni, ő maga tud saját erejéből talpra állni. Mert a szociális biztonság ott kezdődik, ahol a saját munka biztosítja a jó(l)létet, ahol a gyermekvállalás nem lesz szegénységi kockázat. Ha a szociális biztonságot nem erősítjük meg a munkahelyteremtéssel, a családok támogatásával, akkor nem marad más, csak a segély. A felelős gondoskodáspolitika ott kezdődik, hogy nem a szociális rászorultsági hálót toldozzuk-foldozzuk fő célkitűzésként, hanem az oda vezető utat szüntetjük meg.

Alapvetően az a baj, hogy az alaptételeknél elvérzik kijelentés. Ma Magyarországon a bérminimum és minimálbér nettó összege nagyon elemi szintű létezést tesz csak lehetővé. A közfoglalkoztatással elérhető jövedelem pedig tragikusan alacsony, messze az elemi létezéshez szükséges szint alatt van. Ezek a jövedelmi szintek (lásd a GKI kutatását) a társadalom jelentős részénél a meghatározók (pl. szociális szektor dolgozói), így ott a napi lét is veszélyben van. Jól(l)létről, talpra állásról szó sincs, arról meg végképp nem beszélhetünk, hogy esetleg polgári egzisztenciát építsen ki valaki vagy épp a családtagjait (szüleit, testvérét, gyermekeit) érdemben támogassa vagy bekapcsolódjon párhuzamos öngondoskodási formákba (pl. magán nyugdíjrendszer, egyéb, legalább krízishelyzetekre elegendő megtakarítások létrehozása).

A gyermekvállalás szegénységi kockázatát pont azokban a rétegekben nem sikerült csökkenteni, akik éppen marginalizált élethelyzetben vannak. A családi pótlék vagy a GYES összege 2008 óta változatlan, ahogy a segélyalapot jelentő nyugdíjminimum összege sem változott. A családi adókedvezmény pedig a marginalizált csoportokban (pl. napi bejelentéssel, alkalmi munkákból élők vagy épp iskolából lemorzsolódó korai gyermekvállalásban érintettek) nehezen érvényesíthető, a GYED extra meg az ehhez hasonló ellátások szintén a fantasztikum világában vannak - gyakorló szociális munkásként nem találkoztam olyan hátrányos helyzetű családdal, akik hozzáfértek volna ezekhez. A CSOK meg a babaváró hitel, a nagycsaládosok támogatása pedig szintén ezekben a csoportokban elérhetetlen. Összességében talpra állást pont azokban az élethelyzetekben nem támogatja a magyar állam, amelyekben leginkább szükség lenne rá. A keresztény-konzervatív álláspont az, hogy a középosztály a saját státuszát képes legyen fenntartani, ehhez megkapja a szükséges támogatásokat. A leszakadt rétegekben ezek nem elérhetők, nekik meg kell elégedni egy minimális szintű szegénygondozással, meg a szakadatlan érdemtelenség hangsúlyozásával.

 

 

A „produktív szociálpolitika” mindig szemben állt a cél nélkül osztogató, a kiszolgáltatottságot vagy adott esetben restséget bebetonozó szociálpolitikával.

Halmozott érvelési hiba – szalmabáb + hamis dilemma. A szociális segélyrendszer soha nem volt osztogató jellegű, épp a baloldali kormányzás épp ezt a részt húzta meg a legjobban a Bokros-csomag idején. A rendszerváltozás óta minden egyes kormányzat nagyon erősen ügyelt arra, hogy minél szűkebb kör kerülhessen a segélyezettek jogosulti körébe – na nem a társadalmi helyzetük javításával hanem a rászorultsági kritériumok szigorításával. Itt ismét utalnék a nyugdíjminimum 13. éve stagnáló összegére, ami nagyon sok transzfer jogosultsági kritériumának és összegének is viszonyítási alapja. A "restség bebetonozása" pedig egy elképesztően szakmaiatlan, megbélyegző és áldozathibáztató megnyilvánulás - épp a szakmát irányító személytől.

 

Magyarországon a produktív szociálpolitika nem előzmény nélküli, ennek múltja, tapasztalata, hagyománya van. (Gondoljunk a Magyar Normára, Esztergár Lajosra vagy éppen Magyary Zoltán szociális vármegyéjére.)

Már megint a 30-as évekből dolgozunk. Az akkor időszaknak tényleg voltak olyan szociális vívmányai, amik az akkori körülmények között komoly eredménynek számítottak és sokaknak nyújtottak segítséget. De azóta megint évtizedek teltek és nem 1930-ban vagyunk, hanem 2021-ben. Nem lehetne, hogy esetleg napjainkban működő modellekből merítsünk ihletet vagy emeljünk át modelleket?


A baloldal ezzel szemben mindig csak osztályharcos történelemben tud létezni, gondolkodni.

Az osztályharcos elképzelés létezik, de a baloldali szociális gondolat azért ennél jóval összetettebb, gondoljunk csak pl. a szociáldemokráciára vagy a legújabb zöld-baloldali mozgalmakra.

 

Számukra nem létezik olyan, hogy egy politika minden polgárának a jólétéért küzd, a szemükben csak az létezik, hogy egy társadalmi osztály egy másik osztály kárára akarja javítani helyzetét.

Én tudom, hogy államtitkár úr nem szakmabeli (közgazdász és informatikus - azt már megszoktuk, hogy a szociális területen elvétve akad szakmai végzettségű vezető), de ha már egyszer szociálpolitikai kérdésekben kíván megnyilvánulni, könyörgöm, olvasson már el egy-két alapművet. De tényleg. Az univerzális ellátások kifejezetten baloldali termékek, ahogy a magyar szociálpolitika hasonló elemei (pl. gyes, gyed, gyermekápolási táppénz) is jelentős részben baloldali eredetűek. Ezzel szemben állíthatók a 2010-től induló kormányzatok erősen implicit diszkriminatív elemekre épülő, elitista megközelítésű családtámogatásai (pl. a különböző hitelkonstrukciókra épülő támogatások), amik egészen egyszerűen nem hozzáférhetők a társalom aljára szorult családoknak. Azokat a kritériumokat, amik alapján ezek igényelhetők, egy hátrányos helyzetű család nem tudja teljesíteni (teszem hozzá, hogy a középosztály alsóbb rétegébe kerülő családok jó része sem).

 

Az Orbán-kormány 2010-ben olyan Magyarország irányítását vette át…

Az Orbán-kormány egy globális válsághelyzetben megroggyant magyar államot vett át, amit a baloldali kormányzatoknak nem sikerült eredményesen menedzselni – bár jó eséllyel elmondható, hogy egy jobb oldali kormányzat sem tudott volna sokkal többet kihozni a helyzetből. Az Orbán-kormányok eredményeinél nem lehet elsiklani a tény felett, hogy egy globális konjunktúra időszaka dolgozott a kezük alá, ami egészen a koronavírus járványig tartott. S bár a mutatószámok 2010-hez képest tényleg sokat javultak, nem lehet azt sem figyelmen kívül hagyni, hogy a regionális összehasonlításban sok szempontból a térség vezető országából erősen visszazuhantunk és ma már az egykori sereghajtó Romániával és Bulgáriával vagyok sok tekintetben versenyben, de legalábbis ezen országok sokkal dinamikusabban zárkóznak fel, mint Magyarország. Szóval van mire büszkének lenni.

A gyermeket nevelő családoknál maradó 3000 milliárd forintról csak annyit, hogy ennek nagy része azon családoknál tud realizálódni, akik egyébként jobb társadalmi státuszuk révén képesek lennének önfenntartásra, amíg a legalsó jövedelmi szintre szorult családoknál ezekből a maradó pénzekből nem jelenik meg semmi.  Ezt a jelenséget nevezte el Ferge Zsuzsa perverz újraelosztásnak, ami ma már alapfogalom a szakmában.

 

Szegénységi vagy társadalmi kirekesztődéssel fenyegetettek aránya 2005-2018, KKE11 (forrás)

 

Ennek középpontjában eddig is a munka volt, és a továbbiakban is az marad. Mert a munka érték, ha munka van, minden van, ha munka nincs, semmi sincs.

A munka fetisizálása ilyen szinten nem feltétlen jó dolog. A munka alapvetően tényleg jó – értékteremtő, jövedelmet ad, szociális kapcsolatrendszert jelent, strukturálja az időt és még van számos jó érv mellette – igazából ez megint egy újkori kormányzati kommunikációs panel, hogy rajtuk kívül mindenki más a munka ellen van. Soha olyan kormányzata nem volt az országnak, ami ne akarta volna az aktív munkaerő-állomány arányát növelni. Az más kérdés, hogy az Orbán Viktor vezette időszak az egyetlen, ahol meglehetősen agresszíven, minden kényszerítő eszközt bevetve terelték az embereket a foglalkoztatás felé.

De ismét csak a 21. században vagyunk, amikor a munka világa drasztikusan változik: nyakunkon van a digitalizáció, a mesterséges intelligencia, kivesznek régi szakmák (ezerrel képezzük a felzárkózási projektekben a targonca-vezetőket, miközben a vállalkozások rohamosan állnak át az automatizált logisztikai rendszerekre) – ezekre nem igazán ad választ a kormányzati foglalkozáspolitika.

 

Magam számos szociális intézményben, megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató munkahelyen járok hétről hétre, elmondásuk szerint a hétvégék, a munkaszüneti napok a nehezek.

Szociális szakemberként mondom. ezt most ne mossuk bele. A megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása egy külön szakmai professzió, amiben a munka terápiás eszközként (is) működik. Ezt - bár vannak érintkezési pontok - viszont nem lehet a teljes társadalom foglalkoztatási problémáival analógiába állítani (arról nem beszélve, hogy a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása sem problémamentes terület).

 

Mert akkor valami hiányzik ezeknek az embereknek: az önbecsülés, a valahova tartozás élménye, az, hogy érezzék, a munkájuk a közösség számára érték.

Az önbecsülést és a közösséghez tartozás és értékteremtés olyan fogalmak, amiket nem lehet a munka világába beszorítani. Sőt, alapvetően ha ezek dominánsan csak a munkából származnak, azt patológiásnak tekintjük (pl. ez az egyik fontos eleme a munkaholizmus jelenségének). A munka hozzá tesz ezekhez az értékekhez, de nem lehet kizárólagos – sőt, elég nehezen hihető, hogy egy szerelősor mellett 12 órázó munkásnak az önbecsülése ebből fakadna, vagy egy közmunkába kényszerített személy az árokparti gereblyézést olyan hatalmas értékteremtésnek vélné.

 

Mert egy szociális munkás végső soron nem kevesebbet akar, mint egy adott élethelyzetben rábeszélni valakit az életének megváltoztatására. Van ennél nagyobb, bátrabb vállalás? Nem véletlen, hogy a mai kor szociális munkásának előképei azok az egyházhoz köthető szereplők, akik hivatás adta kötelességből látták el a rászorulók segítését, vezetését.

Nem is értem, hogy jutottunk el most a szociális munkásokig, de ha már itt vagyunk, mint szociális munkás, kiráz a hideg és kikérem magamnak, hogy valamiféle rábeszélőgépként tekintsenek a munkámra. Szociális területért felelős államtitkárként ilyet leírni egészen elkeserítő, mert a szociális munka fogalmával sincs láthatóan tisztában. A szociális munka "olyan gyakorlat alapú szakma és tudományág, amely elősegíti  a  társadalmi  változást  és  fejlődést,  a  társadalmi  összetartozást, valamint  az  emberek  hatalommal  való  felruházását  és  felszabadítását. A társadalmi igazságosság, az emberi jogok, a közös felelősségvállalás és a különbözőségek tiszteletének elvei központi helyet foglalnak el a szociális munkában.  A humán és társadalomtudományok elméleteivel, valamint a helyi tudásokkal felvértezve a szociális munka embereket és rendszereket aktivizál, hogy választ adjon az élet kihívásaira és előmozdítsa a jóllétet” Ezt a kérdés ledukálni arra, hogy az én dolgom, hogy rábeszéljem az embereket, hogy menjenek el dolgozni...

 

Hálót akar adni, és nem halért sorban álló, kiszolgáltatott tömegeket akar kreálni.

És akkor még egy biblikus utalás, mert igazi keresztény-konzervatív politikushoz ez illik. Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmet arra, hogy Jézus egy meglehetősen populista akció keretében egy alkalommal több ezer ember vendégelt meg kenyérrel és hallal (János evangéliuma 6. fejezet). Nem azt mondta, hogy menjetek el egy OKJ halászati tanfolyamra EU támogatásból és alapítsatok halászati szövetkezetet. Nem. Cél nélküli, baloldali osztogatást rendezett.Jézus egyébként is hajlamos volt a restek és egyéb érdemtelenek társaságában tevékenykedni (ezt nem kevesen kortársai közül is szemére vetették), amire elhangzott a válasz „Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek" (Lukács 5:31). Talán érdemesebb lenne, ha a szociálpolitikát sem azon az alapon szerveznénk, hogy "akinek van, annak adatik, és bővelkedik, akinek pedig nincs, attól még az is elvétetik, amije van" (Máté 13:12).

Másrészt szeretnék még egyet idézni, mert „szociális” szempontból nagyon fontos tanítás (szerintem fontosabb, mint a Rerum novarum vagy a Quadrogesimo anno):

Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. (Máté 25:34-40)

Mit is tesz ma a magyar állam a legkisebbekkel, legszegényebbekkel, legelesettebbekkel, idegenekkel? Az idegeneket migránsoknak nevezzük és a határon kerítéssel fogadja őket, vagy évekig kínozza őket mindenféle táborokban. A hajléktalanokat alkotmányos szinten kriminalizálja, a szegényeket pedig belekényszeríti olyan élethelyzetekbe, ami nem segíti a talpra állásukat, és csak a transzgenerációs szegénységi mintázatokat erősíti meg. Nem a restséget, hanem a kilátástalanságot, a nyomort és a szenvedést. Majd őket teszi ezért felelőssé.

Összességében a magyar állam nem nagyon osztogat halakat, vagy leginkább azoknak, akik amúgy is rendelkeznek, hajóval, hálóval, halászati ismeretekkel, s különösen szereti a nagy halászati multinacionális vállalatokat, akik maximum alacsony bérért foglalkoztatott halászati segédmunkásoknak vesznek fel hazai dolgozókat. Viszont akinek se hálója, se hala és életében nem látta az óceánt, nos, nekik nem jut semmi, csak az érdemtelenség bélyege. És a legszomorúbb az, hogy ezt a bélyeget annak az ágazatnak a vezetője süti rájuk, akinek a feladata a segítésük megszervezése lenne.

 

 

Források:

  • Háló vagy hal – a helyes gondoskodásról. Magyar Nemzet. 2021.03.02. LINK
  • 2010 óta nem csökkentek a jövedelmi különbségek Magyarországon. GKI Gazdaságkutató Zrt. 2021. LINK
  • SZEGÉNYSÉGI JELENTÉS 2020 MAGYARORSZÁG. Magyar Szegénységellenes Hálózat Esély Labor Egyesület. LINK
  • Magyarországon a második legalacsonyabb a minimálbér az EU-ban a 2021-es adatok szerint. Quibit. 2021.02.05. LINK
  • Quadrogesimo anno. 1931. LINK
  • Az egyház szociális tanítása. Magyar Katolikus Lexikon. LINK
  • A szociális munka globális definíciója. Esély. 2014/6. szám. LINK
  • Ferge Zsuzsa (szerk.): Magyar társadalom és szociálpolitika 1990-2015. Osiris. 2017
  • Biblia. Szent István társulat elektronikus kiadása. LINK