A Magyar Közlöny 2017. évi 16. számában (II. 03) megjelent a Kormány 23/2017. (II. 3.) Korm. rendelete a munkaerőpiaci mobilitást elősegítő munkásszállás építéséhez nyújtható támogatásról.

A rendelet szerint támogatás nyújtható a helyi önkormányzat, valamint önkormányzati társulás részére munkásszállás építéséhez vagy munkásszállás céljából igénybe vehető ingatlan felújításához. A támogatás annak a helyi önkormányzatnak, valamint önkormányzati társulásnak nyújtható, amely támogatás iránti kérelmét a beruházás megkezdése előtt benyújtja, a beruházási költségek legalább 40 százalékát saját forrásból biztosítja, rendelkezik a kötelezettségek teljesítését elősegítő anyagi biztosítékkal, az építendő munkásszállás terveivel rendelkezik, és a munkásszállás azokból megállapíthatóan megfelel a jogszabályban meghatározott feltételeknek.

A pályázó kötelezettséget vállal arra, hogy a támogatási igényben megjelölt összegnél kevesebb támogatás megállapítása esetén a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezet különbözetét pótolja, vagy a beruházás megvalósítására vonatkozó tervét a rendelkezésre álló összegek figyelembevételével átdolgozza, a beruházást a támogatási igény benyújtását követően, de legkésőbb a hatósági szerződés megkötését követő 3 hónapon belül megkezdi, illetve a beruházást meglévő ingatlan felújítása esetén, annak megkezdésétől számított egy éven belül, új munkásszállás építése esetén két éven belül befejezi.

További elvárás, hogy a pályázó vállalja, hogy a munkásszállás működtetése céljából legalább 4 fő álláskeresőt alkalmaz.

A támogatáshoz szükséges pénzeszközöket a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprészének központi kerete biztosítja.A támogatást magában foglaló központi munkaerőpiaci programot a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró fővárosi és megyei kormányhivatalok valósítják meg.

A támogatás kérelem alapján vehető igénybe, a támogatásról a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter dönt. A támogatásról szóló hatósági szerződést az állami foglalkoztatási szervként eljáró illetékes megyei (fővárosi) kormányhivatal köti meg.

A rendelet 2017. március 1-én lép hatályba. A támogatás igénybevételével kapcsolatos teljes jogszabály a Magyar Közlönyben olvasható.

 

Részletek

23/2017. (II. 3.) Korm. rendelet a munkaerőpiaci mobilitást elősegítő munkásszállás építéséhez nyújtható támogatásról.

Magyar Közlöny, 2017. évi 16. szám (2017. február 3.)

KÖZLÖNY LETÖLTÉSE