A Magyar Közlöny 2018. évi 70. számában (2018. május 22.) megjelent a Kormány 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelete a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről.

A Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló 2014. évi XX. törvény szerinti Emberi Erőforrások Minisztériuma változatlan névvel működik tovább a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi V. törvény (Magyar Közlöny 67. szám, 2018. május 17.) hatálybalépését követően.

Az emberi erőforrások miniszterének feladat- és hatásköre

Az emberi erőforrások minisztere a Kormány

1. családpolitikáért,
2. egészségbiztosításért,
3. egészségügyért,
4. gyermekek és az ifjúság védelméért,
5. gyermek- és ifjúságpolitikáért,
6. kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért,
7. kultúráért,
8. oktatásért,
9. sportpolitikáért,
10. sportlétesítmény-fejlesztésért és gazdálkodásért,
11. szociál- és nyugdíjpolitikáért,
12. társadalmi felzárkózásért felelős tagja.

A miniszter a családpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a családok támogatásával, a család- és népesedéspolitikai eszközök kialakításával és működtetésével, a gyermeket vállaló és nevelő szülők támogatásával, a munka és a család összeegyeztetésének és összekapcsolásának biztosításával, valamint a nemzedékek közötti együttműködés erősítésével összefüggő jogszabályokat.

A miniszter a családpolitikáért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány család- és népesedéspolitikájának kialakításáért,
b) kidolgozza a család- és népesedéspolitikai eszközök és a családtámogatások rendszerét,
c) meghatározza a család- és népesedéspolitikával kapcsolatos terület szervezetét és működését,
d) ellátja a nemzedékek közötti együttműködés erősítésével összefüggő feladatokat,
e) ellátja a családbarát közgondolkodás támogatásával kapcsolatos feladatokat,
f ) koordinálja az idősek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtását,
g) koordinálja a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének előmozdításával kapcsolatos feladatokat és figyelemmel kíséri a női jogok érvényesülését,
h) az államháztartásért felelős miniszterrel együttműködve ellátja a szociális biztonsági tárgyú uniós és nemzetközi feladatokat.

A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. – közreműködői szolgáltatások nyújtásával, a család- és idősügyi, illetve nőpolitikai döntések megalapozása és azok hatásainak vizsgálata érdekében végzett tudományos kutatási tevékenységgel, képzések és továbbképzések szervezésével, szakmai kiadványok kiadásával, valamint az ezekhez kapcsolódó egyes fejlesztési feladatok ellátásával – részt vesz a miniszter meghatározott feladatainak ellátásában.

A miniszter a gyermekek és az ifjúság védelméért való felelőssége keretében előkészíti a gyermekek védelmére és a gyámügyre vonatkozó jogszabályokat. A miniszter a gyermekek és az ifjúság védelméért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány gyermekek védelmével kapcsolatos politikájának kialakításáért,
b) figyelemmel kíséri a gyermeki jogok érvényesülését,
c) ellátja a gyermekeket és a fiatal felnőtteket érintő szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati feladatokat.

A miniszter a gyermek- és ifjúságpolitikáért való felelőssége keretében

a) felel a Kormány gyermek- és ifjúságpolitikájának kialakításáért,
b) meghatározza a gyermek- és ifjúságpolitikához tartozó területek szakmai felügyeleti rendszerét és annak működését,
c) koordinálja a határon túli ifjúsággal való együttműködés rendszerét,
d) ellátja az Új Nemzedék Jövőjéért ifjúságpolitikai keretprogramból fakadó feladatait, amelynek ellátásához és az ifjúsági szolgáltatások szervezetrendszerének működtetéséhez a miniszter az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. szolgáltatásait veszi igénybe.

A miniszter a kábítószer-megelőzésért és kábítószerügyi koordinációs feladatokért való felelőssége keretében

a) összehangolja a tiltott kábítószer-fogyasztás visszaszorítása, mérséklése, illetve megelőzése érdekében szükséges kormányzati programok megvalósulását, részt vesz azok végrehajtásában, és nyomon követi azok érvényesülését,
b) elkészíti a Kormány és a nemzetközi szervezetek tájékoztatását szolgáló kábítószer-fogyasztásról szóló jelentéseket, ellátja adatszolgáltatási kötelezettségeit,
c) javaslatot tesz a kábítószer-fogyasztás megelőzésére és kezelésére szolgáló fejlesztésekre, az e célra fordítható pénzügyi források célrendszerére és felhasználásának módjára,
d) működteti és fejleszti a megelőző-felvilágosító szolgáltatást végző intézményrendszert.

A miniszter kidolgozza a roma társadalmi integrációs kormányzati politika koncepcióját és koordinálja annak végrehajtását, valamint a Kormány feladatkörében érintett tagjával együttműködve előkészíti a romák társadalmi integrációjával és a roma nemzetiség jogait érintő intézkedésekkel összefüggő kormányzati döntések tervezeteit, ennek keretében előkészíti a vonatkozó jogszabályokat. A Kormány a roma nemzetiségi önkormányzatok törvényességi felügyeletének szakmai irányítására a minisztert jelöli ki.

A miniszter a szociál- és nyugdíjpolitikáért való felelőssége keretében előkészíti a fogyatékos és megváltozott munkaképességű személyek helyzetére, esélyegyenlőségük biztosítására, foglalkoztatására, e személyek és foglalkoztatásuk támogatására és a fogyatékos személyek önálló életvitelét biztosító szolgáltatásokra vonatkozó, a pénzbeli és természetbeni szociális ellátásokra és a szociális szolgáltatásokra, valamint a nyugdíjjárulék- és nyugdíj-biztosítási járulék-fizetés szabályozásáért felelős miniszterrel együttműködve a társadalombiztosítási nyugellátásokra vonatkozó jogszabályokat. A miniszter a szociál- és nyugdíjpolitikáért való felelőssége keretében

a) meghatározza a szociál- és nyugdíjpolitikával kapcsolatos területek szakmai felügyeleti rendszerét és a szociális intézményi ellátások és szolgáltatások rendszerét, illetve az azokra vonatkozó fejlesztési irányokat, feladatokat,
b) ellátja a társadalombiztosítási nyugellátások rendszerének irányításával és szervezésével kapcsolatos feladatokat,
c) ellátja a fogyatékosok és megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásával és annak támogatásával kapcsolatos állami feladatokat, felel a foglalkoztatási rehabilitációért,
d) koordinálja az Európai Szociális Karta és a fogyatékossággal élő emberek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtását.

A miniszter a társadalmi felzárkózásért való felelőssége keretében előkészíti a hátrányos helyzetű személyek helyzetére, felzárkózásuk biztosítására és oktatási esélyteremtésére vonatkozó jogszabályokat. A miniszter a társadalmi felzárkózásért való felelőssége keretében

a) felel a gyermekek esélyteremtéséért, a hátrányos helyzetű gyermekek oktatási esélyegyenlőségének biztosításáért,
b) felel a hátrányos térségekben élők társadalmi felzárkózásáért,
c) felel az alacsony végzettségűek foglalkoztathatóságát javító komplex szolgáltatások biztosításáért.

Emberi erőforrások minisztere a szociális, gyermnekjóléti terület vonatkozásában feladatokat ellátó központi államigazgatási szervek közül az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő és a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság vonatkozásában irányítási hatáskört gyakorol.

Az emberi erőforrások minisztere a Stratégiai és Családügyi Kabinet és a Nemzetpolitikai Kabinet tagja. A Stratégiai és Családügyi Kabinet ülésén állandó meghívottként részt vesz az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

 

Részletek

94/2018. (V. 22.) Korm. rendelete a Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről

Magyar Közlöny, 2018. évi 70. szám (2018. május 22.)

KÖZLÖNY LETÖLTÉSE