A Magyar Közlöny 2019. évi 128. számában (2019. július 23.) megjelent a 2019. évi LXXI. törvény Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről. A törvényt az Országgyűlés a 2019. július 12-i ülésnapján fogadta el.

A 2020. évi Kvtv. végleges változata a benyújtott törvénytervezethez képest a szociális területet érintően jelentős változásokat nem tartalmaz. A költségvetés általános indoklása szerint a 2020. évi költségvetés „a családok támogatásának költségvetése”, a források jelentős része az un. családvédelmi akcióterv forrásigényét fedezi.

A törvény indoklása szerint a 2020. évben a szociális ügyekkel foglalkozó szakterület legfontosabb célkitűzései közé tartozik a  szociális,  gyermekjóléti  és  gyermekvédelmi  szolgáltatók  megerősítése  a  minimálbér és garantált bérminimum emelésének fajlagos támogatásokba történő beépítésével. Ez a szolgáltatások jelentős körénél megtörténik, de a beépítés nem jelent érdemi forrásbővülést – ezek a források eddig külön jogcímen (költségvetési törvényben, illetve nem állami fenntartók esetén rendeletben rögzítve) voltak elérhetőek.

Van néhány fejlesztési terület (Barnahus-program, illetve az OKIT fejlesztése), melyek kiemelt támogatást kapnak, de a célzott támogatások összege általánosságban szintén nem változik a szociális területen.

A 2019. év során a szakszervezetek által elindított bérfejlesztési követelések kapcsán le kell szögezni, hogy a költségvetési törvény nem tartalmazza a bértábla korrekcióját, az összevont szociális ágazati pótlék keretösszege pedig egyáltalán nem változott, maga a pótlékrendszer a 2018. év elején rögzített állapotban megy tovább a következő költségvetési évre.

Részletek

2019. évi LXXI. törvény Magyarország 2020. évi központi költségvetéséről.

Magyar Közlöny, 2019. évi 128. szám (2019. július 23.)

KÖZLÖNY LETÖLTÉSE

 

Kapcsolódó cikkek

 

Hozzászólások megtekintéseClose Comments

Leave a comment