A Magyar Közlöny 2023. évi 113. számában (2023. augusztus 3.) megjelent a Kormány 364/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról.

A rendelet módosítja a szociális ágazati összevont pótlék, illetve az ápolók, szakápolók egészségügyi kiegészítő pótlékának összegét tartalmazó táblákat a Kjtvh. 5. és 7. I. mellékletében.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az egészségügyi kiegészítő pótlék módosítás csak azon kollégákat érinti, akik erre a pótlékra eddig is jogosultak voltak, a rendelet új jogosultságot nem állapít meg.

A táblázat értelmezése során figyelni kell arra, hogy a most kihirdetett tábla szerkezete némileg eltér a rendeletben jelenleg alkalmazottól és ez zavaró lehet (jeleztük ezt a társadalmi véleményezésben, de láthatóan hatástalanul).

Szociális ágazati pótlék

Ápolók, szakápolók egészségügyi kiegészítő pótléka

A teljes szociális bértábla-változásokat a Bérek, bérpótlékok 2023 című anyagban is frissítem néhány napon belül.

Magyar Közlöny, 2023. évi 113. szám