Az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatot hirdet utcai szociális munkát végző szolgáltató befogadására és állami támogatására. A pályázati eljárás lebonyolítója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot (SzGyF).

Az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatot hirdet utcai szociális munkát végző szolgáltató befogadására és állami támogatására. A pályázati eljárás lebonyolítója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot (SzGyF).
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2017. szeptember 25-én megjelentette a Protokoll a Vörös kód kiadásával összefüggő feladatokról című szakmai iránymutatását. A dokumentum 2018. július 16-án módosításra került, ezzel a dokumentum harmadik változata vált elérhetővé.
A Magyar Közlöny 2017. évi 153. számában (2017. szeptember 22.) jelent meg Kormány 1691/2017. (IX. 22.) Korm. határozata a gyermeket nevelő családok helyzetét segítő, valamint a gyermekvállalást ösztönző intézkedésekről.
Önrendelkező életet élni – Kritikai észrevételek a mozgáskorlátozott emberek önálló életvitelének lehetőségeiről címmel jelentetett meg tanulmányt a MEOSZ érintettekből álló munkacsoportja. A kiadvány célja, hogy javaslatokkal segítse a döntéshozók, a szakma munkáját.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából és nevében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdet a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátást, utcai szociális munkát, krízisközpontot, titkos menedékházat, Biztos Kezdet Gyerekházat működtető és befogadott szolgáltatók feltételeinek fejlesztésére.
A Magyar Közlöny 2017. évi 149. számában (2017. szeptember 18.) jelent meg az emberi erőforrások minisztere 20/2017. (IX. 18.) EMMI rendelete a bölcsődei dajka, a bölcsődei szolgáltatást nyújtó személy és a napközbeni gyermekfelügyelet szolgáltatást nyújtó személy képzésének szakmai és vizsgakövetelményeiről.
A Magyar Közlöny 2017. évi 149. számában (2017. szeptember 18.) jelent meg az emberi erőforrások minisztere 19/2017. (IX. 18.) EMMI rendelete egyes miniszteri rendeleteknek a gyermekek napközbeni ellátásával, valamint az örökbefogadásra való felkészítéssel kapcsolatos módosításáról.
A Magyar Közlöny 2017. évi 148. számában (2017. szeptember 15.) jelent meg a Kormány 1669/2017. (IX. 15.) Korm. határozata a Nemzeti Drogellenes Stratégia 2017–2018. évekre vonatkozó szakpolitikai programjáról.