A gondozási terv a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatások és ellátások esetében alapvető dokumentumnak minősül. A következő összefoglalóban a gondozási tervvel, és annak változataival kapcsolatban gyűjtöttük össze a legfontosabb rendelkezéseket. Frissítve: 2017. június 14.
A napokban jelent meg a támogató szolgálatok számára kiírt, gépkocsi-beszerzésre irányuló pályázat. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján készítettünk egy rövid összefoglalót, benne azokkal a kritikus hibákkal, melyek a legtöbbször kellemetlenséget okoznak a pályázatok kapcsán.
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) részletesen szabályozza a szociális szolgáltatóval létrejött megszűnésének és felmondásának eseteit, ezek között található a térítési díj hátralék fennállásával kapcsolatos felmondás.
A Kormány 18/2017. (II. 1.) Korm. rendelete, illetve 1036/2017. (II. 1.) Korm. határozata kapcsán több kérdés merült fel. A gyakorlati megvalósítást illetően két ábrán mutatjuk be a 2017. évi költségvetési támogatás kifizetésének változását.
Az utazásra fordított időt a személyi gondozásra kötött megállapodással rendelkező ellátottnál kell figyelembe venni, az adminisztráció során külön szabályozás vonatkozik rá.
A szociális és gyermekjóléti szolgáltatások esetében két miniszteri szintű rendelet szabályozza az általános személyi feltételeket, az egyes munkaköröket, a foglalkoztatandó személyek számát és a végzettségekkel kapcsolatos elvárásokat.
Az intézményi jogviszony megszűnésének eseteit a szociális törvény részletesen szabályozza. 2016. évi CLXVI. törvény 2016. december 22. keltezéssel két ponton módosította a megszűnésre vonatkozó rendelkezéseket.
2016. december 31-ig a gondozási szükséglet vizsgálata alapján az igénylő napi gondozási szükséglete órában került meghatározásra, és a házi segítségnyújtást a napi gondozási szükségletnek megfelelő időtartamban, de legfeljebb napi 4 órában lehetett nyújtani. Amennyiben a gondozási szükséglet napi 4 órát meghaladó volt, tájékoztatni kellett az igénybevevőt idősotthoni ellátás lehetőségéről.