Az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatot hirdet utcai szociális munkát végző szolgáltató befogadására és állami támogatására. A pályázati eljárás lebonyolítója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot (SzGyF).

Az Emberi Erőforrások Minisztere pályázatot hirdet utcai szociális munkát végző szolgáltató befogadására és állami támogatására. A pályázati eljárás lebonyolítója a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóságot (SzGyF).
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából és nevében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdet a szenvedélybetegek részére nyújtott alacsonyküszöbű ellátást, utcai szociális munkát, krízisközpontot, titkos menedékházat, Biztos Kezdet Gyerekházat működtető és befogadott szolgáltatók feltételeinek fejlesztésére.
A helyi önkormányzatokért felelős miniszter az államháztartásért felelős miniszterrel közösen pályázatot hirdet a Magyarország 2017. évi központi költségvetéséről szóló 2016. évi XC. törvény szerint kistelepülési önkormányzatok alacsony összegű fejlesztéseinek támogatására.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdet univerzális, célzott és javallott prevenciós programok támogatására kizárólag a Közép-magyarországi régióban. A pályázat kódja: KAB-ME-17-KMR.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdet a korábbi években kialakított drogprevenciós-egészségfejlesztési szakértői névjegyzék megújítása céljából. A pályázat kódja: SZAKE-KAB-17.
Az Emberi Erőforrások Minisztere általános pályázatot hirdet fejlesztő foglalkoztatást végző szolgáltató befogadására és állami támogatására, a 2018-2020. időszakra.
Az Emberi Erőforrások Minisztere meghívásos pályázatot hirdet működési engedéllyel rendelkező falu- és tanyagondnoki szolgálatok együttműködése keretében létrejött falu- és tanyagondnoki egyesületek állami támogatására.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából és nevében a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság nyílt pályázatot hirdet a támogató szolgáltatást működtető és befogadott szolgáltatók feltételeinek fejlesztésére.