Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közzétette a gyermekvédelmi jelzőrendszeri készenléti szolgálat szakmai ajánlását a Szociális Ágazati Portálon.
A jogszabály-módosítások eredményeképpen módosításra kerültek egyes kötelezően vezetendő nyomtatványok, a módosítás érinti a család- és gyermekjóléti szolgáltatás nyújtásakor vezetendő esetnaplót, a szociális étkeztetés igénybevételi naplóját, valamint a szociális diagnózis felvételére szolgáló adatlapot. A dokumentumokat az EMMI 2019. február 28-án tette közzé. Frissítve: 2019. szeptember 9.
A szociális ágazatban dolgozó közalkalmazottak követelésére vonatkozóan 2019. január 17-én jelent meg a 12 pontos anyag, ennek egyik fő pontja a szociális ágazati bérrendezésre megfogalmazott elvárás.
Összeállítás az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala által 2018-ban kiadott, szociális területhez kapcsolódó közleményekből.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, 2019. január 1-én közzétette egyes pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igényléséhez szükséges kérelem és szakvélemény nyomtatványait. 2019. július 15-én egyes dokumentumok változtak, melyet az EMMI közzététel alapján mi is frissítünk.
A Központi Statisztikai Hivatal megjelentette a háztartások életszínvonaláról szóló statisztikai összefoglalóját.
2018. november 28-án, szerdán Budapesten került sor a támogató szolgálatok szakmai műhelyére, melynek fő témája a 2016/679 európai parlamenti és tanácsi rendelet (általános adatvédelmi rendelet, GDPR) gyakorlati kérdései és dilemmái voltak.
„Ha majd a jognak asztalánál Mind egyaránt foglal helyet…” – Tanulmányok az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata aláírásának 70. évfordulója tiszteletére címmel jelentetett meg egy tanulmánykötetet az Alapvetõ Jogok Biztosának Hivatala.