Miután az előző írásom hatalmas sikert ért el és intenzív szakmai vitákat váltott ki (szarkazmus), folytatnám kis kihangosított belső monológomat egy más megközelítésből… erőforrások. teljesség igénye nélkül, pusztán gondolatébresztő jelleggel.
Négy nagyobb erőforráscsoportra építenék ebben a gondolatmenetben.:
Pénzügyi erőforrások
Alapvetően mindenki erősen fixálva van a bérek és a működési költségek kapcsán, de itt is vissza kellene tervezni a rendszert az alapokig. Ha jobban belegondolunk, igazából fogalmunk sincs a szociális szektor pénzügyi erőforrás-kezeléséről, sem a bevételi, sem a kiadási oldalról nincsnek tiszta, átlátható adataink. Így aztán fogalmunk sem lehet arról, hogy egyébként az a nem kevés (valahol 1500-2000 milliárd forint közötti összegről beszélünk) pénz, ami a rendszerbe megy, az miként viszonnul azokhoz a kimenetekhez, amit a rendszer előállít.
Visszatérve a mérleg két oldalához: a főbb tételek mind a bevételi, mind a kiadási oldalon beazonosíthatók, az adatok egy része bizonyos adatforrásokból (főként kincstári adatbázisokból, szervezeti költségvetésekből, pénzügyi beszámolókból) részben össze is állíthatók, de ha az ágazati költségvetést rendbe akarja tenni a kormányzat, nagyon ajánlatos lenne átnézni és elemezni az financiális viszonyokat és mögé nézni a számoknak, milyen külső és belső paraméterekkel járnak együtt.
Az állami forrásbővítés elkerülhetetlen, de a mennyi és hogyan kérdésekre meg kell keresni a pontos válaszokat. Nem mellesleg egy ilyen rendszer a pénzügyi visszaélések felderítésében sem lenne haszontalan.
Az intézmény és szolgáltatásfinanszírozás területén ha valaki valaha rápillantott a költségvetési törvény finanszírozási mellékleteire, akkor látja, hogy szolgáltatásonként eltérő rendszerben működik a rendszer, kb. egy tucat teljesen eltérő finanszírozási logika van a rendszerben. Ezt sürgősen rendbe kell tenni, a finanszírozási logikák számát erőteljesen csökkenteni kell. Ezt viszonylag gyorsan meg lehetne csinálni, a 2028-as költségvetésre már érvényesíthető lenne. Itt néhány egyszerű alapelvre építve a teljes ágazatot áttekinthetővé lehetne tenni, ami jó lenne mind a kormányzatnak, a szolgáltatóknak de még a klienseknek is.
A dolgozói bérezésre ez ugyanígy érvényesíthető, a jelenlegi rendszerben több ágazati pótlék és egy tucatnál több kamu (érdemi ágazati bérfejlesztés helyett bedobott) pótlékkal van feldekorálva a rendszer. Igazából ez is viszonylag könnyen kisimítható lenne egy új bértáblával, ez akár 2027-től is megoldható, bár az intézményfinanszírozási reform miatt itt vannak technikai-logisztikai kérdések.
Fizikai erőforrások
Minden szociális- gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatáshoz tartozik egy hardver, amiben ezt működtetjük. Erről hajlamosak vagyunk elfeledkezni, de valójában erre nagyon is kellene figyelni.
Ez legtöbbször egy épületrendszer. Erre az erőforrásra rá kellene nézni, mert egyrészt rendkívül kiterjedt, másrészt jelentős részben a feladatellátásra csak korlátozottan vagy egyáltalán nem alkalmas. A szociális szektor sokszor a futottak még kategóriában versenyez, szóval lakóházból meg mindenféle ebből-abból átalakított létesítményekről beszélünk, amiknek a kialakítása, de még a településen belüli elhelyezkedése is elég furcsa mintázatot mutat (város széli hajléktalanszállók, isten háta mögötti bentlakásos intézmények, khm…). Fel sem merül sokszor (vagy nem merjük kimondani), hogy a szakmai minőség már az épület kialakítása miatt is sérülhet. A kórházaknál most nagy téma az infrastrukturális elégtelenség, ez simán lehetne téma a szociális területen is mert talán még rosszabb is a helyzet, mert a szoc területen a célhoz tervezett épületek száma elég kis arányú. Erre érdemes lenne megint csak egy komolyabb adatgyűjtést, monitoringot rátenni, egyrészt felmérni a helyzetet, másrészt kidolgozni egy elvárásrendszert, amit sztenderdként el lehetne várni és ahova fel lehetne lassan zárkóztatni a rendszert. Ez sok pénzt jelent, de pont itt lehetne az uniós forrásokar építeni.
A másik nagy terület a gépjárművek köre, ez több szolgáltatástípusnál (falu- és tanyagondok, támogató szolgálat) tényleges alapfeltétel, de alapvetően nem sok szolgáltatás van, ahol nincs erre szükség. Ez együttesen megint csak több ezres tétel, ami megérne egy rápillantást.
A harmadik kritikus infrastruktúra-elem az informatikai eszközállomány, tekintettel arra, hogy itt szenzitív adatok hadát kezelik a rendszerben, ezek állapota nem mellékes.
Mindez nem azt jelenti, hogy az államnak kell mindig minden fejlesztést elvégeznie, de a stratégiai szinten kell kezelni azokat a hiányosságokat, melyek az ellátórendszer működését kritikusan érinthetik.
Emberi erőforrások
Volt nekünk anno egy emberi erőforrás minisztériumunk, ami sok mindent csinál, csak épp az erőforrásokkal nem foglalkozott. Az emberi erőforrás menedzsmentnek ugyanis van egy komolyabb szakmai tudása, módszertana, amit én nagyítóval sem tudok felfedezni az egykori EMMI működésében – de nem csak a szociális, hanem más területen sem.
Szóval el kellene kezdeni foglalkozni az ágazati emberi erőforrások menedzsmentjével. Itt is mindenek előtt meg kellene tudnunk, hogy mi van?
Az biztos, hogy most van kb. 83-84 ezer ember a rendszerben és ahhoz, hogy nullán álljunk (a munkaerő-hiány ne korlátozza a rendszer működését), ahhoz simán kell 8-12 ezer ember. Ekkor vagyunk nullán. A Tisza programban beígért programok alsó hangon kb. 6 ezer nem diplomás és 2-3 ezer szociális szakirányú végzettséggel rendelkező szakembert igényelnek. És akkor itt a mennyiségről beszéltünk, nem a minőségről.
Az eddigi kormányzat nagyon keményen blokkolt minden dolgozói létszámra, összetételre vonatkozó adatigénylést – sejthető, hogy nem túl rózsás a helyzet. A két személyi létszámokat és végzettségeket kezelő szakmai rendelet állapota is sokat elmond arról, mi volt a kormányzati hozzáállás a személyi feltételekkel kapcsolatban, amikor ugyanazt a munkakör 30+ különböző végzettséggel be lehet tölteni (ahogy szoktuk volt mondani: „a teológustól az erdei mókusig”), ott érezni, hogy valami nem stimmel.
Szóval a felmérés után egy alapos újratervezés kellene következzen és szépen finoman el kell kezdeni az érdemi szakmai tartalommal bíró erőforrásrendszer felépítését. Minden várakozás ellenére ez nem egyetlen kormányzati ciklus programja, hiszen egy szociális szakember képzése éveket igényel és akkora gödrök vannak a rendszerben, hogy ezeket nem kis idő lesz feltölteni. Ez egy olyan pont, ahol a bérezésnek is komoly szerepe van, de alapvetően itt a képzésekig is vissza kell nyúlni. Igen, volt erre már kísérlet, de erősen bebukott. Szóval ennek újra neki kell futni – de mindenek előtt fel kell tenni néhány kényelmetlen kérdést és ezekre meg kell keresni a válaszokat.
És akkor van itt még rengeteg kérdés és dolog, amivel kellene foglalkozni (szupervízió, életpálya-tervezés, stb.), de ami a jelenlegi helyzetben a sci-fi irodalom irányába mutat, szóval jussunk el az első lépésekig.
És ha a bérezés előkerült: mindenek előtt rögzítendő, hogy a jelenleg napirenden lévő 25% nem új szakembergárda bevonzását vagy a régiek visszatérést szolgálja, ez nagyjából arra jó, hogy a tömeges elvándorlás (csak 2025-ben kb. 4 ezerrel lettünk kevesebben) lassuljon (esetleg megálljon).
Információs erőforrások
Ide elég sok minden besorolható, területtől függően elég saláta tud lenni.
Én ide mindenek előtt betenném az egyértelmű, áttekinthető jogi szabályozást. Az ágazat jelenlegi szabályozási állománya elég jelentős méretű, kaotikus, nem kevés esetben ellentmondásos – de a jogszerű működés elbárt. Szóval ezt ki kell fésülni – személy szerinte a teljes újraépítést tartanám megfelelőnek, ez megint egy 1-1,5 év alatt lefutható feladat. Az elmúlt években több nekifutás volt a nem jogi szabályzóknak, van itthon nekem is több ilyen projekt-termékem, kiváló szakmai alapok, kapcsos könyvek és füzetek születtek (ezeket csak le kellene porolni), de alapvetően komoly gellert kaptak a megvalósítás során és elhaltak. Valamiért a jogalkotás és a szakmairányítás úgy gondolta mindig, hogy ha van egy ötlet, akkor annak a nekik tetsző kisebb-nagyobb részelemeit megvalósítva megkapják a teljes várható eredményt. Hát nem. Meg lehet nézni, mivel jutott előrébb azzal a szakma, hogy a TÁMOP 5.4.1-ben kifejlesztett szolgáltatási elemeket bepakolta az 1/2000. rendeletbe….
Másrészt a szolgáltatástervezéshez minden szinten adatok, információk kellenek. Minden ellátórendszer iszonyatos mennyiségű adatot termel, ezek parlagon hevernek. Nyilván ez a kormányzatnak is fontos lenne, de meg kell teremteni a hozzáférhető adattárházakat a rendszerben, hiszen a helyi szolgáltatástervezéstől a szakmai kutatásokig bezárólag ezek fontosak lennének. és ha már kutatások: kellenének fókuszált célcsoport és szolgáltatás-kutatások. Teljesen jogos, hogy most a terepen dolgozók százasával küldik a jobbnál-jobb ötleteket és intézkedési javaslatokat, de ahogy ezt már az előző cikkben írtam: nem lehet koncepcionális kép nélkül ezeket élesíteni.
Az információs erőforrásokhoz tartoznak még olyan apróságok, mint a szervezeti kultúra, ezt ágazati szinten és szervezeti szinten is kellene menedzselni. Viszont ez már van annyira „soft”, hogy nem lehet rá univerzális megoldást találni. Piszok jól kiképzett szupervizorok és coachok kellenének jelentős mennyiségben sok helyre. Az ágazati szemlélet még mindig az, hogy egy vezetőnek egyedül kell megoldania mindent és mindenhez értenie, miközben ez abszolút nem így van (az az elvárás, amit egy átlagos intézményvezetővel szemben támasztunk, hogy a stratégiai döntésektől a takarítónéni meghallgatásáig mindenhez IS kell értsen, az abszolút irreális). Ez kicsit visszamutat a humán-erőforrások irányába, de akár a vezetők, akár a dolgozók kiválasztásában, akár a munkaszervezésben nagyon megtudnak csúszni dolgok. nem akarom a vezetőképzést bántani, de nem érzem a forradalmi megújulást ezen a téren, Frederick Taylor, Henry Fayol nem most élt, de az általuk lefektetett alapelvek érvényesülése még ma is erősen hézagos…
Már megint…
…mindent egyszerre kellene megoldani. Nyilván vannak tűzoltásra váró feladatok, amik megkerülhetetlenek pusztán azért, hogy ne dőljön be a rendszer. Ezek az intézkedések azonban törvényszerűen nem lesznek hatékonyak, ahhoz egy másfajta tervezési filozófia szükséges.
Én azt gondolom, hogy ahhoz kell egy jó 1,5-2 év, hogy jó, átfogó képünk legyen a rendszer problémáinak valódi mélységéről és képet lehessen alkotni a továbblépés irányairól. Ennyi idő alatt viszont meg lehet csinálni. És ez sem jelent ácsorgást, vannak dolgok, amiket jóval hamarabb helyre lehet tenni – másokhoz meg majd bőven kell 2-3 kormányzati ciklus is (a stabil, minőségi szakember-utánpótlás megteremtéséhez biztosan).
Jó lenne ezekről beszélgetni szakmai körökben, kicsit túllépve a napi fájdalmak hangoztatásán.
Folytatás még lehetséges…
