Volt anno egy sorozatom, ami a Párbeszéd a romok közt címet viselte. Ennek az írásnak volt egy korai 2018-as, egy bővített 2021-es változata, illetve a stílszerűen a Párbeszéd szociális munka folyóiratban megjelent változata. Ezekre építve próbáltam egy szakmai vitaindító cikket összeírni Merre tovább? címmel, ami mérsékelt olvasottság mellett természetesen nem indított szakmai vitákat.
Gondoltam teszek még egy próbát.
Szeretném végig venni a legfontosabb területeket. Melyiket? Hajléktalellátást, családsegítést, gyermekvédelmi szakellátást vagy az idősgondozást? Igazából egyik sem. Legalábbis egyelőre.
Miért?
A jelenlegi kormányzatnak szakmailag két ellentétes irányú kihívással kell megküzdenie. Az egyik az, hogy a meglévő ellátórendszer a túlélésért harcol, rengeteg mikromenedzselésre váró probléma van. Ezekből kellene „lentről felfelé” felépíteni az ellátórendszer egészére valamiféle cselekvési programot, ami majd visszaadja a rendszer funkcionalitását. Maga a szakmai közeg is ebben gondolkodik, az elmúlt hetekben rengeteg ilyen, kisebb-nagyobb mértékben kidolgozott gondolatot olvastam, melyek a rendszer egy-egy problémájára reflektáltak általánosabb vagy konkrétabb intézkedési ötlettel, javaslattal. Egy gyakorlati szakember szempontjából teljesen logikus ez a megközelítés és a maga szakmai lokalitásában még a válasz lehet jó is.
De miközben ez megközelítés megkerülhetetlen és elengedhetetlen ahhoz, hogy ne dőljön be a rendszer, alapvetően egy csapdahelyzet is. Ennek a megközelítésnek az eredménye az, hogy az újabb és újabb mikromenedzselési hullámok után kapuk egy (talán) jobban működő, de alaptermészetében változatlan rendszert. A jelenlegi rendszer toldozása-foldozása nem érinti azokat az alapvető, rendszerszintű problémákat, melyeket évtizedes távlatokban cipel magával a rendszer. Ahogy a napokban láttam: a leveleket locsoljuk, a gyökerek meg rohadnak”. Kezdeni kellene valamit tehát a gyökerekkel is.
A már említett „lentről felfelé” irány mellé nagyon határozottan oda kell állítani a „fentről lefelé” irányt, ami egy koncepcionálisan kidolgozott, 21- századi társadalompolitikai és szociálpolitikai víziót jelent. A reaktív működés mellé kellene egy proaktív megközelítés is, ne csak a problémákra reagáljunk, hanem tudjuk, hova akarunk eljutni, milyen társadalmat akarunk felépíteni.
Ha úgy tetszik, egy „új társadalmi szerződés” kell. Végig kell gondolni az állam és az egyén (családok, közösségek,) közötti viszonyt, a felelősségi köröket és megkérdezni, megvitatni, kimondani, leírni a válaszokat.
Ha úgy tetszik, vissza kell térni a gyökerekhez és onnan újragondolni a rendszert. Megnézni az emberi jogokat, a szociális munka definícióját és etikai normáit, a képzési rendszerünk alapjait, a szakmai szabályozásokat.
Ha úgy tetszik, fel kell tenni azokat a kérdéseket, amiken ma már nem gondolkodunk: mire való a nyugdíj, a szociális ellátórendszer és még sok minden más, mi a szociális munka, ki a kliens és mit is akarunk neki nyújtani, milyen viszonyrendszerben akarunk működni ? És ami van, az megfelel-e ezeknek a céloknak, tartalmaknak, viszonyoknak vagy teljesen más irányban haladunk?
Ahogy a szociális munka nemzetközi definíciója is mondja, a szociális munka egyszerre gyakorlat és egyszerre elméleti rendszer. A lentről felfelé és a fentről lefelé történő megközelítés egyenértékű és egymást kiegészítő megközelítés, ezeket együtt kell alkalmazni. Ezeknek találkozniuk kell. Viszont a fentről lefelé gondolkodás jelenleg most hátrányban van, késéssel indul, így én most erre fogok elindulni.
Igyekszem ebből egy összefüggő gondolat-sorozatot építeni az elkövetkező napokban és hetekben. Az egyes írásokat önállóan is feltöltöm, de egyben itt is meg fognak jelenni.
Biztatok mindenkit arra, hogy vegyen érszt a közös gondolkodásban.
