Az Oktatási Hivatal közzétette a 2026 őszén induló képzésekre jelentkezők számát.

Kezdetnek megjegyezném, hogy a tavalyi évtől elérhető egy külön interaktív adatfelület a Felvi oldalán (Felvételik, ponthatárok), amiben nagyon sok adat elérhető, de az elsőként közölt felvételi adatok több évben jelentősen eltértek az adatbázisban közzétett adatoktól. Ennek okára egyelőre nem jöttem rá, de az elemzésben az azonos típusú adatsorokat fűztem össze.

Alapszint

A 2026. évi felvételinél folytatódik a szociális felsőfokú alapszakok iránti érdeklődés emelkedése, 2020-2022. között volt egy mélypont, ami után évről évre egyre többen jelentkeznek – a szociális munka és szociálpedagógia szakra összesen 6400 jelentkezés érkezett, ebből több mint 1800 első helyes jelentkezés – az összes jelentkezés 28,7%-a. Az első helyes jelentkezések száma jóval mérsékeltebben, de pozitív irányban változott, de már az is egy örömteli jelenség, hogy a szociális képzés a lehetséges alternatívák közé kerül a jelentkezések során. Évek óta jellemző, hogy az alapszakokon a képzés határozottan a levelező képzési forma felé tolódik, ez idén sincs másként.

Mesterképzés

A mesterképzések terén is van előrelépés, a szociális munka, szociálpedagógia és szociálpolitika mesterképzésre 646 jelentkezőt regisztráltak, ebből első helyes jelentkezés 243.

Gondoskodáspolitika 

Gondoskodáspolitika mesterképzés továbbra is két helyen indul, az előző évi lelkesedés némileg alábbhagyott, itt jeletnősebb visszaesést láthatunk az adatokban (megjegyzendő, hogy az OH által kiadott felvételi adatsorok és az elektronikus adatbázis feldolgozott adati között itt is van eltérés).

Összegezve

A szociális munka szakok helyzete az előző évhez képest javult, de ismét érdemes leszögezni, hogy a jelentkezők száma csak tájékoztató jellegű, a felvett hallgatók számát majd meglátjuk. Az elmúlt években nem is a jelentkezők hiánya volt a fő probléma hanem az egyetemek finanszírozott férőhelyeinek erős csökkentése, ez az alapítványi egyetemek esetében erősen érintette a szociális képzéseket. Kérdés, hogy az egyházi egyetemeken ez mennyire fog érződni – eddig ott ez nem látszott. Természetesen további kérdés, hogy a felvett hallgatókat bent tartani a képzésben, illetve azt elérni, hogy ne morzsolódjanak le rövid időn belül a szakmába lépve.