2018. július 25-én este kerültek közzétételre a 2018. ősztől induló képzések felvételi ponthatárai. A szociális terület vonatkozásában sok örömre nincs okunk.

A felvi.hu adatai alapján a szociális munka alapszakon nagyon kevés új jelentkező van, ha az összes jelentkezésből azt nézzük, aki tényleg erre a pályára szeretne jönni, az egészen kis számot eredményez, a szociális munkát BA szinten első helyen alig félezren jelölték meg, a társszakmák iránt sincs intenzív érdeklődés. A mesterszakokon sincs túljelentkezés, összesen 3 helyen indul képzés.

Szociális szakokra jelentkezők száma a 2018. szeptemberében induló képzésekre.

 

A felvételei pontok tekintetében az alapszakokon már 280 ponttól lehet bejutni képzésre, de országos átlagban 300-310 ponttal a legtöbb hely már elérhető, a legmagasabb pontszám alapszakon 348. Több intézményben az alapszakos képzés sem indul el. A mesterképzésben részt vevők érdemben nem jelentenek új erőforrást, hiszen már alapszakot elvégzett, többségében területen dolgozó szakembereket tartalmaz ez a kategória, de az alapszakon levelező munkarend szerint tanulók jelentős része is már a területről származik.

Összességében továbbra sem látszik a szakma utánpótlása, figyelembe véve az új feladatok (óvodai és iskolai szociális segítés, kitagolás, szociális diagnózis, felzárkózási célú projektek, stb.) erőforrás igényét, illetve a szakmai nagyfokú erőforrás-vesztését. Gyakorlatilag már most krízishelyzetről beszélhetünk, ami a következő években súlyosabbá válhat.

 

Az Oktatási Hivatal adatai az összes, ISCED besorolás szerinti szociális gondoskodás szakon, minden munkarenden (nappali, levelező) tanuló hallgatók számáról. Láthatóan jelentős csökkenés történt az elmúlt években. A nappali képzésben ugyanezen időszak alatt 2374-ről 1057-re csökkent a hallgatók száma.

 

Forrás: Felvételi ponthatárok 2018, szociális munka; Friss statisztikák – Jelentkezők megoszlása 2018 ; Felsőoktatási statisztikai adatok ;

 

Hozzászólások megtekintéseClose Comments

Leave a comment