Szolgálati közlemény: a programot azért elemzem, mert LÉTEZIK. Olvasható, a benne lévő állítások visszaellenőrizhetők, az intervenciók megvitathatók. Ha bármely más formáció értékelhető szociális programot prezentál, azt is nagyon szívesen elemzem. Rendhagyó módon, terjedelmi okokból megelőlegezem az összegző gondolatokat, mert egy részletes programbemutató erősen TLDR – így aki csak az összefoglalóra kíváncsi, az elolvashatja, akit a részletek érdekelnek, az lentebb görget. Mivel a program 240 oldal, így is leginkább csemegézni tudok az egyes programelemekből, néhány fontosabb területet kiemelve – nem fogok minden részletre kitérni.
Kéretik figyelembe venni, hogy az alábbiak személyes szakmai véleményemet tükrözik, melyet bátran lehet vitatni, megkérdőjelezni a szakmaiság keretein belül.
Összegzés
A program egyik legfőbb erénye, hogy létezik, megírták, közzétették, lehet róla beszélgetni, vitatkozni, egyetérteni és egyet nem érteni. Jelen írást is ilyen szemszögből kéretik olvasni. Érdemes figyelembe venni, hogy kormányzati oldalról választási program utoljára 2010-ban készült, jelenleg sincs. Szerkezetét tekintve: a program különböző területeken áttekinthető struktúrában mutatja be a programot, van helyzetkép-problématérkép, definiál valamiféle jövőképet és meghatározza a legfontosabb intézkedéseket. A problémák leírásában sok adat-alapú elem található, a terjedelmi korlátok miatt ez sem teljes körű, de sokat ad a dokumentumhoz, hogy grafikusan és visszakövethetően ad támpontokat. A 240 oldalas anyag viszonylag sokszor érinti a szociális kérdéseket, önálló blokkot kap sok témaegység (család, gyermekvédelem, romák, nyugdíjkérdés, stb.), ezek kicsit szétszórtan vannak a dokumentumban, lehetett volna ez egységesebb, de ettől még a dokumentum belső szerkezete követhető, az egyes területek között rendszeresen a kereszthivatkozások, egy-egy intézkedés megjelenik több, releváns területen is. A szociális rendszert a többi közszolgáltatással együtt említi több alkalommal, az általános politikai kommunikációhoz képest kifejezetten hangsúlyos a szociális ágazat (ezen belül a gyermekvédelem szerepe).
A program a szociális és gyermekjóléti kérdéseket erős rendszerváltó narratívába ágyazza be, de ennek ellenére nem ígér kardinális átalakításokat, a jelenleg élő támogatási rendszereket és eljárásokat nem kérdőjelezi meg, inkább emeli azok volumenét vagy kiterjeszti a jogosultak körét. A program egyik meghatározó elve, hogy a NER kedvezményezettjei ne érezzenek fenyegetést, alapvetően nem korlátozza, hanem kiterjeszti az elmúlt rendszer „járadékvadászati” trendjeit – ez szakmailag nyilván kifogásolható, a politikában viszont (sajnos) más elvek érvényesülnek. A szociális vonatkozású fejezeteket nézve érezhetően jelen van szakemberek keze munkája, szakmai szemmel nézve számomra jól beazonosíthatók több stratégiai dokumentum elemei – van olyan, ami egyéként a jelenlegi kormányzat által is elfogadott (pl. felzárkózási stratégia), de több ponton megjelennek a gyermekjogi civil szervezetek bicskei botrányt követő javaslatai is.
A program kritikus pontja szerintem az erőforrások kérdése: a felsorolt célok, intézkedések nagyságrendileg túltervezettek a legjobb esetben is várható erőforrásokhoz képest. Itt nem csak a pénzre gondolok (bár elég optimista a Tisza költségvetési keretekre vonatkozó koncepciója), hanem pl. a hosszú ideje fennálló mennyiségi és minőségi szakemberhiányra is. Nehéz beígérni olyan programokat, amik várhatóan újabb több ezer főnyi képzett és tapasztalt közép- és felsőfokú végzettséggel rendelkező szakembert igényelnek (az ígéretek alapján minimum 5-6 ezer gondozó ápoló és 3-5 ezer végzett szociális munkásra lenne szükség minimum) egy tartós mennyiségi és minőségi munkaerőhiánnyal küzdő szektorban.
A programban vannak irreális célkitűzések, és vannak olyan belső ellentmondások, amik arra utalnak, hogy itt bizonyos koncepcionális kérdésekben nem volt még meg a konszenzus. Elég sok minden ki is maradt, de itt tudomásul kell venni, hogy ez egy politikai program, nem szakpolitikai stratégia.
Az erőforrás-problémákon túl azonban vannak különösebb ráfordítást nem igénylő, de adott kérdésben hatékonynak mondható lépések is, amik akár egy 100 napos programban vagy max egy éves időtávlatban is megvalósíthatók. Más elemek azért egy hosszabb távú, kormányzati cikluson túlmutató intézkedéseket igényelnek, de ez nem csak a szociális kérdésekben jelenik meg – ez azért egyfajta realitásérzéket mutat.
Fontos hangsúlyozni, hogy ez egy politikai termék, egy választási program – a megvalósítás garanciáit nem tartalmazza, az ebben foglaltakat ilyen módon érdemes kezelni, de azért nem mindegy, hogy mit és hogyan ígér. E minőségben inkább egy jövőképnek, víziónak tekinthető a dokumentum.
Alapértékek
A program 12 alapértékében megjelenik a társadalmi szolidaritás, az esélyteremtés és esélyegyenlőség, ezek kifejezetten a szociális gondolkodást jellemzik, de tágabb értelemben ide kapcsolódik a méltányosság, a fenntarthatóság, a részvételiség kérdése is. A politikai döntésekben egyébként megosztottan jelen van az értékalapú, a gazdasági racionalitás alapú és az identitás-alapú politikai kommunikáció – ezeket nem egyszerű egy rendszerben összefoglalni.
Magyarország jövőképe
„A fizikai, szociális és mentális jóllét nem kiváltság, hanem alapvető érték” (31.o.) – az idézet a WHO egészségdefinícióját idézi, azt határozza meg alapértékként. Ez önmagában túlmutat az Alaptörvényben foglaltakon, amelyben az alapvető értéküzeneteket tartalmazó Alapvetés fejezet még csak hasonló gondolat sem jelenik meg.
Itt azért meg kell jegyezni, hogy a program véleményem szerint nagyon optimista emberképre épít, amiben az állampolgárok alkalmasak és hajlandóak a valódi részvételi demokratikus működésre. Ezzel kapcsolatban azért vannak kételyeim – ennek történelmi hagyománya sincs Magyarországon, de az elmúlt 16 év is masszívan ez ellen dolgozott, szóval ez egy nagyon hosszú utazás lesz… már ha lesz.
Gazdaságfejlesztés
A gazdasági részekről hosszan nem akarok írni, nem területem., ezen belül kicsit inkább a munkaerőpiaci tételekre fókuszálnék. A probléma-definíciók az általam ismert adatokkal összevágnak, a megcélzott intézkedések megvalósításával kapcsolatban látok bizonytalanságokat.
A közfoglalkoztatás (44., 51.o.) megtartására erősen koncentrál a program és nagy reményeket fűz a munkaerőpiaci reintegrációhoz. A program valójában a közfoglakoztatással kapcsolatban semmi olyat nem ír, ami nem volt eddig is cél és ami nem tudott számos ok miatt megvalósulni. A közfoglalkoztatottak száma az elmúlt néhány évben 65 ezer fő körül ingadozott, ennek több mint fele maximum általános iskolai végzettségű, 36%-a 50 év feletti, nagyjából felük hosszabb ideje a közfoglalkoztatásban dolgozik – figyelembe véve a területi eloszlásokat, a jelenlegi közfoglakoztatási rendszerben lévő személyek jelentős részénél a teljes munkaerőpiaci reintegráció inkább álom, mintsem realitás. Ha reálisan nézzük, akkor egy komplex és intenzív beavatkozással azt lehet elérni, hogy a közfoglalkoztatásba beszoruló mélyszegény réteg gazdasági-anyagi függősége csökkenjen, illetve ez a réteg ne vagy lassabban termelődjön újra. Maguk a felvetett intézkedések önmagukban jók, de kérdés, hogy mi történik akkor amikor szembejön a valóság – pl. mi fog történni, ha tényleg eredmény-indikátorok alapján zajlik majd az értékelés.
A munkavállalói érdekvédelem megerősítése nagyon fontos lenne (44., 52.o. ). Most tekintsünk el attól, hogy kormány még önszántából nem erősítette meg a vele érdekütközésben álló szervezeteket, de jelen helyzetben a szakszervezetek és érdekvédelmi szervezetek szövetségesként való megnyerése rövid távon mindenképpen hasznos lehet egy új kormány számára. Itt megint van némi bizonytalanság abban, hogy a szakszervezeti és érdekvédelmi szervezeti tagság az elmúlt években nem csak a kormányzati oldal miatt gyengült, hanem a munkavállalói oldal attitűdje is megváltozott – konfrontálódás helyett alkalmazkodásra és elkerülésre (menekülésre). Ez megint nem rövid távon korrigálható folyamat.
Az adócsökkentés az egyik leginkább populista elem a programban. Az elmúlt 16 év legkatasztrofálisabb közpolitikai eleme az ész nélkül osztogatott random adókedvezmények voltak. Az egykulcsos adó önmagában is a fordított újraelosztás egyik fontos eszközévé vált, erre jöttek mindenféle racionalitást nélkülöző SZJA mentesítések. A Tisza program ehelyett további kedvezményeket ígér be, miközben a költségvetés kiadási oldalát vastagon megterheli pl. a leamortizálódott közszolgáltatási rendszerek fejlesztésével, ami ezermilliárdos tételeket jelent. Pénzügyminiszter legyen majd a talpán, aki ezt működtetni tudja majd.
Érdekes célkitűzés, hogy szinte azonnal megtiltanák az Európán kívüli vendégmunkások behozatalát – értem, hogy ez egy értékes populista húzás, de alapvetően nincs Magyarországnak olyan munkaerő-tartaléka, ami ezt képes lenne azonnal pótolni, a KSH adatok (22.1.1.23. stadat) alapján kb. 100 ezer ázsiai állampolgár tartózkodik az országban, ez a teljes külföldi dat 40%-a. Itt az okok enyhítésére lenne szükség, az viszont nem egy hirtelen intézkedés. A migrációt illetően a Tisza álláspontja és narratívája érdemben nem különbözik a Fideszétől.
Rezsicsökkentés
A Tisza „megtartja és szociális alapon kiterjeszti a rezsicsökkentést” – ennél a pontnál érezhető a legjobban, hogy kritikus pontokon a Tisza nem konfrontálódik még akkor sem, ha nyilvánvalóan hibás konstrukcióról van szó, inkább ráígér. Egyszerre próbálja megőrizni a rezsicsökkentés koncepcióját, kiterjeszteni azt a szegényebb társadalmi rétegek felé (pl. a valóban igen gyenge és hiányos tűzifa-támogatás erősítésével), illetve lépni az energetikai-korszerűsítés irányában. Egy szó sem esik arról, hogy a rezsivédelmi alap egy óriási pénzmosodaként működött, aminek a révén az orosz hadiipart támogatta a rezsim.
Tény, hogy a programban az energetikai korszerűsítés és átállás megjelenik, ez mindenképpen pozitívum, de azért itt is érdemes lenne megemlékezni arról, hogy az energetikai programok nyertesei itt is a magasabb jövedelmi státuszú háztartások voltak. A beígért energiahatékonysági program igen ambíciózus, de nem tudni, hogy ez mennyire lesz hozzáférhető azoknak, akik a legrosszabb energia-hatékonyságú ingatlanokban élnek.
Építésügy, lakhatás
A program rögzíti, hogy az egész szektort munkaerőhiány jellemzi, a cégek 60%-ának a legnagyobb kihívás a megfelelő képzettségű munkaerő megtalálása – ugyanakkor a leírt program keményen túllövi az építőipari kapacitásokat. Egyszerre akarja minden szektorban meglendíteni a lakásépítési és felújítási, -korszerűsítési programokat, bővíteni a kollégiumi férőhelyeket, szolgálati lakásokat létrehozni és közben tízezerszámra szociális bérlakásokat és 20 ezer idősotthoni férőhelyet építeni (86-89. o). Vannak olyan programelemek, amik viszonylag egyszerűbben megoldhatók, pl. a bérlakáspiac szabályozása, de kérdés, hogy ez pontosan mit is jelent majd és hova helyezi a hangsúlyt (pl. mit kezd a tartós bérlet és a turizmus alá dolgozó szállásadás ellentétével, aminek viszont jelentős szociális dimenziói is vannak)?
A lakhatási blokkba került (pedig ez szerintem inkább szociális terület lenne), hogy „települési szinten elérhető adósságkezelési és adósságmegelőzési rendszert” kell kiépíteni, ebben pedig a „szociális munka erősítésével segítjük a családi válsághelyzetek megoldását„. Nagyon jó lenne, ha ez megvalósulna. Az adósságkezelési szolgáltatás fejlesztése, kiterjesztése és prevencióval kiegészítés elemi szükséglet lenne, természetesen megfelelő anyagi háttérrel és valódi források felett rendelkezni tudó szociális munkásokkal. Szakmai szinten minden adott ahhoz, hogy egy ilyen program akár egy éven belül felálljon és elkezdjen működni – nagyon izgulok, hogy ne essen áldozatul a bürokratikus és pénzügyi kekeckedésnek (ahogy a már egyszer bevezetett adósságkezelés is áldozatul esett).
Drogpolitika
A drogpolitika átkeretezése nem történik meg, a téma a rendvédelmi kérdések között jelenik meg (97-99.o).Alapvetően a célkitűzések elfogadhatóak, megjelennek azok az elemek, amik a jelen helyzethez képes mindenképpen jelentős előrelépésnek tekinthetők (ártalomcsökkentés, addiktológiai intézményrendszer fejlesztése, stb.). Ezen a területen megvannak még azok a szakmai tudások, amikre egy új program építhető. Szakemberek tekintetében már szűkebb a felhozatal, de a fokozatosságot szem előtt tartva ez is működőképes lehet akkor is, ha a jogi háttér kialakításával sok munka lesz (itt van egy kellemetlen alaptörvény-módosítás, amit valahogy meg kell kerülni, ugyanis egyértelműen kriminalizálja a fogyasztást).
Demográfia
Itt azért vannak egyértelműen irreális elképzelések, a Tisza 2035-ig megállítaná a népességfogyást, és 2050-
re ismét 10 millió fölé növelné Magyarország lélekszámát (109-112.o.). Aki kicsit belelát a demográfiai folyamatokban (kiváló, folyamatosan frissülő elemzéseket lehet olvasni a Demográfiai Portré címen), az tudja, hogy ez világtörténelmi léptékű csoda lenne még akkor is, ha minden kivándorolt magyar hazatérne és a teljes nemzet vad szaporodásba kezdene.
Önkormányzatok
A vállalások szerint a „korábban elvont feladatokat, hatásköröket, intézményeket és ezzel párhuzamosan a szükséges forrásokat visszaadjuk az önkormányzatoknak„. Ezzel a ponttal kapcsolatban vannak aggályaim: érdemes megnézni, hogyan is gazdálkodnak jelenleg az önkormányzatok a kapott autonómiájukkal: fél év alatt 300+ települési önazonossági jogszabály született válogatott kirekesztő intézkedéssel. A kontroll nélkül hagyott önkormányzati rendszerek jelen pillanatban a neofeudalisztikus rendszerből nem állíthatók vissza egy tollvonással a lokális demokrácia virágzó szigeteivé.
A másik probléma, hogy 16 év után az önkormányzatok nagy hányada nem rendelkezik olyan szakemberekkel, akik képesek rendeltetésszerűen üzemeltetni a visszakapott jogköröket (sok önkormányzat már a Fidesz előtt sem rendelkezett). A Fidesz centralizációja azért nem volt teljesen alap nélküli. Saját tapasztalás, hogy a 10 ezer fő alatti önkormányzatoknál nagyon súlyos kompetenciahiányok vannak, a kistelepülések hiába kapják vissza a jogköreiket (meg az ehhez szükséges erőforrásokat) ha nem tudják azokat alkalmazni vagy nem rendeltetésszerűen alkalmazzák azokat. Az önkormányzati rendszer nem szólhat 3200 kiskirályságról, itt valami innovatívat kellene meglépni. A közigazgatás és a politikai autonómia között meg kellene találni az országos-járási-önkormányzati rendszerben azt az egyensúlyt, ami működőképessé tenné a rendszert és képes lenne a visszaélések megfékezésére.
Egyházpolitika és civil szervezetek
Tűpontos kiindulási alap, hogy az „állam és az egyházak, vallási felekezetek partneri együttműködését az elmúlt években a politikai, gazdasági összefonódás váltotta fel” és hogy „a kormány politikai okokból egy-egy szakmai feladatban teljes vagy túlzó teret ad a felekezeti fenntartású intézményeknek” – szociális, gyermekvédelmi és oktatási terület is érintett ebben erőteljesen.
Viszont van itt egy komoly gond: „tiszteletben tartjuk és magunkra nézve kötelezőnek ismerjük el a Vatikáni
Szerződést, illetve a más felekezetekkel kötött hatályos megállapodásokat, egyezményeket” – ez egészen pontosan azt jelenti, hogy az egyházak továbbra is megkapják a többletforrásokat a szolgáltatásaik után (nem lesz szektorsemleges finanszírozás és szabályozás), a NER-ből kisajtolt (átvett) tulajdonok érinthetetlenek és a Tisza nem fogja a kialakult status quo-t felborítani. A program alapján a privilegizált egyházak jogainak érintése nélkül enyhítenek a politikai szelekción – pl. Iványi Gábor és a MET nagy eséllyel megmenekül – de az egyházak általános pozícióját nem merik megbolygatni. megmarad az önálló hitoktatás állami támogatása is, ami megint csak érintetlenül hagy egy kritikus pontot.
A civil szektorral kapcsolatban valamelyest változás várható az állami támogatási rendszerben, bővülnek a források és egységesebb, átláthatóbb rendszert ígér a program. A valódi és álcivil szervezetek szétválasztása azonban jogilag kritikusnak mondható.
Nyugdíjak, idősellátás
A Tisza itt sem nyitott ütközési pontot, fel sem merül a 13. és 14. havi nyugdíj kivezetése (149.o.). Nincs az a párt/kormány, aki szembe merne menni 2-2,5 millió szavazóval. A legegyszerűbb lenne a 13-14. havi nyugdíjat visszaépíteni az alapnyugdíjba (anno a 13. havi nyugdíjat sem „elvették”, hanem csak beépítették).
A minimális nyugdíjösszeg és a SZÉP kártyás kompenzáció, a differenciált nyugdíjemelés önmagában nem rossz koncepció. Szép dolog, hogy a nyugdíjkiadásokat emelni kívánja a Tisza, viszont a jóléti kiadásokon belül a nyugdíjkassza a leghúzósabb tétel – 2025-ben nyugellátások és nyugdíjszerű ellátások összege 7 200 milliárd Ft, a 13. havi nyugdíj 500 milliárd Ft, a Nők40 program pedig 490 milliárd Ft. 2010-ben az átlagnyugdíj még elérte az átlagbér 75%-át, ma már csak az 53%-a – ha a 2010-es arányt szeretnék visszaállítani, akkor ott már újabb kemény ezermilliárdos tételekkel szalad meg a költségvetés, ami akkor is teher, ha ez nagy részben fogyasztásként visszaforog a nemzetgazdaságba. A befizetői oldal már most is erősen deficites, így joggal merül fel a kérdés, hogy erre honnan lesz forrás.
A Tisza a nyugdíjasok számára 20 ezer új férőhelyet létesítene korszerű idősotthonokban. Az idősellátás résznél egyértelmű, hogy súlyos férőhelyhiány áll fenn, a bővítés a fennálló várólisták alapján reális igényt fed le. A megvalósítás formája kérdéses, egyrészt ehhez mindenképpen kellene az otthonközeli ellátások megerősítése, az átmeneti formák (az önálló lakhatást és igény szerinti részleges ellátást biztosító nyugdíjasházak) jogi, szakmai megerősítése és a tartós ápolás-gondozást nyújtó intézmények bővítése – ennek alapjai megjelennek a dokumentumban. Az erőforrásoknál itt nem csak a beruházási rész kérdéses, hanem az ehhez a férőhelyszámhoz minimálisan szükséges 5-6 ezer főnyi szakember (a jelenlegi szakosított ellátásokban is nagyon komoly minőségi és mennyiségi munkaerőhiány áll fenn) és a működési költségek is (kb. évi 150 milliárdról indulunk).
Gyermekvédelem
„Olyan gyermekvédelmet működtetünk, amely valóban védi a gyermekeket” – A program egy általános választási politikai programhoz képest kifejezetten részletes – csak a problémák felsorolása 3,5 oldal, a tervezett intézkedéseké 2 oldal! A gyermekvédelmi botrányok miatt a terület önálló fókuszt kapott – ennek egyszerre vannak előnyei és hátrányai is. A tervezett intézkedések nagyon ambíciózusak és nagyon érezhető, hogy a Tisza itt épített az elmúlt két évben született, kormányzat által következetes és kemény munkával figyelmen kívül hagyott szakértői anyagokra (152-158.o.). A felsorolt intézkedések egy része egyébként különösebb anyagi ráfordítás nélkül is megvalósítható, de azért itt is vannak olyan ígéretek, amik komoly pénzügyi erőforrásokat igényelnek.
Több helyen megjelenik a dolgozók számának emelése, itt is komoly kérdés, hogy az eddig is katasztrofális tartós szakemberhiánnyal küzdő szektorba honnan lesz megfelelő mennyiségű és minőségű szakember. Nyilván egy részt fedez a területről elvándorolt (elüldözött) munkatársak visszaáramlása, de azért ez ennél jóval nehezebb ügynek ígérkezik.
Itt és a szociális szektorban is előbukkan a 25%-os béremelés. A 2026. januári bértáblára ha ez megérkezik, akkor az valóban egy releváns segítség lenne, még ha a pedagógus és egészségügyi béreket nem is érnék el a dolgozók. Valamiféle hosszabb távú koncepció is megjelenik, tényleg aktuális és fontos lenne valami újragondolása a széttagozódott finanszírozási és bérrendszereknek. A jelentős finanszírozási forrásbővítés is jól hangzik, de ebben a kérdésben is majd a részletek lesznek a fontosak. A jelenlegi kormány is próbálkozott pénz beöntésével javítani a helyzeten, az látszik, hogy ez elengedhetetlen de önmagában nem jelent érdemi előrelépést a problémák megoldásában.
Az alapellátás megerősítése, a gyámügyi rendszer fejlesztése szintén jó szakmai célkitűzés, de itt újabb ezres létszámban kellenének szakképzett, magas tudású és gyakorlott szakemberek – gyors fejszámolással ezt 2-3 ezer fő környékére tudnám becsülni. Nagyon meg kellene tolni a szociális felsőfokú képzéseket – és ez majd előjön még más területen is.
Összességben lehet a gyermekvédelem politikai téma, de a programban teljesen levált az általános szociális kérdésekről, miközben egyébként a szorosabb integráció felé kellene lépni.
Családtámogatások és szociális kérdések
A magyar családtámogatási rendszer a legnagyobb probléma: többszörösen és nagyon elrontott rendszerbe öntjük a pénzt évek óta, ami képtelen hozni a várt eredményeket (lásd még a „demogáfiai fordulat” nevű mitikus történelmi eseménynél), de mint „politikai műtermék” érinthetetlen, csak rálicitálni lehet – és a Tisza rá is licitál. A családtámogatási rendszer alapvető struktúráját a Tisza nem meri megbolygatni – politikailag érthető, szakmailag sajnálatos. Bizonyos pénzbeli ellátások összege emelkedik, ezzel a társadalom legszegényebb részeihez több forrás fog áramlani, de azért az eddigi preverz újraelosztás alapvető dinamikája nem fog megváltozni.
A program kiemeli, hogy „egy ország akkor erős, ha a családok biztonságban érzik magukat. Ha a szülők tudják, hogy a megélhetés miatt nem kell aggódniuk, hogy lesz orvos, lesz óvoda, lesz tanár, és lesz segítség akkor is, amikor baj van. Ha egy gyermek születése nem félelemmel, hanem örömmel jár, és a jövő nem szorongást jelent, hanem lehetőséget. Ha a válás nem a család végét jelenti, mert az egyszülős család is éppen olyan értékes, mint a többi”. Én ezt egy fontos gondolatnak tartom, mellé tenném, hogy a biztonságérzethez hozzá tartozik az is, hogy nem riogatom a családokat óriásplakátokkal. De a demográfiai részt tekintve a gyermekvállalás egyik legfontosabb húzótényezője a stabilitás és a megélhető biztonság. Ez az, ami hiányzott az elmúlt években, cserébe mindenféle lehetőségek nyíltak 20-30 éves eladósodásra. Ebben bármiféle változás csak előrelépés lehet.
A szociális ellátórendszer ezen pontban történő bemutatása szerintem a terjedelemhez képest korrekt és rávilágít a főbb problémákra (persze, tudnánk folytatni még a felsorolást). A célokban sok érdekes dolog előkerül a „közszolgáltatásokhoz való egyenlő hozzáférés”, a szükség esetén, főként kistelepülések hozzáférést javító „mobil szociális szolgálati egységek” szintén jó gondolatok, a megvalósítás lesz kérdéses. Ilyen mobil szolgáltatási egységek már most is léteznek bizonyos feladatokra, de ezek többnyire a rendszeren kívül működnek, integrációjuk fontos lenne.
A „kistérségi szociális központok megerősítése„- kis javítás: kistérségi helyett járási központok vannak. A járási központok univerzális szolgáltatási platformként való működtetése már a család- és gyermekjóléti szolgáltatás átalakításától (2016/2017) megvan, ez szerintem egy nem rossz irány, ha a központok mögé tud állni a megfelelő erőforrásrendszer. Itt is gond, hogy egyébként a rendszerfejlesztések komoly infrastrukturális gondokat vetnek fel, ha lesznek a megerősítéshez szakemberek, őket le kell tudni ültetni egy irodában asztalhoz, kellene ügyfélfogadók, stb. Ez már a család- és gyermekjóléti rendszerek integrációja során is komoly gond volt. Nem gondolom, hogy megoldhatatlan – más programokhoz képest szinte nevetséges összegekből meg lehetne erősíteni az infrastruktúrát is, csak ez ne legyen a járási önkormányzatokra ráhagyva, mint történt az korábban.
Az ellátások kapcsán a szociális juttatások radikális egyszerűsítése a cél (163., 183.o.) Üdvözlendő a közel félszáz pénzbeli és természetbeni ellátás országában hogy kevés, de valós segítséget nyújtó ellátásra redukálódjon a rendszer. Csak az adminisztrációs költségeken rengeteget lehetne spórolni. Viszont ebben a célban nem koherens a dokumentum, a részterületi tervek hangsúlyozottan megtartják és külön fejlesztik az egyes pénzbeli ellátásokat.
Felmerül a bürokrácia-csökkentés több pontos is, mind a felhasznói, mind a dolgozói vonalon. A helyzet az, hogy akkor lehet bürokráciát csökkenteni, ha az adminisztrált folyamatok tiszták, átláthatók és jól tervezettek – a GYVR sem az informatikai rész miatt rossz, hanem mert a mögötte álló folyamatok kaotikusak. Viszont ez az újratervezés elvezet ahhoz a kérdéshez („ceterum censeo” évek óta a részemről) hogy új és integrált szociális törvény(könyv)re van szükség, ami egységesen kezeli az ehhez kapcsolódó kérdéseket. Pont ezért lett volna jó a programban is egységesebben kezelni ezt a kérdéskört, mert valahol ezeket egy keretrendszerbe kellene integrálni.
Ennél a pontnál van egy komolyabb ötletbörze, amiknél pontosabban kellene látni, mit gondoltak mögéjük. Jól hangzó gondolatok vannak, de tényleg nehéz megállapítani, pontosan mire is irányul az intézkedés.
Akadálymentes Magyarország
Önálló blokkot kapott a fogyatékosságügyi vállalás. Elég általánosak a vállalások, itt kicsivel több konrkétum jól jött volna.
Női esélyegyenlőség
Mindenképpen pozitívum, hogy ez önálló blokkot kapott (185.o.). Itt kerül elő az Egyenlő Bánásmód Hatóság restaurációja, ami nem csak a nők, hanem számos más csoport számára is örvendetes lenne. Remélem, az OBDK is kiszabadul a minisztériumból. Nagyon fontosak az autonóm jogvédő hatóságok.
A programban megjelenik a gondozási probléma, méghozzá a Tisza általános politikai értékpreferenciáját tekintve eléggé baloldali kontextusban. Egészen progresszív dolgok előjönnek itt, mint pl. a menstruációs szegénység kérdése. A dokumentum más pontjain pl. az apák fokozottabb szerepvállalása is előkerül – egész progresszív lett ez.
Roma esélyegyenlőség
Első pillanatban nagyon ambíciózusnak tűnik a program e téren (189-193.o.), de ezek jelentős része más, korábbi vállalások ismétlései. Vannak azért itt szürreális elemek, pl. a külföldi vendégmunkások betiltása azzal van alátámasztva, hogy ők a romák elől veszik el a munkát.
A program hivatkozik a szegregátumokra irányuló komplex rogramokra. Ez nagyon fontos kérdés lenne hosszú távú távon, Magyarországon kb. 1.500 szegregátum található (hivatalosan, szerintem valójában több), ezekben sok százezer ember él. A célzott programokra nagy szükség van, de ezek csak akkor működnek, ha tartósan (évtizedekről beszélünk) stabilan jelen tudnak lenni és a programok összekapcsolódnak egyéb településfejlesztési és más intervenciókkal. A felzárkózási programokat elengedhetetlen lenne alaposan átvilágítani és megnézni, mi is történik azon túl, hogy kormánypárti politikusok rendezvényeire hordják a roma gyerekeket fellépni, mondván, hogy ez az ő kultúrájuk.
Két releváns probléma van, amire érdemes figyelni: egyrészt a helyzet pontos megismerésére megfelelő kutatási programok – én fontos problémának tartom, hogy a romákkal kapcsolatban a valós adatok helyett sokan a saját fejükben futó mozit tartják valóságosnak. Ebben rendet kell tenni, talán először azzal, hogy a szegénységhez és a társadalmi kirekesztéshez kapcsolódó problémák nem etnikum-specifikusak. Én örültem volna, ha a program legalább kicsit reflektál erre a jelenségre. A második (igen kemény) probléma, a roma szervezetek politikai klientarizmusa, amit kőkeményen kihasznált a NER az elmúlt években (elég pl. a Sztojka Attila által gründolt CIKÖSZ-re gondolni), amit a folyamatos belső felszültségek, pénzügyi és politikai botrányok kereteztek. Erre valami komoly válasz kellene.
Amire nem reflektált a dokumentum, pedig fontos lenne: a magyar társadalmat átitató, rendszerszintű rasszizmus kérdésére ami ténykérdés (jó sok kutatás van rá) és ami objektív akadálya bármilyen, romák helyzetét javító intézkedés kivitelezésére.
Terület és vidékfejlesztés
A fejezetben leírt problémák ismét reálisak, jó látni, hogy sikerült elszakadni a Fidesz romantizált vidéki nyomorpornójától, ami próbálja romantikus képként beállítani a leszakadást, ahol elég négy évente 15 méter járdafelújítást előadni szalagátvágással.
A Tisza Szent Istvánról nevezett programja „tíz falunként évente egymilliárd forint közösségi fejlesztési keret” jól hangzik, a gond ezzel ugyanaz, mint az önkormányzati autonómiával. A forráshiányos települések a Versenyképes Járások programban abszolút politikai rivalizálásban mentek egymásnak. A Tiszának azt sem szabad elfelejteni, hogy a 2024-ben megválasztott települési vezetők 2029-ig aktívak lesznek és a források kezelésében jelenleg erős megyei önkormányzatokkal is kell valamit kezdeni (nem megoldhatatlan azért).
Azért összességében ez a programrész elég sovány ahhoz képest, amekkorát a vidéki térségek képviselnek.
— —- —
„Röviden” ennyi.
