Kicsit boncolgatjuk, hogy mitől is szegregátum a szegregátum, ennek mérésével és a kijelöléssel kapcsolatos néhány problémát nézzük meg alaposabban.

Szegregátumok tipológiája, kijelölése

A különféle telepfajták tipizálására elsőként a 2005-ben elindított Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs modell program tesz kísérletet, amiben összefoglalják a korábbi kutatások során leírt teleptípusokat. Jó, ha tudatosítjuk magunkban: a szegregáció nem egy ritka és egzotikus jelenség, hanem a települések nagy részében létezik. A 2010-es állapotok szerint 1633 szegregált lakóövezet (telepszerű környezet) létezett az országban, ahol megközelítőleg 300 ezer ember élt (bár ebből 2011-re a KSH egy részt elvarázsolt). Ez az ország lakosságának 3 százaléka, másként: két nagyobb megyei jogú város teljes lakosságának felel meg.

A történelmi fejlődés során a telepeknek hat típusa alakult ki:

1. Települések mellett, vagy azok közelében létrejövő és folyamatosan bővülő „vadtelepek”.

2. Volt uradalmi puszták, településtől távoli munkás- kolóniák (bánya, téglagyár stb.).

3. Régről maradt telepek, amelyeket, az 1961-es párthatározatot kiegészítő 1965-ös rendelet nyomán nem számoltak fel.

4. Cs- és Szocpolos-telep, vagyis 1965 után létrejött, eredetileg nem telepnek gondolt telep.

5. Városi szegregátumok

5.1. Slumosodó munkáskolóniák, szociális bérlakások alkotta telepek.

5.2. Gettósodó, lerobbanó városrészek.

6. Szegregálódó falvak.

Telepek, szegregátumok száma és elhelyezkedése a 2010-es adatok alapján (MNTFS II)

 

A nemzeti stratégiák, pályázati programok megalkotásának fontos része a célterület definiálása, azaz annak meghatározása, hogy milyen területet, milyen lakhatási jellemzőket nevezhetünk telepnek, szegregátumnak. Ez alapján meghatározható, hogy azok az egyes településeken hol, milyen kiterjedésben helyezkednek el, ez pedig az intervenciók tervezéséhez alapvető fontosságú.

A szegregátumok leírására a KSH a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet mutatóit alkalmazza. A szegregált és szegregációval veszélyeztetett területek helyzetelemzéséhez szükséges mutatókat a rendelet 1. számú melléklete rögzíti, az indikátorok 19 paramétert rögzítenek 4 területre vonatkozóan. A szegregátum kijelölésekor az un. szegregációs mutatót veszik alapul, mely

1.    a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők és

2.    rendszeres munkajövedelemmel nem rendelkezők aránya az aktív korúakon (15-59 év) belül.

Látható, hogy a kijelölésekor a KSH csak az iskolai végzettséget és a foglalkoztatási státuszt veszi figyelembe, ebből is csak 2 paramétert mér, a lakhatási viszonyokat és egyéb leíró indikátorokat mellőzi, nem utolsó sorban nem a szegregátumot, hanem az ott a mérés időpontjában lakó népességet méri. Ezzel a megközelítéssel viszont több gond is van.

Az adott pillanatban lakó népesség felmérése meglehetősen „puha indikátor”, ez időben elég gyorsan változhat, a területi „kemény indikátorok” mérése nélkül nem sokat ér.A szegregátum, mint fizikai környezet és az ott lakó népesség között van egy kölcsönös viszony, viszont a lehatárolásban az egyikről elfeledkezik a rendszer.

A problémásabb a kettő közül a foglalkoztatottsági mutató: a makrogazdasági háttértől függően elég sokat változhat és változott is az elmúlt időszakban, erősen befolyásolja maga az a térség, ahol a szegregátum van. Egy fejlődő gazdasági térségben (pl. most vegyük Kecskemétet és környékét) a szegregátumban lakók foglalkoztatottsága sokat változott, hiszen a segédmunkát, betanított munkát igénylő feladatok felszívták a még elérhető munkaerőt. Ettől viszont a szegregátumban élők helyzete nem feltétlen javult. A foglalkoztatottságban a  2011-es mérésekhez képest sokat változtatott az alkalmi munkavégzés szabályozásának változása: a napi bejelentés révén nagyon sokan járnak dolgozni. A foglalkoztatási adatokat befolyásolja a fekete munka szabályozása is - amíg ez érdemi teret kap a magyar gazdaságban, addig a foglalkoztatások egy része ebbe a zónába fog ragadni - egyszerűen azért, mert jobban megéri, mint a bejelentett munka (azonnali pénz nap vagy a hét végén, ráadásul nem lehet belőle a tartozásokat letiltani). Természetesen gondolni kell azokra a településekre, ahol pl. nincs nagyobb foglalkoztató, ami fel tudná szívni a munkaerőt - ott aztán megfeszülhet mindenki, akkor sem lesz érdemi bővülés.

A lakhatási viszonyok figyelmen kívül hagyása különösen érzékeny pont lehet, hiszen a szegregátumokra alapvetően jellemző a rossz közműellátottság, az alacsony komfortfokozatú épületek vagy a stabil lakhatást ellehetetlenítő bérlői, szívességi lakáshasználói állapotok. Ezek esszenciális jellemzői egy szegregátumnak, de a rendszer nemes egyszerűséggel figyelmen kívül hagyja őket. Ezek az adatok nem a lakónépesség, hanem a szegregációhoz alapot adó, hosszabb távon stabilnak tekinthető területi alapadottságokat mutatja meg. Ezek mérése nem csak a szegregátum pontosabb kijelölését, mérését tenné lehetővel, de a beavatkozások tervezését is segíthetné.

A puha indikátorok kizárólagos használata a paradox hatások miatt is problémás. Hiába javul ugyanis az iskolázottság vagy a foglalkoztatottság adott egységben, az infrastrukturális, lakhatási viszonyokat érintő beavatkozások nélkül a szegregátum újratermelődik pl. lakosságcserével – a jobb élethelyzetbe kerülő személyek elhagyják a szegregált területet, helyükre új lakosság érkezik, pl. saját programunkban megfigyeltük a tanyasi, külterület részekről a város felé vándorlást, illetve a települések közötti mozgásokat, aminek a lényege az, hogy a rosszabb helyzetű települések felől a nagyobb, több lehetőséget nyújtó városok felé mozognak a családok. A folyamat akár azt is eredményezheti, hogy sikeres programok ellenére a két időbeli mérési pontot nézve állapotromlást láthatunk javulás helyett.

Az iskolai végzettséget befolyásoló programok esetében is felmerülnek problémák, kérdéses, hogy ha "papíron" előrébb lép is a népesség, ez jelent-e érdemi lehetőséget. Jó lenne látni olyan kutatást, hogy a sok ezer targoncakezelő és egyéb szakma elvégzése után mekkora arányban sikerült stabil foglalkoztatást kiépíteni a bevontak körében. E téren számolni kell a tankötelezettség leszállításával, amit a szakképzési törvénybe próbáltak burkoltan visszacsempészni (2019. évi LXXX. törvény 71. §) kétséges eredménnyel.

A jelenlegi (és a jövőbeni) projektkehez a rendszer a szegregátumot, mint fizikai egységet, a lakosság jellemzői alapján határolja le, majd a programba bevonáskor a lakosságot a lehatárolt szegregátum alapján vonja be a pályázati programba. Ez egy körkörös hivatkozás. Mivel a mérés és a beavatkozás között évek telnek el, előfordulhat, hogy a lakosság, aki bevonásra kerül, nem feltétlen azonos azzal, mely alapján a szegregátum kijelölésre került.

 

Mikor és hogyan mérünk?

A 2014-2020-as pályázatokhoz a 2011. évi népszámlálásból származnak az adatok, amik a pályázatok megvalósításakor (jellemzően 2016/2017 illetve utána) már egyszerűen elavultak (Balcsók I., 2018). Érdemes arra gondolni, hogy a 2011-es népszámláláskor a 2008-2009-es válság hatásai még érezhetőek voltak az aktív korúak foglalkoztatási adataiban, de néhány év alatt a gazdasági konjunktúra miatt ezek javultak azon területeken is, ahol nem történtek beavatkozások. Az új (HOP konstrukcióban hamarosan induló) pályázatok indulásához elengedhetetlen lett volna egy újbóli, legalább helyi szintű bemérés, de a 2021. évi népszámlálást a kormány eltolta: az adatfelvételt 2022. október 1. és 2022. november 20. között kell végrehajtani, bármilyen használható eredmény 2023 végén várható. Ekkorra már futnak majd a pályázatok, amik több mint 10 éves adatokra fognak alapozni a tervezéskor. A népszámlálások közötti 10+ éves mérési intervallum eltüntetheti a szegregációs mutatóban történt változásokat, ami megnehezíti a szegregátumban élők helyzetének és a programok eredményességének megítélését.

A gyakorlatban tudnám említeni Debrecen példáját, ahol egy majdnem 600 milliós pályázat nem tudott elindulni, mert a KSH által kijelölt területen néhány év alatt olyan változások történtek, amik a lebonyolítást meghiúsították. A másik gyakorlati példa saját házam tájáról van: a lajosmizsei szegregátum hivatalos lakosságszáma a KSH szerint 2011-ben 400 fő alatt volt. Mire a pályázat elindult 2017-ben, a települési adatbázisok szerint már 500 fő felett volt, a program zárásakor pedig már 700 fő felett. Ez nem elhanyagolható változás, aminek mindenképpen van hatása egy programra - erre ugyanakkor a pályázati keretfeltételek képtelenek voltak reagálni a maguk bürokratikus merevsége miatt.

A népszámlálásoknak van még nagy hátránya, hogy a hivatalos adatokra építenek. Fontos jelezni, hogy pont a szegregátumok esetében ez egy elég veszélyes megközelítés tud lenni: ott, ahol a lakosság nagy része albérletekben vagy szívességi lakáshasználóként húzza meg magát és nincs nagy esélye a rendezett lakcím létrehozására, igencsak nehéz korrekt felmérést végezni.

 

Tömbösítsünk…?

A szegregátumok lehatárolása során a település területén belül olyan területileg egybefüggő tömbök kiválasztása történik, amelyekre együttesen jellemző, hogy a szegregációs mutató határértékének megfelelnek. A tömb népszámlálási célra létrehozott, általában közterületek és/vagy természetes és mesterséges tereptárgyak (pl. vasútvonal, autópálya nyomvonala, vízfolyás partja), valamint rácshálós térinformatikai megoldás eredményeképpen kialakított, településen belüli kisterületi egység. A lehatárolás során fontos szempont, hogy a terület lakónépességének számának el kell érnie az 50 főt. A lehatárolásban a vizsgált terület a szegregációs mutató alapján szegregált területté, illetve szegregációval veszélyeztetett területté minősülhet (ennek kritériumai a település méretétől függően változhatnak).

A meghatározással szembeni kritika egyik fő eleme, hogy a szegregátumok kijelölése nem veszi figyelembe a helyi kontextust, ami gyakran eltér a hivatalosan meghatározott szegregátumtól. A helyi megítélés és gyakran a szegregátumban lakók is másként látják a területi helyzetet, viszonyokat. A beavatkozás szempontjából ezt nem lehetne figyelmen kívül hagyni.

A kijelölés éles határok mentén valósul meg, helyrajzilag rögzített objektumok (pl. utcák) mentén, és ez sem szerencsés minden esetben. A heterogén, esetleg elszórtan, diffúz módon megjelenő szegregáció jelenségével, a belterületi és külterületi átmenetekkel nem tud a leíró rendszer mit kezdeni. Olykor a szakembereknek, de a programban résztvevőknek is nehéz kezelni az éles határokat, hiszen olykor csupán méterek döntenek arról, hogy mely ingatlan vagy lakó válhat bevonhatóvá a programba, melyek pedig nem, pedig a megélt problémákban nincsenek különbségek. Az éles lehatárolás eredményezheti, hogy számos, szegregált élethelyzetű személy kiszorul a programokból – egészen szürreális, hogy a telepen járva az utca jobb oldala szegregátum, a másik meg nem, vagy egy településhatár szakítja ketté a funkcionálisan egységet képző területet.

Látható, hogy utcák mentén vágnak, miközben az utca két oldala szervesen összekapcsolódik. Ráadásul a településhatár Berlini falként emelkedik a lakók között, holott terepen ebből nem sok minden tapasztalható. Egy jó térképpel eltüntethető a problémás területek jelentős része.

 

A definíciós kérdésekből fakadóan a szegregátumok számának meghatározása is problémás lehet. Számos szegregátum-kutatás zajlott, ezekben eltérő definíciós és kutatási módszerek alapján eltérő számú és méretű szegregátumot sikerült kimutatni. A projektek szempontjából kiemelten fontos a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) megbízásából 2010. évben végzett felmérésében 823 településen és 10 fővárosi kerületben összesen 1633 szegregátum jelent meg. A KSH 2011-es adataiban már csak 709 településen 1384 telep és elmaradott településrész található. Hupsz, egy év alatt eltűnt 250 szegregátum!? A városok esetén a két kutatás azonos módszertannal dolgozott, a 2000 fő alatti településeken az NFÜ kutatás helyi vélekedés alapján szegény- vagy cigánytelepnek tartott területeket vette figyelembe. Ez utóbbi megközelítés eredményezhet eltérést a szegregátumok lehatárolásában és számában. A másik tényező, hogy a KSH a külterületi szegregátumokat egyszerűen sztornózta, nem veszi őket szegregátumnak. Ennek némileg a definíciós is oka is lehet, másrészt a külterületek fejlesztéspolitikailag más megítélés alá esnek – sajnos a településszéli szegregátumokban élőket ez egy cseppet sem vigasztalja. A másik fontos (személyes) tapasztalat, hogy hiába oldja meg egy program a telep gondjait, ha kívülről az újratermelődik. Gyakorlatilag ha az éles lehatárolásokat alkalmazzuk és nem vesszük figyelembe az adott telep lokális beágyazottságát, akkor lyukas vödörbe öntünk vizet.

Hozzá kell tenni, hogy a szegregátumok kutatása ma leginkább valami szupertitkos kémkedésnek minősül, a szegregációs térképek és adatok alig hozzáférhetők, nyilvánvalóan ennek politikai háttere van, hiszen egyik település vezetése sem rajong azért, hogy náluk szegregáció van. És ennek a jelenségnek komoly szerepe van több bedőlt projekt esetében - erről is fogok még írni. De így érdemben kutatni is nehéz, ha meg nem kutatjuk, hogy lehetne bármilyen intervenciót kidolgozni? Ennek némileg ellentmond a FeTe 300 településes programja, de ott egyrészt egy mindenki által tudott települési szintű szegregáció van, másrészt ott is a sikerjelentések dominálnak, nem láttam még összefoglaló kutatást pl. a "települési szintű diagnózis" eredményeiről - esetleg azért az segítene képbe kerülni abban, hogy mekkora is a gond, de kb. annyira szupertitkos információk ezek is, mint az ágazati munkaerőhiány adatai.

Hosszabb távon tekintve azonban látható, hogy problémát jelent a jelenség vizsgálata, mert az egységes definíciós háttér hiányában az egyes kutatások eredményei már 4-5 év távlatéban is csak korlátozottan összevethetők. Ez felveti a futó projektek eredményességének mérésének problematikáját is, hiszen a definíciós keretek stabilitása nélkül nehéz értékelni.

A fentiek alapján négy problémát érdemes rögzíteni:

1. A szegregátumok meghatározása alapvetően indikátor alapú, a helyi "értékelést" figyelmen kívül hagyja.

2. A meghatározás során a leíró indikátorokat sem teljes körűen alkalmazzák, a puha indikátorok miatt a szegregátumot nem lehet megfelelően kimérni.

3. A szegregátumok kijelölése merev, nem veszi figyelembe a helyi viszonyokat, nem veszi figyelembe a lokális beágyazottságát a területnek.

4. a szegregátumok kijelölése 2011-es adatokra épül, ami elavult lehet a jelenlegi pályázatok tervezése és megvalósítása során.

 

Folytatása következik.

 

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Domokos V, H. B. (2010). Terra Incognita: magyarországi szegény- és cigánytelepek felmérése - első eredmények. Szociológiai Szemle, 20(3):82-99.
  • Rácz, A. (2012). A társadalmi és térbeli elkülönülés mintázata Szegeden a 2001-es népszámlálási adatok alapján. Területi Statisztika, 15(1):79-86.
  • Teller, N. (2012). Roma integrációt szolgáló EU-s fejlesztések értkelése - Értékelési zárójelentés. Budapest: Pannon Elemző Iroda Kft., HÉTFA Elemző Központ Kft., Városkutatás Kft.
  • Váradi, M., Virág, T. (2015). A térbeli kirekesztés változó mintái vidéki terekben. Szociológiai Szemle, 25(1):89-113.
  • Váradi, M. (2015). Szegénység, projektek, közpolitikák. Tér és Társadalom, 19(1):69-96.
  • Váradi, M. (2014). Szegénység és projektvilág. In N. G. Nagy E, Polarizáció - függőség - krízis: Eltérő térbeli válaszok. (old.: 10-17). Békéscsaba: MTA KRTK RKI Alföldi Tudományos Osztály.
  • Balcsók, I. (2018). Térképes Adattár. MaHolnap Társadalmi Felzárkózási Szemle, 8-9.
  • EMMI. (2014). Magyar Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégia II Tartósan rászorulók - szegény családban élő gyermekek - romák (2011-2020) Frissített változat. Budapest: Emberi Erőforrások Minisztériuma.