A felzárkózás területén fontos a társadalmi támogatottság, hiszen a társadalom az közeg, amiben lezajlanak a programok. Nagyon nem mindegy, hogy milyen ez a közeg – elfogadó, támogató vagy ellenséges. Erről esik szó néhány gondolatban.

A felzárkózási programok több szintű beavatkozásra épülnek, az intervenció érinti az egyéneket, családokat és érinti a helyi közösségeket az adott célcsoporttól a település(rész) egészééig, közvetve pedig bizonyos szemszögből a teljes magyar társadalmat is. Ezért egyfajta alapvetésként rögzíthető az is, hogy egy komplex beavatkozás sikeréhez szükséges, hogy a környező társadalmi közeg is elfogadó legyen, a felzárkózási célú beavatkozások nem értelmezhető a befogadó társadalmi közegre hatás nélkül. És ez több szinten értelmezhető a településtől egészen az országos léptékig.

A társadalmi támogatottsággal kapcsolatos kategóriába sorolhatók azok a problémák, melyek a szegregációval, a szegregátumban élőkkel kapcsolatos általános társadalmi jelenségeket foglalják össze, illetve a pályázati programok helyi társadalmi megítélését befolyásolják. Az országos helyzetet tekintve sem nevezhető optimálisnak a helyzet, a társadalmi kisebbségekkel kapcsolatos kirekesztő, feszültségkeltő megnyilatkozások kormányzati szintre emelkedtek az elmúlt években. Ennek egyik látványos eleme volt a gyöngyöspatai kártérítés ügye, melyben több országgyűlési képviselő és kormánytag is megnyilvánult, az egyik végterméke pedig egy kártérítési ügyeket korlátozó törvény lett - ez a törvény pedig pont szembement a Kúria döntését megalapozó jogi érvrendszerrel. Ha a koronavírus járvány nem tör ki, a kormányzat nemzeti konzultáció szintjére emelte volna a kérdést, teret nyitva egy teljesen jogellenes, de kvázi a népakaratra hivatkozó álláspont kialakításának.

Egy "vélemény" az egyik kormányközeli portál komment-szekciójából.

 

Általánosságban több kutatási eredmény is arra mutat, hogy a magyar társadalom alapvetően kevésbé befogadó és a kisebbségekkel szembeni ellenszenv jelentős arányban van jelen , ennek pedig fókuszált területe a romákkal szembeni előítéletesség. Alapvetően a felzárkózás megfelelő társadalmi befogadóképesség nélkül nem értelmezhető, így ezek az össztársadalmi jelenségek befolyásolják a pályázati programok megvalósulását és azok eredményességét is. Hiába kap ugyanis egy szegregált területen élő gyermek fejlesztést, megfelelő többlet-támogatást az oktatásban (vagy egy azzal párhuzamosan futó rendszerben), ha az iskolában kirekesztés áldozata lesz; hiába kíván valaki szakmával elhelyezkedni a munkaerő-piacon, ha romaként nem alkalmazzák; hiába akarja a lakhatás területén előrelépni, ha település nem szegregált területén nem talál a származása miatt albérletet. És még sorolhatnánk.

Ki kell mondani, hogy a kisebbségellenes narratívák fennmaradásában a jelenlegi kormányzat meghatározóan közreműködik, a kisebbségre fókuszált népharag alapja az érdemtelenség hangoztatása (nem akar tanulni, dolgozni, stb.). Ebben a közegben kell a projekteket véghez vinni… lehetőleg eredményese.

A sajtó több olyan település ügyét bemutatta, ahol meghiúsultak a felzárkózási célú pályázatok, ezen esetekben megfigyelhető volt, hogy a helyi társadalmi közeg téves vagy hiányos információk alapján, erősen sztereotíp módon állt a programokhoz. Ópályi és Kerecsend esetében is az „önkormányzat a pályázat benyújtása előtt nem kérte ki a lakosság véleményét”, illetve jelezték, hogy „jelentős nagyságrendű tiltakozás esetén visszavonják a szociális bérlakások építésére vonatkozó elképzeléseket". Mindkét esetben megjelent a kirekesztés aktív megnyilvánulása „a falubeliek attól féltek, csak a romáknak jut majd a pénzből, és a végén még a telepről a faluba költöznek”, „a többségi lakosság egy része nem szeretné, ha romák költöznének a szomszédságukba”.

A szegregátumok jelentős része nem önkormányzati ingatlanokból áll össze (ha korábban azok is voltak, jelentős részük azóta magántulajdonba került), így a telepre költött források az ingatlanok kis részének megújulását eredményezi. A programok során komoly feszültség származik abból, hogy a szociális bérlakások állnak fókuszban, a magántulajdonú lakások nem: „a pályázat keretében csak önkormányzati bérleményeket újíthatnak fel. Miért nem tesznek hozzá állami forrást, és nyúlnak hozzá a magánlakásokhoz is?", „Nekem nem jár semmi, mert van egy fél ház a nevemen”. A romákkal kapcsolatos sztereotípiák nehezítik a megvalósítást, ellenségeskedést keltenek, sokan attól tartanak, hogy a romák „lelakják” a felújított lakásokat és ezzel együtt a településrészt, ahova költöznek.

A programok társadalmi közegét meghatározza a romákról alkotott sztereotíp kép, felbukkan az érdemesség kérdése is. A többségi lakosság szerint a telepi romák differenciálhatók, ugyanis „azok a családok, akik szeretnének haladni, azok haladnak is”, de „akik nem akarnak fejlődni, nem akarnak kilépni, rajtuk hiába akar bárki segíteni”, ők azok, akinél „van lehetőség, mégsem haladnak”.

Lényegében ez egy önigazoló érvrendszer, hiszen aki önerőből boldogul, annak nem kell segítség, aki meg nem képes erre, az nem is érdemli, hiszen a boldoguláshoz adott lehetőségekkel önhibájukból nem élnek: „vannak olyan családok, akik eljárnak dolgozni, megpróbálnak kilábalni ebből a helyzetből, de önhibájukon kívül mégsem sikerül nekik, akkor másoknak pedig tálcán kínáljuk a lehetőséget, aki pedig a kisujját sem mozdította érte”.

A szakemberekkel készített interjúim kapcsán is az volt érzékelhető, hogy a szociális munkára épülő programelemek nem okoznak zavart, a probléma az infrastrukturális részekkel van „az építkezésesnél lesz gond, még nincs vége, de a lakossági jelzések jönnek, nem örülnek neki”. A visszajelzések ennek ellenére inkább semlegességről árulkodtak: „szinte nem is tudnak róla, csak a szokásos nyitott, maradékértelmiség. Nem túl népszerű a romákkal dolgozni…”, „érdektelenek, meg nem is igazán tudnak róla”. Pozitív visszajelzés leginkább onnan volt, ahol van folyamatos tájékoztatás a lakosság felé, itt volt előzmény projekt, ami megalapozta a bizalmat, a jelenlegi pedig folytatja a már megkezdett munkát. Ez felveti azt a kérdést, hogy a telepprogramok előtt nem kellene-e egy erősebb érzékenyítő és tájékoztató időszakot beilleszteni - természetesen nem csak lepapírozva a dolgokat, hanem valóban kivitelezni.

A sikeres programokhoz láthatóan szükséges az alapos előkészítés, ugyanis „attól is függ egy helyi program sikeressége, milyen a kapcsolat a település és a szegregátum között, mennyire lehet ezt a kapcsolatot erősíteni”. A lakosság tájékoztatása kapcsán került sor a programot működtető települések és kapcsolódó intézmények online felületeinek vizsgálatára. Teljes körű vizsgálatra nem volt lehetőség, első sorban a megyei jogú városok és néhány városi rangú települések honlapjainak véletlenszerű vizsgálata alapján elmondható, hogy néhány kivételtől eltekintve a felzárkózási programok információi nehezen érhetők el, a fellelhető információk pedig sok esetben nem lépnek túl a projektben elvárt kötelező információs blokkokon. Szakemberként is rendkívül keveset lehet megtudni más települések programjairól, Sok esetben az alapvető projekt dokumentációk (projekt előkészítő vagy megvalósíthatósági tanulmányok, közösségi beavatkozási terv, támogatási szerződés) sem érhetők el. Lakossági felhasználóként pedig a fellelhető információk nem alkalmasak a pontos tájékozódásra.

A széles körű társadalmi egyeztetés és érzékenyítés fontosságát a miniszterelnöki biztos is elismerte egyik nyilatkozatában: „mi tárgyalópartnerünk a magyar társadalom kell legyen. Az elmúlt évtizedekben sokan megfogalmazták a teendőket, de a többségi társadalommal nem konzultáltak”.

A társadalmi támogatottság önálló fakoraként említhető a politikai támogatottság kérdése, a változásokhoz politikai szinten jelentős akarat kell, enélkül a szegregáció és a kapcsolódó problémák sem megoldhatók: „Amíg nincs politikai akarat arra, hogy felszámoljuk Európa szégyenfoltjait, a valódi no-go zónákat, a cigánytelepeket, addig ne várjunk bármilyen elmozdulást a drog területén”.

Ebbe a rendszerbe tud a projekt alapú felzárkózási program beilleszkedni, „nyilván vannak nem projekt szintű feladatok, pl. oktatási szegregáció felszámolása, ezt a település, állam meg tudná oldani - ha lenne rá szándék”.

 

 

Felhasznált és ajánlott irodalom:

  • Penk Tímea: Értelmetlen aláírásgyűjtés! – a helyi lakosság ellenzi a pályázati részvételt. Veol.hu, 2016. szeptember 19.
  • Szurovecz Illés: Inkább ne fejlődjön semmi, csak a romák maradjanak a telepen. Abcug.hu. 2017. december 29.
  • Neuberger Eszter: Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni. Abcug.hu. 2018. május 31.
  • Szurovecz Illés: Nincs sok haszna a nyomortelepekre költött milliárdoknak. Abcug.hu. 2018. július 10.
  • Sárosi Péter: A mi országunk van tele no-go zónákkal. index.hu. 2018. november 16.
  • Csekő Imre: Vecsei Miklós: Rosszul segíteni bűn. Magyar Nemzet. 2019. augusztus 2.
  • Szurovecz Illés: Rémálomszerű papírmunkába fulladnak a szegényeknek szánt uniós programok. 444.hu, 2019. augusztus 26.
  • Ónody-Molnár Dóra: Vecsei Miklós: Az egész integrációs folyamat súlyos kudarc. 168 óra, 2019. szeptember 30.
  • Doros Judit, Vas András: Romatelepről zsákutcába: elakadt a szegregátumok felszámolása. Népszava, 2019. december 6.
  • 2020. évi LXXXVII. tv.a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról
  • Hernádi Eleonóra – Kegye Adél – Gárdos Péter – Sahin-Tóth Balázs: A gyöngyöspatai szegregációs per jogi krónikája.
  • A nemzeti konzultáció kérdése lesz, hogy igazságos-e a független bíróság által a gyöngyöspatai romáknak megítélt kártéríté. 24.hu. 2020. február 22.
  • Kúria: Ki kell fizetni a kártérítést a gyöngyöspatai roma diákoknak. 24.hu. 2020. május 12.
  • Kende Anna, Nyúl Boglárka, Hadarics Márton, Wessenauer Veszna, Hunyadi Bulcsú:  Romaellenesség és antiszemitizmus Magyarországon. Projektzáró tanulmány. 
  • Kende Ágnes: A romaellenesség a legfőbb oka a roma gyerekek iskolai lemaradásának Magyarországon. Qubit. 2020. szeptember 17.
  • Neuberger Eszter: Albérletvadászat, vásárlás vagy szórakozás: nem tudnak szabadulni a hátrányos megkülönböztetéstől a cigány magyarok. 444. 2021. április 6.