A napokban a miniszterelnök egy nyilatkozatában egy potenciális 200 ezer forintos minimálbér összegről tett nyilatkozatot. Nézzük, ez milyen hatással lenne a szociális ágazatra.

A bruttó 200 ezer forintos minimálbér a jelenlegi arányokat figyelembe véve 261 600 forintos bérminimumot generál. Ezt a hatályos közalkalmazotti illetménytáblába téve látható, hogy egy kis rész kivételével teljesen lefedi az illetménytáblát. Az idei év 85%-os lefedettségéről eljutunk a 94%-ig, csak 10 cella marad ki.

A 200 ezer forintos minimálbér 20%-os emelésnek mondható, a bruttó többlet 32 600 Ft a minimálbérnél és 42 600 Ft a bérminimum alapú illetményekben.

 

A szociális ágazati pótlékkal korrigált tábla esetében (a jelenleg hatályos pótléktáblából kiindulva) az alábbi illetménytábla keletkezik.

A H-I-J oszlopokban a pótléktábla korrekciója nélkül a szokásos illetmény-ingadozás jelentkezik. A tábla nyilván egyfajta emelkedést jelent, hiszen a minimálbér és a bérminimum tolja felfelé az összegeket, de összességében az ágazat bérhelyzetét a nemzetgazdaság rendszerén belül nem javítaná.

Az emelés egy további hatása, hogy dolgozónként a munkáltatói költség 600 ezer forintos tétellel emelkedne, a SZOCHO-t érintő csökkenéstől függően- nyilván az érdekegyeztetés során a munkáltatók enélkül nem mennek bele egy ilyen fokú emelésbe, az idei, inflációs ráta alatti emeléseknél is igen nagy kínlódás volt az egyeztetés.