Eszmefuttatás a szociális munka és a szociális munkás fogalma, illetve tartalma körül kialakult vitáról.

Kezdjük valahol az elején: az identitás az ember lényének egy fontos jellemzője, ennek számos rétege, összetevője van. Identitása nem csak egyénnek, hanem csoportnak, közösségnek is van, ilyen módon a szociális területen dolgozóknak is van egyfajta identitása. A témában (szó szerint) kirobban, heves indulatokról tanúskodó vita azt mutatja, hogy a szociális identitásunkkal vannak gondok. Próbálom felvázolni a problémákat és felvázolni néhány gondolatot a lehetséges megoldás felé - már ahogy én látom.

 

Definíciós kérdések

Furcsa kimondani, de itthon nincs egységes identitása a szociális szakmának, de a létező szakmai identitás-definíciókat sem vagyunk képesek egységesen alkalmazni önmagunkra. Az Etikai kódex vagy a szociális munka globális meghatározása (2014) egyaránt rugalmas, akár a szűkebb, akár a tágabb értelmezés irányában tolható. Ugyanakkor általános „hivatalos” jogi vagy szakmai meghatározása nincs sem a tevékenységnek, sem az azokat végző szakembereknek. Szóval nem csoda, ha komoly viták alapjává válik a "mi a szociális munka" és "ki a szociális munkás" kérdés.

Kimondani is rossz, de a munkánkat meghatározó alapvető keretek, a szociális és a gyermekvédelmi törvény az alapfogalmak szintjén nem szerepelteti a szociális munkát. A Szoctv. szövegében a szociális munka lényegében csak az utcai szociális munka szolgáltatási formában jelenik meg – mindösszesen a hajléktalan ellátásnál fordul elő 2 esetben az esetvitel szinonimájaként a szociális munka kifejezés. A Gyvt. ennél valamivel jobb, ott legalább a gyermekjóléti szolgáltatásnál a "szociális munka módszereinek és eszközeinek felhasználásával” írják le a feladatot, de a szociális munkáról itt sem tudunk meg többet – a szociális munkás kifejezés meg sem jelenik a szövegben. Mondhatjuk, hogy a jogalkotó a szakmára hagyja a szociális munka meghatározását - de valójában nem így van, hiszen a különböző szakmai szabályzókkal lépten-nyomon beleavatkozik a szakmai munkába, így az a helyzet, hogy "fentről" nincs öndefiníciónk, "lentről" meg nem tudjuk összerakni a rendszerbe épített akadályok miatt.

Az 1/2000. és a 15/1998. rendeletet nézve a szociális munkás csaknem a "futottak még" kategória. Az Nmr-ben talán valamivel jobb helyzet, ott a felsőfokú szociális végzettségeket legalább definiálják (általános szociális munkás, szociális munkás, okleveles szociális munkás, okleveles egészségügyi szociális munkás, szociális szervező, szociálpolitikus, okleveles szociálpolitikus, okleveles szociálpedagógus, szociálpedagógus) és ezekkel elég sok munkakör betölthető, a szociális végrehajtási rendeletben viszont elég soványka a kínálat, főleg ha a beengedett egyéb végzettségeket nézzük (több a vallási-egyházi végzettség, mint a szociális...)

 

Specifikáció és integráció

Maga a szociális munka számos szakirány tudásanyagát próbálja integráltan alkalmazni (multiprofesszionális) és elég sok határterületi (interdiszciplináris) működést is produkál (első sorban az egészségügy és a köznevelés irányában, de vannak ilyen kapcsolódások a foglalkoztatással, büntetés végrehajtással, stb. is). Nagy részben emiatt számos szakterületről érkeztek a ma az ágazatban dolgozók, és mai napig számottevő átjárás van. Ez nem könnyíti az egységes identitás kialakítását, sőt a szakmai identitások keveredését okozza, ami önmagában is generál problémákat. Külön nehézség, hogy a klasszikus szociális munkás végzettség a kihalás szélére került, s bár pontos adatok nincsenek, lényegében nincs utánpótlás. Ennek már csak egyfajta leképeződése a szakmai rendeletekben kialakult helyzet, ami szerint a szociális munkás már mintha nem is létezne, ellenben milliónyi más végzettség alkalmas a területen szakmai tevékenységre.

A szociális ágazatban emellett nagyon komoly belső tagolódás alakult ki. A jogszabályi, pénzügyi, szervezeti (pl. fenntartói) tagoltságon túl az egész ágazat folyamatosan elhatárolódik a rokon- és társszakmáktól és önmagán belül is erőteljes specifikációkat hozott létre (célcsoport-specifikáció, alapszolgáltatás – szakellátás, stb.). Az önálló életre kelt területek önmaguk létjogosultsága érdekében határozottan igyekeznek önálló identitást építeni és nagy erővel tiltakoznak bármilyen integráló vagy még inkább asszimiláló törekvés ellen. Elvileg a szociális munkás végzettség egy multipotens képesítés, számos területre, célcsoportra alkalmas tudásanyagra épül, de ezzel szemben a specializáció megjelent a munkakör betöltéséhez szükséges képzésekben, ráépülő képzésekben és a továbbképzési rendszerben is. Ez a folyamat erősíti a belső határokat és erodálja az alapképzés értékét, felértékeli a szociális területen csak részterületi professziót behozó egyéb végzettségeket.

Nagy részben emiatt egy olyan önmeghatározásra lenne szükség, ami a szakmán belüli szakmai határvonalakat, belső felosztásokat figyelembe veszi, de egyben integrálja is a több-kevésbé önálló életet élő területeket. Ilyennel aztán meg végképp nem rendelkezünk, de ilyennek a létrehozására még komolyabb kísérlet sincs…


Identitáspótlékok

Az előző pontban hiányolt tagolt önmeghatározási problémákra válaszul nagy részben a területen dolgozók személyes tapasztalataiból építenek fel egyéni és csoportos szakmai identitásokat. Ez lehetne konstruktív is, ha lenne közös nevező – de egyre inkább úgy tűnik, hogy nincs. Ezeknek az önmeghatározásoknak jelentős része a segítő személy önmeghatározásából fakad (egyéni tudás, tapasztalat, életút, stb.), ez egyéni és kisközösségi szinten lehet releváns, de magasabb szinten nehezen általánosíthatók vagy integrálhatók. Az egyéni kiindulási alap azt is jelenti, hogy a meghatározások közötti feszültségek személyközi konfliktusokká válnak (ahogy erre a kommentek között volt nem kevés példa is).

 

Merre tovább?

A vita a szűkebb és tágabb értelmezés között egy meglehetősen fontos kérdést feszeget. Azt gondolom, hogy kellő időt hagyva a csiszolgatásra ezt a szakmának végig kellene vinnie. nyilván ez igényli egy szélesebb, erősen reflektív szakmai vita kialakulását, ami túlmutat a sértődött asztalcsapkodáson... a szakmai jelenlegi állapotát tekintve azért e tekintetben nem vagyok túl optimista.

 

A szűkebb értelmezés mellett szól, hogy a szociális ágazat esszenciája a szociális munka, ami nemzetközileg egy olyan szakmai identitás, ami bár megerősítésre szorul, de legalább már önálló identitás. Ugyanakkor a szűkített értelmezéssel az amúgy is erősen belső feszültségektől terhelt szakmát tovább tördeljük belső határvonalakkal, és ez mindenképpen kerülendő. A hazai ellátórendszer jogi és szervezeti struktúráját sem lehet figyelmen kívül hagyni – de tekintettel arra, hogy a szociális munka minden országban bizonyos helyi sajátosságokat mutat, nem is szükséges ezeket figyelmen kívül hagyni.

A tágabb értelmezés mellett szól, hogy az egységes és integráló szakmai identitás az érdekérvényesítés szempontjából nélkülözhetetlen, és az aktuális helyzetet nézve a szakmai tudás belső integrációjának megteremtése miatt is létfontosságú. Mindenképpen magas prioritású, hogy az ágazatban dolgozók közeledjenek egymáshoz, ne pedig távolodjak, elhatárolódjanak és kizárjanak bizonyos csoportot. Ez nem jelenti azt, hogy összemosódik minden professzió – megfelelő belső lehatárolások, definíciókkal tiszta helyzetek teremthetők, ezekért a tiszta helyzetekért viszont meg kell dolgozni.

Az önmeghatározás és minden fontos jellemző levezethető a szociális munka nemzetközi definíciójából és az arra épülő etikai alapelvekből. Egy további megközelítési irányt adnak azok a nemzetközi jogi szabályozók, amik az un. "szociális jogokat" definiálják – ezek gyakorlati megvalósítása lényegében a szociális munka feladata. A szakmai meghatározás felépíthető továbbá az egyének, családok, közösségek és a társadalom problémái és az azokra adott válaszok alapján. Jó esetben a kettő középen, a szolgáltatások szintjén találkozik - ha nem, akkor nagyon el kell gondolkodni dolgokon.

Tudomásul kell azt venni, hogy a gyakorlatban az egyes szolgáltatás-típusok, a tevékenységek, a szakemberek képesítései ebből a "szociális munka tortából" kisebb-nagyobb szeleteket birtokolnak, s az egyes területek között lehetnek átfedések, érintkezések, de az is lehet, hogy még épp közös pont sincs. A lényeg az, hogy tudjuk - a torta közös.

Ha ez megvan, akkor látunk tisztán és akkor lehet majd az olyan apróságokon vitatkozni, hogy melyik szakmai szervezet milyen tagsággal és milyen belső tagolódással működjön. Nyilván ezek azon a szinten fontos kérdések, de mielőtt elkezdünk azon vitatkozni, ki és melyik szobában alszik, fel kellene építeni a házat...

 

Rövid konklúzió

A vitát kirobbantó tartalmak nem túl szerencsésen a végkimenet (SzMME tagság, Etikai Kódex személyi hatálya) felől közelítették meg a kérdést, de az is látható, hogy ha tisztán elméleti síkon indul a dolog, akkor sokak ingerküszöbét nem ütötte volna meg. A kialakult viták leginkább a személyes érintettség okán keltett indulatokra épültek, ezt a szintet meg kellene haladni és koncepcionálisan kellene gondolkodni arról, milyen keretek között és hogyan működik a szociális szakma.

Hosszú távon én egy integráló, szakma teljességét lefedő meghatározást tartok jobb megoldásnak azzal, hogy szükséges egyfajta belső tagoltságot biztosítani a rendszerben a szakmai kompetenciák alapján.

Jó lenne tényleg szakmai alapon megvitatni ezt a kérdést és megcsinálni ennek kimeneteként egy olyan szakmai önmeghatározást, ami tovább vihető a szakmai működés egyéb területére (akár a jogalkotás szintjéig is...). Személy szerint minden konstruktív vitára nyitott vagyok.