Szakmai meghatározás, tevékenységek
A napközbeni gyermekfelügyelet keretében – nem nevelési-oktatási céllal – a szolgáltatás nyújtója az életkornak megfelelő napközbeni ellátást biztosít
- a bölcsődei ellátásban, óvodai nevelésben nem részesülő gyermek számára,
- a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól felmentett gyermek számára,
- az óvodai nevelésben részesülő gyermek számára a kötelező óvodai nevelésben való részvételének idején kívül,
- az egyéni munkarenddel rendelkező tanuló számára,
- az iskolai oktatásban részesülő tanuló számára az Nktv. szerinti kötelező tanórai és egyéb foglalkozásokon való részvételének idején kívül, valamint a tanítási szünetekben, és
- az Nktv. rendelkezései szerint az általános iskolában a tizenhat óra előtt megszervezett egyéb foglalkozás alól felmentett gyermek számára.
A sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek, valamint a korai fejlesztésre és gondozásra jogosult gyermekek számára szükségleteikhez igazodó ellátást kell nyújtani.
A napközbeni gyermekfelügyelet megszervezhető:
- a szolgáltatást nyújtó saját otthonában,
- a foglalkoztató (munkahely) által biztosított helyiségben,
- más, e célra kialakított helyiségben, vagy
- szülő, törvényes képviselő otthonában (meghatározott esetekben).
A napközbeni gyermekfelügyelet feladatait önálló szolgáltató vagy napközbeni gyermekfelügyeletet magába foglaló hálózat biztosítja. Három vagy annál több napközbeni gyermekfelügyelet fenntartását hálózatba kell szervezni.
Napközbeni gyermekfelügyelet keretében a gyermek húszhetes korától annak a tanévnek a végéig gondozható, amelyben a 14. (sajátos nevelési igényű gyermek a 16.) életévét betölti. Napközbeni gyermekfelügyeletben legfeljebb 7 gyermek napközbeni ellátása biztosítható, sajátos nevelési igényű vagy fejlesztésre szoruló gyermek esetén a maximális létszám csökken.
A szolgáltatás tartalma kiterjed a gyermek életkorához, egészségi állapotához igazodó gondozására, felügyeletére, illetve az iskolai tanulmányok folytatásához nyújtott segítségre, ha a gyermek tanulmányait az Nktv. rendelkezései szerint sajátos nevelési igénye vagy súlyos betegsége miatt egyéni munkarend szerint folytatja. A szolgáltatáshoz a Családbarát Ország Közhasznú Nonprofit Kft. (CsBO) adott ki szakmai útmutatást 2017-ben, ugyanez a szervezet felelős a szolgáltatásban dolgozók képzéséért is.
Tárgyi és személyi feltételek, finanszírozás
Napközbeni gyermekfelügyeletesetén a szolgáltatást nyújtó személy nevelő vagy szakgondozó (hivatásos, társadalmi), vagy gondozó vagy segédgondozó munkakörben dolgozhat. Hálózatba szerveződő felügyeletek esetében koordinátor alkalmazandó , ennek létszáma fenntartói döntés alapján kerül megállapításra, de 3-4 hálózatba szervezett szolgáltatás esetén a szolgáltatást nyújtó személy is elláthatja a koordinátori feladatokat. Napközbeni gyermekfelügyeletet az a személy biztosíthat, aki rendeletben meghatározott feltételek teljesítése alapján alkalmas a gyermek napközbeni ellátására, és a rendeletben előírt tanfolyamon1 eredményesen részt vett. A szolgáltatás biztosításától függően a rendelet további kritériumokat írhat elő (pl. saját otthonban biztosítás esetén a háztartásban élők hozzátartozók egészségügyi állapotával kapcsolatban).
A napközbeni gyermekfelügyelet szolgáltatás működtetéséhez költségvetési támogatás nem biztosított, az igénybevételéért a szülő a szolgáltató által megállapított térítési díjat fizeti.
Aktuális helyzet
A szolgáltatói nyilvántartásban 2024. augusztusban 97 napközbeni gyermekfelügyeletet tartalmazott, összesen 634 férőhellyel (az elmúlt két évben csökkent a szolgáltatók száma és a kapacitás). A szolgáltatók 14%-a önkormányzati fenntartású, 3% egyházi és 82%-a egyéb civil szervezet keretein belül működik. Ez a szolgáltatás is erősen főváros-központú, a bejegyzett szolgáltatók 45%-a fővárosban működik, az agglomerációt figyelembe véve ez az arány már eléri a 66%-ot.
Megjegyzések
1 20/2017. (IX. 18.) EMMI rendelet szerinti Egységes Képzési Programban rögzítettek szerint.
1 Comment
Comments are closed.