A szociális szakosított ellátások az alapszolgáltatási rendszernél sokkal egységesebb képet mutatnak. Alapvetően 5 fő intézménytípust alakítottak ki a rendszerben, melyek célcsoport specifikusan szerveződnek, bár nem minden célcsoport jelenik meg a rendszer minden intézménytípusában. A szociális törvény nevesít egy „speciális szociális intézményt”1, mellyel a törvény és végrehajtási rendeletei sem foglalkoznak a továbbiakban. A 2024-ben létrejött szakápolási központok az ápoló-gondozó intézményrendszerbe sorolhatók, mint szakápolási engedéllyel rendelkező idősotthonok2.
A szakosított szociális intézmények közös jellemzője, hogy a szolgáltatás egy lakhatási szolgáltatást nyújtó intézményi alapra épül. A legtöbb szakosított intézmény teljes körű ellátást nyújt, ami magába foglalja a lakhatáson túl a legalább háromszori étkeztetést, szükség szerint ruházattal, illetve textíliával való ellátását, a mentális gondozást valamint a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi ellátást. A célcsoportok jellemzőitől, illetve az ellátás formájától a tevékenység kiegészül más tevékenységekkel is (pl. szakápolás, fejlesztő tevékenységek, stb.)
Szociális szakosított intézmények rendszere.

Szociális szakosított intézmények rendszere célcsoportonként.

A szakosított szociális intézmények körébe jelenleg 1 893 engedélyes (intézményi telephely, részleg) tartozik, összesen 97 819 engedélyezett férőhellyel3. A legtöbb intézmény és a legnagyobb kapacitás az ápolást, gondozást nyújtó csoportba tartozik, a második legnagyobb kategória az átmeneti elhelyezést nyújtó intézmények képviselik. Ez a két intézménytípus általában nagyobb ellátotti létszámot képes befogadni. A lakóotthon és a támogatott lakhatás intézményi számban magasabb, de a jellemzően kis szolgáltatási egységek miatt arányaiban jóval kisebb kapacitással rendelkező ellátási formák. A legkisebb számban a rehabilitációs intézményi ellátás van jelen a rendszerben.
Az elmúlt időszakban a rendszerben minimális átrendeződés történt, az átmeneti elhelyezést biztosító és rehabilitációs intézmények száma és kapacitása csökkent, a támogatott lakhatásé emelkedett. Ez utóbbi esetében a férőhelyek átcsoportosítása zajlik, vagyis a támogatott lakhatás nem új, hanem átminősített férőhellyel valósul meg.
Szociális szakosított intézmények és a kapacitások eloszlása intézményi főtípus szerint.

Szociális szakosított intézmények főbb adatai intézménytípusonként.

Az ellátotti célcsoportok közötti arányokat tekintve mind az intézmények száma, mind a férőhelyeket tekintve az idősellátás a domináns, önmagában több intézményt és férőhelyet foglal magába, mint az összes többi célcsoport ellátása együttesen. A második helyen a fogyatékossággal élő személyek ellátórendszere áll, majd a hajléktalan személyeket ellátó intézmények következnek. A sor végén a pszichiátriai betegek ellátása és a szenvedélybetegek ellátórendszere található.
Az intézmények fajlagos méretét nézve viszont a sort a pszichiátriai betegek ellátása vezeti, itt mind a mai napig jellemzőek a nagy intézmények: összesen 12 olyan intézmény van, melynek az engedélyezett férőhelyszáma meghaladja a 200 főt, a legnagyobb ezek közül 720 fős (ezzel egyébként a legnagyobb engedélyezett létszámú szakosított szociális intézménynek minősül akkor is, ha a tényleges feltöltöttsége ettől elmarad).
Szintén viszonylag nagy méret jellemzi az idősellátás intézményeit (59 fő/ engedélyes), itt is akad 165 intézmény, ahol 100 fő feletti létszám működik, 14 intézmény 200 fő feletti, a legnagyobb létszáma 534 fő. A hajléktalan személyek ellátása is szintén nagyobb intézményekhez kötődik, de 200 fő feletti intézményből csak 7 működik (ebből viszont 5 a BMSZKI fenntartásában). A fogyatékossággal élő személyek ellátása esetében jelentősen csökken az átlagos férőhelyszám, de itt is akad 6 olyan intézmény, ahol 200 fő feletti létszámmal dolgoznak (a legnagyobb 279 fős), további 43 intézmény működik 100 fő feletti létszámmal. E téren a kitagolásnak nevezett folyamat, a támogatott lakhatás kiépülése fokozatosan csökkenti a nagy intézmények számát. A legkisebb fajlagos létszámok a szenvedélybetegek ellátásban látható, ott a legnagyobb intézmény is „csak” 144 férőhellyel működik, összesen 3 engedélyes van a 100 fő feletti tartományban.
Szociális szakosított intézmények és kapacitások megoszlása célcsoport szerint.

Szociális szakosított intézmények főbb adatai.

Megjegyzések
1 Szoctv. 57. § (2) f) pont a törvényben egy alkalommal szerepel a kifejezés, az 1/2000. (I.7.) SzCsM rendeletben egyszer sem.
2 Szoctv. 68. § (3a) bekezdés
3 Szociális Ágazati Portál intézménykereső oldal adatai alapján. Lekérdezés időpontja: 2024. július 26. A nyilvántartás csak a lekérdezés időpontjában élő szolgáltatásokat tartalmazza, a lekérdezés időpontja szerinti adatállapotban.
1 Comment
Comments are closed.