Szakmai berkekben és azon kívül is nagy vihart kavart a dusnoki gyermek nevelésbe vétele. Sokan kifejtették erről már az álláspontjukat – ami nagyon pozitívnak tartok, mert végre van egy kis reflexió és szakmai vita arról, hogy is működünk. Kisebb részletekben már én is hozzászóltam, de igyekszem összeszedni a gondolataimat.
Mi történt?
Amit tudunk, hogy a Dusnokon élő párnak született egy gyermeke 2019 szeptemberében a terhesgondozás mellőzésével. A szülés otthon történt, az jelen pillanatban nem tudható, hogy teljes titokban vagy valamilyen egészségügyi segítséget azért igénybe vettek. Azt tudjuk, hogy szeptember 20-án tudott az ellátórendszer érdemben kapcsolatba lépni a szülőkkel, utána megszakadt a kapcsolat.
2019. szeptember végén a kalocsai kórházban volt utoljára kapcsolat a csecsemővel, azóta sem védőnő, sem gyermekorvos, sem más ellátórendszeri kontaktus nem történt, a szülők a segítőkkel való kapcsolatot, a gyermekhez való hozzáférést tevőlegesen is akadályozták. A köztes gyermekvédelmi intézkedéseket csak sejteni lehet, a következő fix pont, hogy november 19-én döntés született a csecsemő nevelésbe vételéről (véglegessé vált december 11-én). A gyámhatósági intézkedést november 20-án a család külső segédlettel megakadályozta, a leírás alapján kb. 10-15 fős társaság „védte” a családot az intézkedéssel szemben, mely akkor meghiúsult.
Felkerült a napokban egy videó, amiben nyilatkozik a család, ebből kiderült, hogy mind a védőnők, mind a családsegítők több alkalommal próbáltak a családdal kapcsolatba lépni, az apával szemben egy alkalommal már rendőrségi intézkedés is történt. A videón az erőszakos ellenállás témája is több alkalommal felbukkan. A család ügyét Posta Imre szélsőjobboldali aktivista karolta fel, aki a későbbi eseményekben szervezőként lépett fel.
A sikertelen nevelésbe vétel után a gyámhatóság rendőrségi segítséget kérte, 2020. január 22-én rendőri biztosítással ment ki a helyszínre. A rendőri beavatkozás oka az eljáró hatósági személyek védelme volt, nem a család megtámadása. A család ismét ellenállt, így a gyermeket a rendőrség segítségével kellett elvinni, emiatt az anya ellen intézkedés indult. A kiemelés után megtörtént a gyermek orvosi kivizsgálása, a gyermeknél egészségügyi károsodást nem találtak. Ezt követően a gyermek nevelőszülőnél került elhelyezésre.
Ezt követően a közösségi médiában széles körben megosztott felhívás alapján kapott hírt az esemény. A család „barátai” a következő napokban demonstrációt szerveztek, több hatósági szervet is megkerestek és ott „érdeklődtek” a gyermek tartózkodási helyét illetően (erről rejtett videó- és hangfelvételt készítettek, amit utána a youtube oldalon megosztottak). A feltöltött videókban több alkalommal felmerül a résztvevő hatósági személyek elleni erőszakos fellépés.
Mivel az ügy teljes körű megismerésére nincs mód, innentől a meglévő információk alapján, hipotetikus esetként viszem tovább az eszmefuttatást, a megállapítások, felvetéseknél a korlátozott információk jelentette limitációt figyelembe véve.
Miért avatkozunk be családok életébe?
Mivel a család mögött álló ideológia, mozgalom egyik alaptétel, hogy a magyar állam joghatóságát nem ismerik el (szerintük a magyar állam a new yorki tőzsdén bejegyzett izraeli cég, így a magyar hatóságok a zsidó világhatalmat képviselik), fontos, hogy az alapoktól induljunk.
Magyarország Alaptörvénye elég sok olyan rendelkezést tartalmaz, ami alapján a magyar államnak nemcsak joga, de kötelezettsége is beavatkozni a gyermekek védelme érdekében. Ezek egy része általános alapelvekből következik, de vannak kifejezetten a gyermekeket érintő jogok is.
Az egyik legfontosabb az Alapvetések fejezetében az R) cikkely (2) bekezdése: az Alaptörvény és a jogszabályok mindenkire kötelezőek. Bár vannak csoportok, akik többé-kevésbé igyekeznek tudatosan kivonni magukat a többségi társadalom rendszeréből, ezt csak addig a határig tehetik meg, míg a jogszabályokat nem sértik meg, alkotmányos keretek között nem léphetnek ki a jogrendszerből. Abban az esetben, ha a magyar állampolgárságot feladja (ezt megteheti bizonyos körülmények között – de jelen esetben ez nem történt meg) akkor is a jogrendszer területi hatálya alól nem léphet ki, csak ha elhagyja az országot.
A G) cikk (1) és (2) bekezdése szerint születésével a magyar állampolgár gyermeke magyar állampolgár és Magyarország védelmezi állampolgárait. Jelen esetben a magyar állampolgárnak született gyermekét védi az állam jogrendje a szülőkkel szemben, akik ebben a minőségében akadályozták az állam által biztosított jogainak érvényesítését (pl. az egészségügyi ellátás igénybevételében, de még abban is, hogy az állam, mint polgárát nyilvántartásba vegye a gyermeket). Ez önmagában a szülők részéről egy komoly veszélyeztető cselekedet, hiszen alapjogait sértik a megszületett csecsemőnek.
Menjünk tovább, Alaptörvény XV. cikk (5): Magyarország külön intézkedésekkel védi a családokat, a gyermekeket, a nőket, az időseket és a fogyatékkal élőket. Ennek okán létjogosultsága van a gyermekek jogait védő önálló jogszabályoknak, mint pl. a 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (Gyvt.) és ennek vannak végrehajtási rendeletei, illetve más jogszabályokban megjelennek a gyermekekkel kapcsolatban speciális rendelkezései. A XVI. cikk szerint minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. S bár a szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést, ez nem mehet szembe a gyermek jogaival, nem akadályozhatja azok érvényesülését és nem teszi semmissé a szülők gyermekkel szembeni, jogszabályban rögzített kötelezettségeit. Szintén rögzített alapelv, hogy a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni, a gondoskodás pedig magába foglalja a gyermekek ellátásával kapcsolatos kötelezettségek megtételét.
Amennyiben ez nem történik meg, akkor az már bűncselekmény is lehet. A 2012. évi C. törvény a Büntető Törvénykönyvről ismeri a kiskorú veszélyeztetése fogalmát mely szerint a kiskorú nevelésére, felügyeletére vagy gondozására köteles, aki e feladatából eredő kötelességét súlyosan megszegi, és ezzel a kiskorú testi, értelmi, erkölcsi vagy érzelmi fejlődését veszélyezteti, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő (Btk. 208. §).
Egy kis kitérővel be lehet hozni itt egy liberális-konzervatív szemléleti ellenállást. A magyar állam a gyermekvédelem tekintetében alapvetően konzervatív beállítottságú: a gyermek védelme nagyon fontos társadalmi érték, elvárás, hogy az állam erős jogintézményeket állítson fel és működtessen – ez egy erős társadalmi konszenzus. Ebben a rendszerben a gyermek jogai, érdekei sok esetben felülírják a szülői jogokat, az államnak joga és kötelezettsége, hogy ezeket a szülővel szemben is védje, érvényesítse. Egy liberális berendezkedésben a szülői jogok sokkal erősebbek lennének, az állami kontroll pedig jóval alacsonyabb szintű. Alapvetően a nyilvánosságot kapó tragikus esetek a társadalmi konszenzust az erősen konzervatív irányba tolják, még azon az áron is, hogy a szülők felé a támogató segítség helyett a szankciókra kerüljön a hangsúly. egy-egy tragikus eset után a gyermekvédelmi rendszer egyre szigorúbb eljárásrendet követ, s bizonyos esetekben a gyámhatóság mérlegelési köre is szűk. Hogy ebben a polaritásban jó helyen van-e a hazai ellátórendszer, az később megérne egy mélyebb diskurzust.
Haladjunk tovább: a 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról (Gyvt.) 130/A. § (3) bekezdése szerint egyéb jelzés hiányában is súlyos veszélyeztető oknak minősül, ha a gyermeket gondozó szülő, más törvényes képviselő megtagadja az együttműködést az egészségügyi alapellátást nyújtó szolgáltatóval – háziorvossal, házi gyermekorvossal, védőnővel -, illetve a gyermek gondozása tekintetében a bölcsődei ellátást nyújtó szolgáltatóval, köznevelési intézménnyel, illetve szakképző intézménnyel.
A területi védőnői ellátásról 49/2004. (V. 21.) ESzCsM rendelet szerint a védőnő feladata a gyermek fejlődését veszélyeztető tényező észlelésekor a háziorvos, illetve a gyermekjóléti szolgálat haladéktalan értesítése, illetve a veszélyeztetett gyermek és családjának fokozott gondozásba vétele (3. §. de) pont). Ha a várandós anya a védőnővel nem működik együtt, a szülő akadályozza a védőnői feladatok ellátásban az szintén jelzési kötelezettséggel jár (3. §. gc) pont).
A szabályozás e téren az elmúlt években jelentősen szigorodott, emögött is olyan tragikus esetek állnak, amikor az együttműködés megelőzhette volna a gyermek halálát, viszont a szülőnek joga volt elutasítani azt, így kiesett az ellátórendszer figyelméből. A dusnoki esetben ez a veszélyeztető tényező halmozottan megjelent, az anya már váradóssága idején sem működött együtt a védőnői szolgálattal, a gyermek születése után pedig akadályozta annak feladatainak végrehajtását. Emiatt a gyermek vizsgálata, illetve a kötelező ellátások meghiúsultak, ami a hazai jogrendben egyértelműen súlyos veszélyeztetésnek minősül.
Túl korán – túl későn
Abban a kérdésben lehet vitázni, hogy a gyermekvédelmi eljárás milyen mértékben indokolt, ha a család aktuális helyzetét nézzük. Itt több forgatókönyvi elképzelés létezik:
1. Nem volt szükség a gyermek kiemelésére, a hatóság elviszi a gyermeket, rendezi az iratokat, elvégzik a vizsgálatokat és a kötelező egészségügyi beavatkozásokat, majd visszajuttatja a családnak a gyermeket.
2. A kiemelésre szükség volt, de a gyermek és az anya közötti folyamatos kapcsolatot folyamatosan biztosítani kellett volna – illetve kellene.
3. Már jóval hamarabb be kellett volna avatkozni, a fennálló veszélyeztetés ellenére hónapokig a családban maradt a gyermek.
Valójában mindhárom álláspont mellett hozhatók fel érvek és mindhárom esetben merülnek fel dilemmák, problémák.
Az 1. esetben gondot jelent, hogy ez a típusú beavatkozás nem létezik a hazai gyermekvédelmi rendszerben. Leginkább az ideiglenes hatályú elhelyezés áll hozzá közel, de egy ilyen akciónak is vannak olyan következményei, ami miatt a szülőt a beavatkozás után nem hagyhatja magára a rendszer. Ettől függetlenül egy ilyen esetben csak akut problémamegoldás történik. Felmérjük, mi a jól megfogható hiány, és azokat az ellátórendszer kompenzálja, s bár ez „erőből” történik, a szülők szinte automatikusan és rövid időn belül visszakapnák a gyermeküket. Ennek előnye, hogy a szülők nem esnek ki a szerepükből, s az akut problémák megoldásán túl továbbra is ellátják a gyermeket. A forgatókönyv hátránya, hogy a hiányokhoz vezető jelenségekkel nem tud mit kezdeni – önmagában nincs arra garancia, hogy a szülők később együttműködőek lesznek, nem áll elő újra ugyanez a veszélyeztető helyzet vagy hogy a továbbiakban nem gátolják az ellátórendszer és a gyermek kapcsolatát (pl. költözködéssel – erre vannak példák a gyakorlatban)
A 2. eset a jelenlegi formában, hatósági intézkedéshez kapcsolódóan nem létező gyakorlat hazánkban, jogszabály erre lehetőséget nem ad és igazából intézményi háttere sincs. Arra van lehetőség, ha az anya és a gyermek együtt van veszélyben, akkor együttesen kerüljenek elhelyezésre. Jelen esetben viszont az anya a veszélyeztető és bonyolult helyzetet teremt: úgy kellene elhelyezni együtt a gyermekével és biztosítani, hogy a problémák megoldódjanak, hogy ebben az anya nyílt ellenállására kell számítani. Az előzményekből kiindulva arra is van esély, hogy az anya értesíti a „család barátai” csoportosulást és ők a gyermek elhelyezésének helyén megjelennek és erőszakosan fellépnek (erre volt tényleges kísérlet, ugyanis a nevelésbe vétel utáni napon felkeresték az egyik gyermekotthont és a gyermeket ott keresték – nem a szülők, hanem a „család barátai”).
A 3. eset a korai beavatkozás forgatókönyve. Mivel az anya részéről már a várandósság alatt megvalósult az együttműködési probléma, akár lehetett volna a szülés után kis idővel kiemelni a gyermeket – önmagában egy gondozatlan terhességből, otthon megszült gyermek esete kimerítheti az egészségügyi veszélyeztetés fogalmát. Ami miatt ez nem működik, hogy a nevelésbe vétel előtt a jogszabályok és a szakmai protokollok törekednek a fokozatosságra, néhány kivételes esettől eltekintve nem lehet egyből elvinni a családból a gyermeket. Minden információ hiány ellenére feltételezni kell ezen eset kapcsán is, hogy megtörténtek a kísérletek a köztes megoldásokra, de ezek nem vezettek eredményre, s ennek megvolt a maga időigénye.
Az egymástól jelentősen eltérő forgatókönyvek azért rávilágítanak egy fontos problémára: adott helyzetben meg kell hozni egy döntést a gyermek sorsát illetően, s ebben a döntésben egymásnak ellentmondó érdekek, értékek működnek. A döntés hozó személy mérlegeli az információkat, ami a hatályos jogszabályokon alapul, s nem mindig csak az aktuálisan fennálló vészhelyzetre fókuszál hanem annak előzményeire és lehetséges következményeire is. A döntés megítélése viszont mindig utólagosan történik (és tudjuk, hogy az utólagos bölcsesség egzakt tudomány), de azt visszavetítik a döntés időpillanatára, így aztán a döntés helyességének megítélése mindig problémás. Bármilyen gyermekvédelmi intézkedés történjen is, a közvélemény és a szakma is hajlamos a polarizációra: az egyik véglet az, aki jóval korábban intézkedett volna, a másik pedig aki adott helyzetben még nem avatkozott volna be. Mindkét végpont tud érveket felhozni döntése mellett, de egy valami fontosat nem tud: az akkor és ott dolgozó szakember helyett felmérni az aktuális helyzetet és felelősen döntést hozni. Éppen ezért bármilyen észrevétel kapcsán illendő ezt szem előtt tartani.
Az esetben a jelenlegi információk arra utalnak, hogy halmozottan fennálltak a súlyos veszélyeztetésnek minősülő állapotok, s bár azok közvetlenül és aktívan nem veszélyeztették a csecsemő életét, közvetve (egészségügyi ellátás megtagadása) igen. Emellett az együttműködés hiányának olyan formája valósult meg a szülők és egyéb jelenlévők részéről, melyek megakadályozták azt is, hogy a közvetlen veszélyeztetést a hatóság ki tudja zárni: a gyermek vizsgálatára már csak a nevelésbe vétel végrehajtását követően kerülhetett sor. A hatósági beavatkozás helyén továbbá a közfeladatot ellátó személyként eljáró személyeket közvetlen fizikai fenyegetés érte, az intézkedés jellegét (pl. a rendőri beavatkozást) ez befolyásolta mindenképpen.
Visszakerülhet-e a gyermek a családhoz?
Technikailag van különbség, hogy ideiglenes hatályú elhelyezés vagy nevelésbe vétel történik-e, de a jelenlegi adatok alapján a nevelésbe vételre irányult a hatósági eljárás. A nevelésbe vétel elsődleges célja a gyermek otthont nyújtó ellátásának és törvényes képviseletének biztosítása, amíg a gyermek családja képessé válik a gyermek visszafogadására – vagyis a szakmai cél az, hogy a gyermek visszakerüljön.
Mi kell ehhez? A jogszabályok előírják a szülők feladatait (kapcsolattartás, együttműködés, stb.) a nevelésbe vétel során, amennyiben ezek megvalósulnak, úgy a nevelésbe vétel felülvizsgálata után a gyermek hazakerülhet, de a nevelésbe vétel megszűnését követően a család további együttműködési kötelezettsége áll fenn (utánkövetés). Ha a szülőhöz nem kerülhet vissza a gyermek, még mindig van lehetőség családbafogadásra, ha van nevelésre alkalmas személy és ezt ő vállalja.
A „szekta” probléma
Az elmúlt évtizedekben kialakult itthon egy olyan, ezoterikus, álnemzeti ideológiából építkező szubkultúra, amiben jelen van az antiszemitizmus, hungarizmus és még fél tucat olyan jellegzetes gondolat, ami teljesen irreális. A család köré szerveződők ezeknek a gondolatoknak újra és újra hangot is adtak minden létező formában.
Több esetben szóba került az erőszakos ellenállás, a család „védelmére” szerveződők egyik vezéralakja, Posta Imre az alábbiakat közölte a honlapján. van keresnivalója gyermeknek ebben a közegben?
Az eset mögött húzódó mozgalom megítélése azért sem egyszerű, mert rendkívül heterogén, gyakorlatilag folyamatos spektrumban jutunk el a műkedvelő hagyományőrzőktől a rendszer ellen akár erőszakos fellépést sürgető, összeesküvés-elméletekre alapozó csoportokig.
Válogatás a közösségi médián a hírrel kapcsolatos megosztásokból, kommentekből (kattintva nagyítható):
Néhány szakmai dilemma
Nagyon sok kérdést érdemes felvetni az üggyel kapcsolatban, most csak néhányat vázolnék fel.
Érdekes kérdés, hogy a gyermek védelmében mennyire vehető figyelembe az őt közvetlenül aktuálisan nem veszélyeztető, de hosszú távon az erkölcsi fejlődést károsító tartalmak köre, ami napi szinten jelen van a családban és a gyermek környezetében. Kérdés, hogy mennyire szakítható ki a család ebből a közegből, ugyanis abszolút a szekta jellegű gondolkodásban élnek és ez a közvetlen ok, ami a gyermek nevelésbe vételéhez vezető eseményeket elindította? Kérdéses az is, hogy amennyiben össztársadalmilag nem toleráljuk a kirekesztő, rasszista-antiszemita gondolatokat és magatartást, bent tartható-e egy gyermek egy ilyen közegben vagy visszaadható-e a szülőknek, akik ilyen mentalitásban élik és nevelik a gyermeket? Sarkítva: az anyai érzelmi kapcsolat és az anyatejes táplálás ellensúlyozza-e azt, hogy kis hungaristát nevelnek majd a szülei?
Kérdés, hogy mennyire hagyható önmagában működni a család, meddig lehet rájuk hagyni, hogy ők döntsenek fontos kérdésekben (iratok intézése, orvosi vizsgálatok, stb.) – tényleg ők tudják, mire van szükséges a gyermeknek vagy kell ehhez külső kontroll? Kérdés, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága annak, hogy a hazai rendszer óramű pontossággal ütemezi a gyermekkel kapcsolatos feladatokat? Kétségtelen, hogy ennek van mérhető hozadéka: például a kötelező védőoltási rendszer világszinten kivételesen jó járványügyi státuszt hozott az országnak, a védőnői ellátás pedig nemzetközi szinten mintaértékű ellátás (ha rendesen működik). Az is biztos, hogy a szigorúság az elmúlt időszakban számos, komoly veszélyeztető helyzetet feltárt, a kisebb súlyú problémák észlelése segítséget jelenthet a súlyosabb problémák kezelésére – itt természetesen a szociális ellátórendszer aktuális amortizált állapota sokat ront a potenciálisan elérhető eredményeken.
A családdal folyó szociális munka szintén több problémát vet fel. A két szülőről nem mondható el, hogy a gyermeknevelésre alkalmatlanná tevő mentális betegségben szenvednének, önmagában az irreális hitrendszer még nem teszi őket alkalmatlanná a szülői feladatok ellátásra – épp ezért a hibákért a felelősség sem vitatható el tőlük. Érzékelhetően van egy nagyon erős információs buborék a család életében, alkalomadtán számos szimpatizáns mozgatnak meg ennek fenntartására és működtetésére. Valószínűleg ha akarnának, se tudnának ebből a buborékból kitörni, de mint általában a szektáknál, nem is akarnak. Ezzel az információs buborékkal jelenlegi kondíciók mellett egyetlen segítő szervezet vagy szakember sem tud dolgozni, sőt a beavatkozási kísérlet még meg is erősítheti a hitrendszer fixációját.
Felmerült ötletként, hogy mindenképpen a személyes segítő-szülő párbeszéd az alapja a továbblépésnek, ezt ugyanakkor nehéz megvalósítani, ha a szülők minden ilyentől elzárkóznak. Nehéz elképzelni a segítő beszélgetés azon a szinten, hogy a családsegítő a szülőkkel kávé mellett beszélget, miközben odakint a rendőrségi alakulat néz farkasszemet tucatnyi radikálissal.
Szociális szakmai oldalról érdemes ezzel a jelenséggel (családok irracionális hitrendszerrel) foglalkozni, mert bár ennyire szélsőséges eset tényleg kevés van, de enyhébb formában számos alkalommal találkozhatnak ezzel a segítő szakmák képviselői. Nagy számban fordulnak elő oltásokkal cselező családok vagy olyanok, akik megfelelő orvosi ellátás helyett mindenféle alternatív gyógyászati megoldással próbálják gyógyítani a gyereküket. Gyakorlatilag szinte csak a szerencsén múlik, hogy ezekben az esetekben nem követel életet a szülők hitrendszeréből fakadó viselkedés. Nehéz eldönteni, hogy az irracionális hitrendszerekben hol van az a határ, amikor be kell avatkoznia a gyermek védelme érdekében az ellátórendszernek – minden pofon mellé nem állítható rendőr, de valahol a nagy érzékenységű, agilis beavatkozás társadalmi elvárás. Ezekre a kérdésekre nincs a szakmának sztenderd válasza, de lehet, hogy nem is adható erre egyértelmű iránymutatás.
Bennem ezek a gondolatok fogalmazódtak meg az eset kapcsán. Szeretném hangsúlyozni, hogy a teljes körű eset-ismeret hiányában érdemes kellő óvatossággal végiggondolni az esetet, lehetőség szerint több szempontot mérlegelve, az elvi felvetések mellett pedig azok gyakorlati megvalósulását is végig kell gondolni.
Meleg Sándor
Ui: folytatása lehetséges
