A szociális munka / szociális munka kérdésében kialakult vita kapcsán az előző írásban röviden vázoltam az általános problémákat, most egy kicsit tovább boncolgatnám a szociális munka definíciók alapján a témát.
Az előző írás konklúziója az volt, hogy egy integráló, szakma teljességét lefedő meghatározás lenne jó, ami a szociális ellátórendszer belső tagoltságát is visszatükrözi. Ebben két megoldás lehetséges, egy „fentről lefelé” és egy „lentről felfelé” úton tudunk haladni.
„Fentről lefelé” avagy a szociális munka globális definíciója
Ezen a vonalon indulva a Szociális munka globális definíciója a kiindulási alap, annak is az utolsó, 2014-es hatályos verziója. Az IFSW definíció 1982-től 2014-ig több lépcsőben fejlődött. Az első változatban két alapvető kritérium van, amit nevezhetünk a szociális munka magjának:
- Professzionalitás (értve ez alatt a professziót, mint mesterséget, hivatást, szakmát).
- Társadalmi változások elősegítése
A definíció jelentősen kibővült 2000-ben, majd tovább fejlődött 2014-ben, most ez utóbbival mennénk tovább. A globális definíció elemezi a szociális munka fogalmára fókuszálnak, megjelölve a célok, a legfontosabb eszközöket és a működés színtereit.
A szociális munka egy
- szakmai gyakorlat (practice-based profession) és
- egy tudományterület (academic discipline).
A meghatározás szerint a szociális munka két lábon áll, melyek közül egyik sem hagyható el. Az egyik az elméleti megalapozottság, melyet a definíció a későbbiekben részletesen ki is bont 4 tételben:
- a szociális munka elméletei (theories of social work),
- a társadalomtudományok (social sciences),
- a humán tudományok (humanities)
- helyi tudások.
A másik a gyakorlati ismeretek köre, amit viszont az elmélettel szemben a definíció nem bont ki (és a definícióhoz kapcsolódó magyarázatok is csak elég felszínesen). Ez a mi esetünkben azért is probléma, mert a hazai ellátórendszer egyik jellemzője (és némileg problémája), hogy épp a gyakorlati oldalról építkezik: a kliens oldalon (kliens alatt értve itt első sorban az egyéneket, másodsorban a családot, csoportokat, közösségeket) jelentkező problémákra reflektál. Ennek keretében a problémákra ad valamilyen szolgáltatás típusú választ, mégpedig főként rászorultsági elven. Ebből következően a tudományosság is háttérben szorul, a helyébe viszont belépett a politikai szándék, ami a legritkább esetben egyeztethető csak össze a definíció szerinti akadémikus alapokkal. Ugyanakkor a gyakorlati oldal sem egységes, időnként meglehetősen zavaros a struktúrája.
A tudományos oldal elemeit nézzük, a hazai szociális munkások jó része a szociális praxiselméletek változásairól, az új modellekről nem is hall. A régiek alkalmazásában is komoly nehézséget teremt a szolgáltatási környezet, ami a jogi szabályozásával ezeket felülírja. A társadalomtudományok eredményeit a magas szintű átpolitizáltság miatt szintén nehéz integrálni, a humán társtudományokról nem is beszélve. A helyi tudások szép példái lennének a jó gyakorlatok, de ezek területén is évtizedek óta komoly kínlódás van – több nekifutás után sincs értelmezhető rendszere a jó gyakorlatok felkutatásának, alkalmazásának. pedig pont ez a szint lenne az, ahol a gyakorlat és az elmélet kapcsolódása sokat tudna a szociális munka világához adni.
A célokat tekintve a szociális munka
- elősegíti a társadalmi változást és fejlődést (promotes social change and development),
- a társadalmi összetartozást (social cohesion),
- az emberek cselekvőképességének fejlesztését (empowerment) és
- az emberek felszabadítását (liberation of people).
Ezekhez a definíció végén még csatlakozik a jólléti funkció is, ami szorosabban azért a célok közé sorolható, illetve egy utalás a problémamegoldásra („az élet kihívásainak kezelése”).
A hazai rendszert nézve a szociális rendszer és maga a szociális munkás ezeknek a funkcióknak töredékét valósítja meg, egyetlen jelenleg működő szociális szolgáltatás nem deklarálja ezen célokat a maga szintjén, ezek csak és kizárólag a magasabb szinten pl. a fenntartó szervezet működési céljainál jelennek meg és a legtöbb esetben a hivatalosan definiált szolgáltatási kereteken túl jelennek meg a tevékenységkörben.
A 2014-es definíció egy kritikája arra épül, hogy a célok között kissé elhalványodott a problémamegoldásra utalás – a problémamegoldó-képesség javítása, illetve az abban való támogatás. Szerintem ez azért megvan, de tényleg kevésbé hangsúlyos, inkább egyfajta eredője a többi cél megvalósulásának, mintsem velük egyenrangú prioritás. A szociális munka részét képező problémamegoldó modellek az egyik legfontosabb alapokat jelentik és a hazai ellátórendszer egyik legfontosabb megközelítését adják (nagyon jól illeszkedik a „lentről felfelé” építkezéshez). A gond csupán az, hogy a folyamat a legritkábba esetben fut végig, a legtöbb szociális probléma esetében a teljes megoldás ritkán érhető el, bár eredménynek tekinthetően megjelenik egy olyan új egyensúlyi állapot, amiben a szociális segítséggel egy eredeti állapothoz képest jobb (kevésbé rossz) életminőségen stabilizálódik a rendszer, vagy a romlás sebessége legalább mérsékelhető.
Ha nagyon őszinték szeretnénk lenni, a szociális munkásokat a jelenlegi társadalmi rendszer pont a fenti célok ellen használja. A jelenlegi magyar társadalom leginkább a társadalmi változásoknak és a fejlődésnek próbál ellenállni, számos kérdésben éppen egy retrogád attitűd jelenik meg (pl. család fogalma, a szociális problémák szankcionálása, stb.). Ez a szemlélet egyre inkább beépül az ellátórendszerbe is – a szociális munka egy statikus társadalmi rend fenntartójává válik így. A társadalmi összetartozást elősegíteni szintén nagyon nehéz, ha az alapvető attitűd az egyes társadalmi csoportok közötti szembenállás erősítése irányában mutat (szegénység, hajléktalanság stigmatizálása). Az empowermentnek egy rendkívül szűk értelmezése létezik csak, pl. „tegyük munkára alkalmassá az egyéneket”, a többit meg oldja meg maga. A felszabadítás a jelenlegi hazai szociális munkában gyakorlatilag értelmezhetetlen, hiszen épp a fennálló társadalmi hierarchiába betagozódást szolgálja a rendszer, a normalizáció címke alatt, illetve a társadalmi integráció is leginkább az adott csoport identitásvesztésével járó asszimiláció felé tart. A jóllét gyarapítása meg abszolút kívül esik a mi rendszerünkön, ez szigorúan kormányzati hatáskör – a szociális munkásnak még ahhoz sincs a jelen rendszerben kompetenciája, hogy a jóllét hiányát enyhítő intézkedéseket önállóan megtegye, ezt csak valamilyen állami hatóságon keresztül (jegyző, kormányhivatal, stb.) tudja megtenni. Szóval, ha ezt nézzük, nem sok minden áll rendelkezésre ahhoz, hogy a hazai rendszert a szociális munka definíciója alá tudjuk terelni.
Értékek közé a meghatározás a következőket emeli be:
- a társadalmi igazságosság (social justice),
- az emberi jogok (human rights),
- a közös felelősségvállalás (collective responsibility)
- és a különbözőségek tisztelete (respect for diversities)
Itt megint csak felmerül az a kényes kérdés, hogy a hazai szolgáltatói rendszerben dolgozó szociális munkások tevékenyége mennyire is felel meg a fent rögzített értékeknek. Mely területeken tudnak a társadalmi igazságosságért tenni, harcolni az emberi jogokért, előmozdítani a közös felelősségvállalást. A különbözőségek tiszteletének társadalmi megjelenítéséről már ne is beszéljünk – épp a retrográd társadalmi folyamatok miatt ez egyre kevésbé jellemző. Bár tiszteletre méltó, hogy a társadalom egy jelentős része képes még kiállni a különbözőségek tiszteletéért, ennek a mozgástere is folyamatosan szűkül, épp a téren jelentős munkát végző civil szektor folyamatos támadása miatt – és sajnos a szociális munkások hivatásuk gyakorlása során elvétve jelennek ebben a folyamatban.
A definícióból a szociális munka színterei maradtak hátra, erre két fogalmat használ: az embereket (people) és a rendszereket (structures). Az én értelmezésemben Ez egy kellően rugalmas spektrum, amely elindul az egyénektől és a családokon, csoportotokon, közösségeken keresztül a nagy társadalmi rendszerekig terjed. Elvileg a mozgástér tehát adott.
Konklúzió 1
Első körben azt a tanulságot szerintem le lehet vonni, hogy ami ma a magyarországi szociális ellátórendszerben történik, az az állam által kiépített szolgáltatások szintjén nem nem nevezhető szociális munkának, ugyanis sem annak céljainak, sem értékeink, sem megalapozó tudásbázisának nem feletethető meg. A fenti definíció elemivel ma leginkább a civil szektorban találkozhatunk, a szolgáltatást működtető szervezetek esetében a szociális munka valódi funkciói a nominálisan végzett szolgáltatásokon kívül, azon felül jelennek meg. Illetve a legmarkánsabb képviselők esetében látható, hogy pont ezeket a funkciókat, illetve ezek képviselőit kívánja a jelenlegi politikai rendszer egyre erőteljesebben felszámolni.
És akkor ebből szinte magától értetődően következik, hogy majdnem teljesen felesleges azon vitatkozni, hogy ki a szociális munkás és ki nem, mert a jelenlegi rendszeren belül ez szinte nem is értelmezhető. Tovább ezen túl érthető, miért dúsult fel a szociális végzettségeken túli szakmákkal az ágazat – hiszen ha nem szociális munkát végzünk, akkor az egyes részfunkciókra a specializált tudással rendelkező végzettségek alkalmasabbak.
Kis kitérő a NASW Etikai kódexe felé
Talán még szomorúbb a kép, ha kitekintünk a NASW etikai kódexének irányába. Ott a szociális munkás szakma küldetését az alapvető értékekből vezetik le, ezek a
- szolgáltatás / szolgálat (service) – a szociális munkások elsődleges célja a rászoruló emberek megsegítése és a szociális problémák kezelése.
- társadalmi igazságosság – a szociális munkások fellépnek a társadalmi igazságtalanság ellen, változásokat követnek, különösen a kiszolgáltatott és elnyomott egyének és embercsoportok részéről és nevében.
- az ember méltósága és értéke – a szociális munkások tiszteletben tartják az ember eredendő méltóságát és értékét, gondoskodóan és tisztelettel bánnak minden emberrel, figyelembe véve az egyéni különbségeket, valamint a kulturális és etnikai sokféleséget.
- az emberi kapcsolatok fontossága – a szociális munkások felismerik az emberi kapcsolatok központi jelentőségét, megértik, hogy az emberek közötti kapcsolatok fontos eszközei a változásoknak.
- integritás – a szociális munkások folyamatosan tisztában vannak a szakma küldetésével, értékeivel, etikai alapelveivel és etikai normáival, és a velük összhangban álló gyakorlattal.
- kompetencia – a szociális munkások a saját szakterületükön fejlesztik és bővítik szakmai tudásukat, törekednek azok gyakorlati alkalmazására és arra, hogy maguk is hozzájáruljanak a szakma tudásbázisához.
Most mindenki tegye a szívére a kezét és gondolkodjon el azon, hol és mikor látja a gyakorlatban működni ezeket az elveket a maguk teljességében azokban a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területeken, amire rálátása van.
„Lentről felfelé” avagy a hazai helyzet
Ha a „fentről lefelé” vonalon mozgunk, akkor látható, hogy túl messzire nem jutunk. Egyrészt azért, mert a szociális munka klasszikus céljai, értékei korlátozottan működnek a jelenlegi rendszerben, hiába jelennek meg ezek pl. a szociális felsőfokú végzettségűek képzésében, a gyakorlatban elég szűk keretek között működnek. Másrészt azért, mert a hazai rendszer más elveken alapul, inkább egy, megtapasztalt szociális problémákra reagáló szisztéma alakult ki, ami a rászorultság elvét tartja szem előtt és a célcsoporttal kapcsolatos elképzelései szerint a fennálló társadalmi rendszerbe tagozódást segíti elő – anélkül, hogy megkérdőjelezné magát a fennálló társadalmi rendszert. A problémákra adott válaszokban három kör jött létre, a természetbeni- é pénzbeli ellátások, illetve a szolgáltatás típusú tevékenységek. Ez utóbbiban van valamilyen szerepe a szociális munkának, illetve a szociális szakembereknek.
A szociális problémák esetében a tevékenységek két nagy csoportra bonthatók. Az egyik része az un. szolgáltatási elemek köre, itt 13 elemből áll össze a szolgálatok „portfoliója”, de az egyes tevékenységekben a célcsoport jellegétől függően lehetnek eltérések (kis kiegészítés: ebbe a rendszerben azért a gyermekjóléti-gyermekvédelmi tevékenységeket nem sikerült integrálni, talán nem is volt rá szándék). Ezek a tevékenysége abszolút gyakorlat-orientáltan épülnek fel, alapvető szükségleteket elégítenek ki, hiányókat pótolnak és akadályokat hidalnak át. Legtöbbjük nem, vagy csak lazán és közvetetten kapcsolódik a szociális munka körében sorolt kompetenciákhoz, a hozzájuk kapcsolt végzettségek köre is elég tág – gyakorlatilag az esetvitel az egyetlen olyan, ami kifejezetten szociális munkás kompetenciákat igényel, de a gyakorlatban ez gond nélkül áthidalható. A szolgáltatási portfólió ugyanakkor elég széles ahhoz, hogy a közvetlen szociális végzettségen túl seregnyi más professziót is beengedjen, hiszen pl. egy szocmunkás nem fog sem pedagógiai vagy gyógypedagógiai fejlesztést végezni, az étkeztetés vagy a szállító funkció megszervezéséhez pedig teljesen más tudás kell. Ami itt fontos, hogy ezeknek a funkcióknak a fókusza valamilyen szociális probléma megoldása, ebben a fókuszban lenne kulcsszerepe a szociális munkásnak, aki képes felmérni segítségre szorulók helyzetét és dönteni a szolgáltatásokról, megszervezni az erőforrásokat, és így tovább. De ezen a szinten megint azt látjuk, hogy a szociális munkás önmagában nem rendelkezik az ehhez szükséges kompetenciákkal, ezt szinte minden esetben egy magasabb szintre teszi át a rendszer (pl. intézményvezető, ilyen-olyan hivatali szerv ügyintézője, vezetője).
A második nagy csoport a hatósági intézkedések köre („szociális rendőr”), ez gyakorlatilag már messze nem a szociális munka terepe, ebben a szerepkörben az állam végrehajtó funkciójának egy eleme a szociális ellátórendszer. Ha a globális definíciót nézzük, akkor pedig a hatósági funkció alapjaiban ellentétes a szociális munka elveivel, és egyébként erre szociális munkás pazarolni elemi vétek – miközben maga a rendszer ezen a területen ragaszkodik a leginkább ehhez a végzettséghez.
Konklúzió 2
Amikor azon vitázunk, hogy a szociális munka / munkás szűkebb vagy tágabb definíciója szerint építsen identitást a szakma, akkor elég paradox helyzetben találhatjuk magunkat. A „fentről lefelé” megközelítésben a szociális munkás végzettségűek sem végeznek feltétlen szociális munkát – hiába a szakirányú diploma. Ha a „lentről felfelé” megyünk, akkor viszont azt látjuk, hogy a szociális problémák leküzdésében a szociális munkásnál jóval szélesebb réteg dolgozik, ki-ki a maga részletével, de végső soron egy nagy egész részeként.
Ez utóbbi megközelítésben a szociális munkás fogalom (itt nem a végzettséget értve alatta) kiterjed a szociális ellátórendszerben dolgozó minden személyre, akik a szociális problémák megoldásán dolgoznak. Maga a szociális felsőfokú szakirányú végzettségek helyzete is furcsa ebben a megközelítésben, hiszen a képzés leginkább a globális definíció szerinti értékrendet és elveket próbálja megvalósítani, de ebben a formában ez erősen korlátozottan kompatibilis a hazai ellátórendszerrel.
A definíciós vitában fontos lenne tisztázni, hova helyezzük a hangsúlyt, mi a fókusza – az elméleti háttér, a speciális tudásbázis, a megvalósuló tevékenységek jellege vagy a kliens-oldali problémák, szükségletek rendszere. Az előző írásomban levont következtetést továbbra is tartom: olyan megközelítésben kell gondolkodni, ami a hazai jellegzetességet, az ellátórendszer aktuális állapotát figyelembe veszi és integrálja a jelenlegi sokféleséget a rendszerben. Ugyanolyan fontos azonban, hogy a szociális munka definíciójának megfelelő működést fókuszba állítsuk és ez legyen az elérendő cél. Magának a társadalomnak, a kliensek körének és a szociális munkának is elemi érdeke lenne, hogy a szociális munkások valóban szociális munkát végezhessenek, végezzenek az ellátórendszer keretein belül is. Jelen helyzetben ez fontosabb, mint a konkrét szakmai végzettségeken lovaglás…
Forrás:
- Global Definition of Social Work. IFSW. LINK
- Szöllősi Gábor (2015): A szociális munka új, 2014-es globális definíciója. Párbeszéd Vol. 2. (2015.) No. 1.
- Szolgáltatási elemek. SzocOkos. 2017.03.08. LINK
- NASW etikai kódex
