Június 11-én, a délutáni órákban (13.30-kor, ha valaki szeretné pontosan tudni) megszavazták a gyermekvédelmi törvénycsomagot.
A történet még februárban kezdődött, 2024. február 2-án, amikor kiderült, hogy 2023-ban Novák Katalin köztársasági elnök kegyelemben részesítette Kónya Endrét, akit azért ítéltek el, mert segédkezett a felettese pedofil bűncselekményeinek eltussolásában. A botrány elsöpörte Novák Katalint és Varga Juditot, Balog Zoltánnak is visszavonulót kellett fújnia (legalábbis átmenetileg) és járulékos hatásként berobbantotta Magyar Péter politikai karrierjét.
Hosszú éveken át a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi terület meglehetősen partvonalon volt, minden jelentősége és problémája ellenére nem volt az élvonalbeli politikai közbeszéd témája. Ez februárban megváltozott, legalábbis egy időre.
Még márciusban jött az első intézkedés, ami egy pszichológiai vizsgálatot vitt az állami fenntartású gyermekvédelmi intézményekbe. A gyors, de meglehetősen összecsapott intézkedéssel számos baj volt, de akkor még volt némi remény (oh, szent naivitás!), hogy a további intézkedésekben a szakmai szempontok is bekerülhetnek – hiszen végre először volt tényleges politikai jelentősége és súlya a területnek. Több civil szervezet mozdult rá a témára, sorra zajlottak a beszélgetések, a fórumok, készültek a javaslatok, mentek a levelek a minisztérium felé.
Aztán április 23-án benyújtották a gyermekvédelmi törvénytervezetet, amiből látszott, hogy a szakmai javaslatokra egészen pontosan nulla a fogadókészség. Az intézkedések iszonyatos költségek mellett adminisztratív pokollá teszik az intézmények életét, a pszichológiai alkalmassági és „kifogástalan életvitel” vizsgálat pedig egy rendőrállami berendezkedést honosít meg a rendszerben. A jogszabály teljes mértékben reflektálatlanul hagyja a gyermekvédelmi rendszer problémáit, a dolgozók felé pedig semmilyen támogató eszközt nem alkalmaz – kötelezettségek vannak, szankciók vannak. Előre látható, hogy érdemben nem oldja mega problémákat, ellenben remek lehetőséget ad különféle dolgozók elleni intézkedésekre (titokban, soron kívüli vizsgálat, ugye…).
A jogszabállyal kapcsolatos kritikák és észrevételek pedig belevesztek a közelgő választás hangzavarába. Az általános vita hozzászólásai és a benyújtott módosítók a maguk módján próbáltak ezekre visszajelezni és bevinni a jogalkotási folyamatba a szakmai szervezetek javaslatait, de ezeket kivétel nélkül lesöpörték. A törvényalkotási bizottság keretei közé szorított részletesvita szakaszban még kicsit kalapáltak a szabályokon, de a törvény alapvető szellemisége nem változott: kirakat-jogszabály fog születni azzal az üzenettel, hogy a rendszer ökle kemény és csapása rettenetes.
A bukott választás után lehet szidni az ellenzéket, de azért tegyük hozzá, hogy a tervezettel szemben érdemi ellenállást csak a parlamenti ellenzéki pártok mutattak. Nem láttam egyetlen demonstrációt sem a témában, az érintett gyermekvédelmi dolgozók hangját se nagyon hallottam. Pedig még el sem fogadták a tervezetet, már elindultak a „házon belüli” eligazítások…
Ne higgyük azt, hogy ezzel itt vége – és innentől kezdve kicsit spekulatív leszek. Még májusban újra felütötte fejét a hír, hogy készült a közalkalmazotti jogviszonyt leváltó ágazati jogállási szabály. Erről újra és újra lehetett hallani, de most a körülmények kissé mások: a kegyelmi botrány egyfajta casus belli, alkalmat és kényszert teremt az intézkedésre.
A forgatókönyvet az egészségügy és a pedagógus szektor alapján sejthetjük, az biztos, hogy a közalkalmazotti jogviszonyhoz képest rosszabb munkajogi körülmények várhatók. Az elején talán egy kisebb-nagyobb béremeléssel becsomagolják az ügyet (beolvasztva a bértömegbe az eddigi ágazati pótlékokat) és egy gyors parlamenti futammal áttolják majd – az erre alkalmas időpontot majd a belpolitkai helyzet kijelöli.
A tavalyi szociális törvény módosítás után most jön a „gyermekvédelmi” módosító, majd aztán valamikor a jogállási törvény… aztán ki tudja?
Valamikor talán elkezdhetne ez a szakma kiállni önmagáért. Már nem sok idő van, elég gyorsan számolódnak fel a szakmaiság keretei, miközben napi szinten kerülnek a sajtóba azok az esetek, amik mutatják, mennyire recseg-ropog és zuhan össze az egész rendszer.
