Tag: bérminimum

Bérek, bérpótlékok 2024-ben

A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi bérekről szóló összefoglaló 2017 óta jelenik meg minden év elején a SzocOkos oldalon, így a 2024-es évre vonatkozó összefoglaló már a 8. alkalom, hogy összegyűjtöm a területtel kapcsolatos legfontosabb információkat. Az idei összefoglalót némileg átdolgoztam, igyekeztem több olyan elemzés jellegű részt is beemelni az írásba, ami a munkahelyi tájékozódáson túl betekintést is ad az elmúlt évek ágazati…

508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelet

A Magyar Közlöny 2023. évi 164. számában (2023. november 20.) megjelent a Kormány 508/2023. (XI. 20.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról. A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2023. december 1-jétől A legalább középfokú iskolai végzettséget vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként…

Mit tudunk eddig a jövő évi bérhelyzetről?

Meglepően sok konkrétum látott már napvilágot a 2024. évi minimálbér és bérminimum egyeztetésekről. Természetesen még semmi sem tekinthető lezártnak, de az irányvonalak körvonalazódtak és ezek mentén már érdemes kicsit előre tekinteni. Felmerült, hogy minimálbér és bérminimum egy lépcsőben is összeolvadna, ezt azonban végül a tárgyaló felek elvetették – ennek problémáiról már írtam itt. Az októberben napvilágot látott értesülések szerint ezt a tervet…

Egységesítsük a minimálbéreket?

Augusztus végi hír (lásd itt), hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) napirendjén is szerepel egy koncepció, mely a minimálbér és bérminimum egységesítésére irányul. A terv szerint 2024-re a minimálbér kapna egy erősebb emelést és zárkózna fel a bérminimumhoz. Mit jelentene ez a gyakorlatban a szociális szektorban? „a minimálbér összege a jelenlegi 232 ezer forintról legalább 296 400 forintra…

Bérek, bérpótlékok 2023-ban

Éves összefoglaló a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások területén 2023-tól érvényes bérekről, pótlékokról – táblázatokkal, számokkal, kisebb-nagyobb tanulságokkal. A dokumentumot a 364/2023. (VIII.3.) Kormányrendelet alapján változó egészségügyi kiegészítő és szociális összevont ágazati pótlék módosításait átvezetve frissítettem. Kapcsolódó cikkek

Minimálbér, bérminimum 2023

A Magyar Közlöny 2022. évi 214. számában (2022. december 23.) megjelent a Kormány 573/2022. (XII. 23.) Korm. rendelete a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról. A teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege(minimálbér) a teljes munkaidő teljesítése esetén 2023. január 1-jétől A legalább középfokú iskolai végzettséget, vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított…

Előzetes 2023

December 13-i hírek szerint megegyezés született a 2023. évi minimálbér és bérminimum összegéről. Ezek szerint a minimálbér januártól 16 százalékkal nő, bruttó 232 ezer forintra, a garantált bérminimum pedig 14 százalékkal, bruttó 296 400 forintra emelkedik. Néhány színes-szagos ábra arról, hogy amennyiben ezt kiindulási alapnak elfogadjuk és a jelenlegi körülmények szerint paraméterezzük az ágazati bérrendszereke, hogy is nézne ki jövőre. Közalkalmazotti bértábla…

Szociális fantasztikus

Szociális-fantasztikus vitaindító gondolatok egy lehetséges ágazati bértábláról. A jó minőségű szociális ellátórendszerhez szükséges a jól képzett szakemberek megfelelő számban pályára vonzása és megtartása, ennek pedig egyik megkerülhetetlen sarokpontja az illetményrendszer. Nem várható el a társadalom szociálisan pályára fogékony tagjaitól, hogy olyan szakmát válasszanak, amin a mindennapi megélhetés is problémákat okoz, vagy hasonló készségeket igénylő pályáknál jelentősen alacsonyabb anyagi elismerést biztosít.