A Belügyminisztérium a támogató szolgáltatás és a közösségi ellátások finanszírozásának rendjéről szóló 191/2008. (VII. 30.) Korm. rendelet 4. § (4) bekezdése alapján kapacitásbővítési pályázatot hirdet „Biztos Kezdet Gyerekházak befogadására és költségvetési támogatására”. A pályázati felhívás célja Magyarország közigazgatási területén Biztos Kezdet Gyerekházat működtető szolgáltató befogadása az ellátórendszerbe, továbbá a befogadott szolgáltató működéséhez pénzügyi forrás biztosítása vissza nem térítendő támogatás keretében. A benyújtott…
Megjelent a „Szakmai ajánlás A Biztos Kezdet Gyerekház szolgáltatás működtetésére” című szakmai szabályozó dokumentum. A szakmai ajánlás célja, hogy rögzítse a Biztos Kezdet Gyerekház alapelveit, fogalmi keretet adjon szolgáltatás nyújtásához, meghatározza a működési feltételrendszerét. Egyben ajánlásokat fogalmazzon meg a jogszabályi előírásoknak megfelelő működéshez, hozzájárulva a Biztos Kezdet Gyerekház szolgáltatás hatékonyságához. Forrás: SzÁP