Tag: támogatott lakhatás

Támogatott lakhatás

Történeti áttekintés Történelmileg a súlyos szociális problémával élő személyeket nagyon sokáig elkülönítve, nagy létszámú, rossz minőségű ellátást biztosító intézményekbe helyezték el. Ezek az intézmények az emberi jogaikban is erősen korlátozták az ott élőket (pl. kényszer-gyógykezelés), izolálták a lakókat a társadalomtól és a tartós intézményi közeg a meglévő képességek leépülését is magával hozta. A támogatott lakhatás az independent living (IL) gondolatára épül, ami…

Támogatott lakhatás GYIK

A Szociális Ágazati Portálon megjelent a „Támogatott lakhatás gyakran ismételt kérdések” című dokumentum (GYIK), melynek célja, hogy segítse a szolgáltatás kapcsán eddigi felvetődő kérdések megválaszolásával e szolgáltatást nyújtó, illetve kialakító szervezeteket, fenntartókat. A GYIK a jelenleg hatályos szakmai és jogi tartalmakkal adja közre azon kérdéseket – válaszokat, melyek az elmúlt időszakban a Belügyminisztériumhoz, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézethez, a Szociális és…