A Szociális Ágazati Portálon megjelent a „Támogatott lakhatás gyakran ismételt kérdések” című dokumentum (GYIK), melynek célja, hogy segítse a szolgáltatás kapcsán eddigi felvetődő kérdések megválaszolásával e szolgáltatást nyújtó, illetve kialakító szervezeteket, fenntartókat.
A GYIK a jelenleg hatályos szakmai és jogi tartalmakkal adja közre azon kérdéseket – válaszokat, melyek az elmúlt időszakban a Belügyminisztériumhoz, a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézethez, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatósághoz, a Baptista Egyházi Módszertanhoz és a Nemzeti Fogyatékosságügyi és Szociálpolitikai Központ és jogelődjeikhez érkeztek.
Forrás: SzÁP