A Központi Statisztikai Hivatal 2007 óta kétévente adja közre a fenntartható fejlődés indikátorait. A kiadványban 103 jelzőszámot közlünk, ebből 26 az emberi, 13 a társadalmi, 41 a környezeti, 23 pedig a gazdasági erőforrások állapotát mutatja be.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Szociális és Gyermekjóléti Szolgáltatások Főosztálya a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Módszertani Főosztályának közreműködésével „Gyakran ismételt kérdések” formájában összeállított egy tájékoztatót a szociális diagnózis felvételével és alkalmazásával kapcsolatos kérdésekből.
Folytatjuk a szociális és gyermekjóléti, illetve gyermekvédelmi ellátórendszer bemutatását a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szoctv.) foglalt személyes gondoskodást nyújtó szociális szakosított ellátásokkal.
Mostanában több fórumon terítékre került a szociális és gyermekjóléti, illetve gyermekvédelmi ellátórendszer. Áttekintő jelleggel ezekről az ellátórendszerekről készítettem egy kis összefoglalót, elsőként a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényben (Szoctv.) foglalt szociális ellátórendszer, ezen belül is a szociális alapszolgáltatások kerülnek terítékre.
A „Bírói ítélkezési gyakorlat a kiskorú veszélyeztetése bűncselekmény tárgyában” című tanulmány az országos Kriminológiai Intézet tudományos főmunkatársa, Dr. Solt Ágnes 2018-as kutatási zárójelentése.
A 2019-es felvételi ponthatárok közzététele kapcsán érdemes ismét áttekinteni, hogyan áll a szociális szakmák iránti érdeklődés. A gyors összefoglaló mellé most egy hosszabb távú áttekintés is készült.
Az Oktatási Hivatal oldalán 3 útmutató jelent meg a óvodai és iskolai szociális segítő tevékenységhez kapcsolódóan.
A Belügyminisztérium Társadalmi Felzárkózásért Felelős Helyettes Államtitkársága „Gyakran ismételt kérdések” formájában összeállított egy tájékoztatót a Tanoda szolgáltatás nyújtásával kapcsolatban.