A Magyar Közlöny 2018. évi 208. számában (2018. december 21.) olvasható a 1768/2018. (XII. 21.) Korm. határozat a gyermekek otthongondozási díjának, valamint az ápolási díj összegének a 2020–2022. években megvalósuló emeléséről.

A Kormány – a gyermeküket és más hozzátartozójukat otthonukban ápolók áldozatos munkájának elismeréséül, a magyar gazdaság teljesítőképessége növekedésének figyelembevételével – döntött a 2019. január 1-jétől gyermekek otthongondozási díja megnevezéssel bevezetésre kerülő új ellátás, valamint az ápolási díj 2020. és 2022. közötti, három ütemben megvalósítandó emeléséről.

A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a pénzügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy a gyermekek otthongondozási díja összegének évenkénti emelésére akként kerüljön sor, hogy az ellátás bruttó összege megegyezzen

a) 2020. évben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére a teljes munkaidő teljesítése esetén 2020. évre megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összegének a 77%-ával,

b) 2021. évben a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére a teljes munkaidő teljesítése esetén 2021. évre megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összegének a 88%-ával,

c) 2022. évtől kezdődően a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére a teljes munkaidő teljesítése esetén a 2022. évre megállapított alapbér kötelező legkisebb havi összegével;

A Kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, a pénzügyminisztert és az igazságügyi minisztert, hogy 2020. és 2022. között három ütemben valósuljon meg az ápolási díj összegének évenkénti 5%-os emelése.

 

Részletek

1768/2018. (XII. 21.) Korm. határozat a gyermekek otthongondozási díjának, valamint az ápolási díj összegének a 2020–2022. években megvalósuló emeléséről.

Magyar Közlöny, 2018. évi 208. szám (2018. december 21.)

KÖZLÖNY LETÖLTÉSE

 

Hozzászólások megtekintéseClose Comments

Leave a comment