Author page: Meleg Sándor

TAMAUTO 2023 pályázat

Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet (NSZI) kiírásában megjelent „A támogató szolgáltatás keretében használandó új vagy használt gépjármű vásárlásának, a meglévő gépjárműpark bővítésének, cseréjének támogatása 2023” (TAMAUTO2023) című pályázat. A pályázati program célja, hogy támogatást nyújtson új, illetve használt gépjármű vásárlására támogató szolgálatoknak, hogy ezzel a működési feltételeik javuljanak, és nappali ellátást vagy fogyatékos személyek támogatott lakhatását nyújtó szervezeteknek, hogy ezzel támogató szolgálatot…

364/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelet

A Magyar Közlöny 2023. évi 113. számában (2023. augusztus 3.) megjelent a Kormány 364/2023. (VIII. 3.) Korm. rendelete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet módosításáról. A rendelet módosítja a szociális ágazati összevont pótlék, illetve az ápolók, szakápolók egészségügyi kiegészítő pótlékának összegét tartalmazó táblákat a…

27/2023. (VIII. 3.) BM rendelet

A Magyar Közlöny 2023. évi 113. számában (2023. augusztus 3.) megjelent a belügyminiszter 27/2023. (VIII. 3.) BM rendelete egyes szociális, gyermekvédelmi és társadalmi felzárkózási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról. A jogszabály kapcsolódik a 2023. július 27-én kihirdetett 349/2023. (VII. 27.) Korm. rendelethez. A módosuló rendeletek: A rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba.

Tanoda pályázat

A Belügyminisztérium megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság általános pályázatot hirdet „Tanoda szolgáltatást működtető szolgáltatók befogadására és költségvetési támogatására”. A pályázati felhívás célja a Tanoda szolgáltatást működtető fenntartók befogadása az ellátórendszerbe, továbbá a befogadott fenntartók működéséhez pénzügyi forrás biztosítása 2024. január 01. és 2026. december 31. közötti időszakban vissza nem térítendő támogatás keretében. A rendelkezésre álló keretösszege 3 093 200 000 Ft, a…

358/2023. (VII. 31.) Korm. rendelet

A Magyar Közlöny 2023. évi 112. számában (2023. július 31.) megjelent a Kormány 358/2023. (VII. 31.) Korm. rendelete az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm. rendelet módosításáról. Az egyházi és nem állami fenntartású szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatók, intézmények és hálózatok állami támogatásáról szóló 489/2013. (XII. 18.) Korm.…

Fejlesztő foglalkoztatás működési pályázat

A Belügyminisztérium pályázatot hirdet „A fejlesztő foglalkoztatást végző szolgáltatók működési támogatására 2024-2026” (FF2024) címmel. A Pályázat célja a Magyarországon fejlesztő foglalkoztatást nyújtó Fenntartók 2024. január 1. és 2026. december 31. közötti időszakban történő működésének támogatása, ezen időszakon belül a 2024. évi működési támogatás biztosítása. A pályázatot a fejlesztő foglalkoztatást biztosító szolgáltatók Fenntartói nyújthatják be. Kizárólag olyan szolgáltató támogatására nyújthat be a Fenntartó…

Felvételi 2023

Minden év júliusában eljön a nap, amikor a felsőoktatási ponthatárokat bejelentik. Idén július 26-én este jelentek meg felsőoktatási felvételi adatai. A korábbi évekhez hasonlóan megnézzük a jelentkezéseket és a ponthatárokat, hogy alakult a szociális ágazatot érintő legfontosabb kérdésekben. A korábbi évekkel ellentétben a felsőoktatási felvételi több ponton változott, az emelt szintű érettségi és más, eddigi szűkítő kritérium esetében a felsőoktatási intézmények ezeket…