Tag: bér

Egységesítsük a minimálbéreket?

Augusztus végi hír (lásd itt), hogy a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) napirendjén is szerepel egy koncepció, mely a minimálbér és bérminimum egységesítésére irányul. A terv szerint 2024-re a minimálbér kapna egy erősebb emelést és zárkózna fel a bérminimumhoz. Mit jelentene ez a gyakorlatban a szociális szektorban? „a minimálbér összege a jelenlegi 232 ezer forintról legalább 296 400 forintra…

Egészségügyi béremelés

A Magyar Közlöny 2023. évi 73. számában (2023. május 13.) megjelent a 181/2023. (V. 16.) Korm. rendelet az egyes egészségügyi dolgozók és egészségügyben dolgozók illetmény- vagy bérnövelésének, valamint az ahhoz kapcsolódó támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 256/2013. (VII. 5.) Korm. rendelet módosításáról. 2023. júliustól az egészségügyi szakdolgozók és védőnők illemténytáblája a következő módon néz majd ki: Hasonlítsuk ezt össze az aktuális összevont…

Bérek, bérpótlékok 2023-ban

Éves összefoglaló a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások területén 2023-tól érvényes bérekről, pótlékokról – táblázatokkal, számokkal, kisebb-nagyobb tanulságokkal. A dokumentumot a 364/2023. (VIII.3.) Kormányrendelet alapján változó egészségügyi kiegészítő és szociális összevont ágazati pótlék módosításait átvezetve frissítettem. Kapcsolódó cikkek

Bérek, bérpótlékok 2021-ben

Szokásos év eleji tájékoztatónkban a a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások területére fókuszálva olvashatók a 2021. évre vonatkozó legfontosabb tájékoztató adatok, illetve ezekhez kapcsolódóan táblázatos és grafikus formában is megjelenítésre kerülnek az egyes területek illetményeivel, bérpótlékával kapcsolatos adatok.

Bérek, bérpótlékok 2020-ban

Szokásos év eleji tájékoztatónkban a a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások területére fókuszálva olvashatók a 2020. évre vonatkozó legfontosabb tájékoztató adatok, illetve ezekhez kapcsolódóan táblázatos és grafikus formában is megjelenítésre kerülnek az egyes területek illetményeivel, bérpótlékával kapcsolatos adatok. Frissítve: 2020. április 16.

Bérek, bérpótlékok 2019-ben

Szokásos év eleji tájékoztatónkban a a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások területére fókuszálva olvashatók a 2019. évre vonatkozó legfontosabb tájékoztató adatok, illetve ezekhez kapcsolódóan táblázatos és grafikus formában is megjelenítésre kerülnek az egyes területek illetményeivel, bérpótlékával kapcsolatos adatok.

Bérek, bérpótlékok 2018-ban

A következő letölthető tájékoztatóban a a szociális és gyermekjóléti szolgáltatások területére fókuszálva olvashatók a 2018. évre vonatkozó legfontosabb tájékoztató adatok, illetve ezekhez kapcsolódóan táblázatos és grafikus formában is megjelenítésre kerülnek az egyes területek illetményeivel, bérpótlékával kapcsolatos adatok.