A támogató szolgálatok szakmai műhelye 2017. szeptember 6-án, Dobozon került megszervezésre, a műhelyen 40 fő vett részt a keleti országrész számos településéről.

A műhely alapvetően négy téma köré épült:

  • A 2018. évre vonatkozó költségvetési törvény (2017. évi C. tv.) alapján a támogató szolgáltatást érintő elemek, rendelkezések. A támogató szolgáltatás esetében sem a finanszírozás szabályai, sem annak összege nem változik érdemben.
  • Bérek, bérköltségek, mint kiemelt működési költségek a 2017. és 2018. év vonatkozásában. A 2016. év végén a kormányzat olyan minimálbér és bérminimum-megállapodást kötött, mely alapján a 2018. év is jól tervezhető, s bár a jelenlegi állapot nem tekinthető véglegesnek,  az alapvető trendek már jól körvonalazhatóak.
  • A szakmai ajánlás tekintetében a végleges verzió nem került még közzétételre, de az alapvető szakmai irányvonalak átbeszélésre kerültek a szolgáltatási elemektől a fontosabb dokumentációs kérdésekig bezárólag.
  • A műhely újdonsága volt a nyáron elvégzett igényfelmérés eredménye, illetve az az alapján elkészült szakmai anyag. Röviden bemutatásra kerültek a főbb tanulságok, a mért igények főbb jellemzői és a szolgáltatás biztosításának lehetőségei, akadályai.
  • Röviden, témafelvetés alapján szó esett a szolgáltatói megállapodások legfontosabb formai és tartalmi követelményeiről (ezzel kapcsolatban a későbbiekben várható egy bővebb leírás).

Támogató szolgáltatás 2017/2018

Kapcsolódó cikkek:

 

Hozzászólások megtekintéseClose Comments

Leave a comment