Szerző: Meleg Sándor
Előszó gyanánt: személy szerint nagyon nem akartam megszólalni a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) és az Oltalom Karitatív Egyesület (OKE), illetve a szervezeteket megjelenítő Iványi Gábor ügyében. A téma viszont olyan mértékben megjelent a nyilvánosság és a szakmai közélet felületein, hogy kikerülhetetlenné vált. A történet rendkívül összetett, ráadásul nem csak az adott szervezetek és Iványi Gábor személye miatt fontos, hanem azon jelenségek miatt is, amik itt testet öltenek.
Mindenek előtt le kell szögezni, hogy rendkívül aggasztó, hogy egyik napról a másikra kollégák vesztik el a munkahelyüket és megélhetésüket, támogatásra szoruló kliensek ellátása kerül veszélybe az őket ellátó intézmény működésének ellehetetlenülése miatt. De pont ez az egyik olyan ok, ami miatt azt gondolom, hogy megkerülhetetlen, hogy bizonyos dolgokról beszéljünk – még ha nem is lesz végső konklúzió, de elhangozzanak tények, érvek, felmerüljenek eddig nem látott szempontok és elindulhassunk bizonyos tanulságok és következtetések levonása irányába.
Előre szólok: hosszú lesz (TLDR) és ha valaki valami egyszerű, fekete-fehér képet szeretne kapni, akkor az ne is görgessen tovább. Ha valaki nem ért ezzel egyet, semmi gond, csak ne a személyeskedés felé menjen el a kritika…
Szociális ellátórendszer finanszírozása
Pörgessük vissza az időt egy kicsit. A rendszerváltás előtt az állam kizárólagos működtetője volt az akkor már létező szociális szolgáltatásoknak. A rendszerváltás követően a feladatok jelentős része a települési (vagy megyei) önkormánytatokhoz került, ugyanakkor megjelentek a területen a nem állami fenntartók: a különböző civil szervezetek és az egyházak. Jelenlétük egyrészt számos területen innovatív elemeket hordozott, másrészt a rendszerváltás utáni gazdasági-társadalmi válságban a modern, civil aktivitásra épülő demokratikus működés ígéretét hordozta és az állami rendszer hiányosságait is próbálta kiegyenlíteni, pótolni.
Az állam (ide értve az önkormányzatokat is) egy idő után egyfajta szolgáltatás-vásárló pozícióba került, kiszerződött a szociális humán szolgáltatásokra a nem állami fenntartókkal. Ha valaki arra adta a fejét, hogy szociális ellátást biztosít, szociális munkát végez, szerződhet az állammal (önkormányzattal), amennyiben az adott területen igény van a munkájára. Ennek a szerződésnek az állam részéről része a működéshez források („normatíva”) biztosítása, a szolgáltató részéről pedig a szakmai és jogi (gazdasági) normáknak megfelelő szolgáltatás-nyújtás.
Az állami normatíva a hazai ellátások esetében csak időszakosan (többnyire a pilot időszakokban) volt elégséges. Az állami finanszírozás a legtöbb szolgáltatás esetében csak alacsony színvonalú ellátásra (vagy még arra sem) elegendő, a megfelelő működéshez további források (térítési díj, adomány, adó 1%, szponzoráció, pályázatok, helyi adóbevételek átcsoportosítása, stb.) bevonása szükséges. Időnként a magyar állam is kapcsolódott ezekhez különböző kötött felhasználású forrásokkal (ilyen pl. a szociális ágazati pótlékra közvetlenül biztosított forrás), de az esetek többségében ezek meglehetősen kiszámíthatatlanok mind az igénybevétel módját, mind a támogatás mértékét tekintve.
A források elköltésnek ellenőrzése az ellátórendszer egészét tekintve inkább pénzügyi-adminisztratív jellegű és nem szakmai alapú. Összességében a magyar rendszer (egyfajta neoliberális paradigmát követve) az állam szerepét és részvételét egy alapszintű működésre korlátozza, a szociális ellátásban marginalizálódtak/nak a valódi támogatást nyújtó, szakmailag modern, a szociális ellátásból kitörést nyújtó programok, szolgáltatások.
A jelen helyzetben mindenképpen rögzíteni kell, hogy a MET és az OKE helyzete az elmúlt években nem volt rosszabb egyetlen más (nem bevett egyházhoz tartozó) hazai intézménynél vagy szolgáltatónál, mind a mai napig ugyanazokkal az alapforrásokkal rendelkeztek, mint bármely más szolgáltató. A hozzáférhető pénzügyi beszámolók alapján az OKE jelentős külső forrásokkal is gazdálkodott, rendszeresen kap(ott) támogatásokat a települési/kerületi önkormányzatoktól és más adományozóktól (a MET részéről nem fellelhetők a pénzügyi-szakmai beszámolók). Az egyházi kiegészítő támogatás nem volt ezen tételek között, de több ezer szervezet működik az országban (jónéhányat személyesen is ismerek), ahol jóval szűkebb forrásokból működnek és korántsem beszélhetünk ekkora problémákról.
Az állami szereplőkkel szemben fontos eltérés, hogy civil szervezetek, egyházak nem kötelezhetők szolgáltatás-nyújtásra, amennyiben úgy gondolják, hogy a feladatellátást nem tudják biztosítani, szabadon kiléphetnek a rendszerből.Amennyiben egy fenntartó nem képes adott körülmények között fenntarthatóan működni, a feladatot visszaadhatja az államnak, önkormányzatnak. Bizonyos szolgáltatásokból akár az önkormányzat is kivonulhat. Erre az elmúlt időszakban voltak példák, ez a folyamat nem ma kezdődött, csak éppen az egyes eseményeket nem követte olyan nyilvános felhajtás, mint a MET/OKE esetében.
Az egyházak különleges helyzetéről
A rendszerváltást követően az egyházak a nem állami szektor részeként, a civil szervezetekkel szakmai, jogi és pénzügyi egyenrangúságban működtek. Ez aztán hamar megváltozott, 1997-től egyre több egyház és később nem egyházi jogállású, de egyházakhoz kötődő civil szervezet is egyfajta kivételezetti körbe került, aminek egyik meghatározó eleme az egyházi kiegészítő támogatás. Erről bővebben és részletesebben írtam itt, nem ismételném.
Hangsúlyozni kell, hogy ez a támogatás már akkor sem alanyi jogon járt minden egyházi fenntartónak, ehhez külön megállapodás kellett egyházanként! A támogatás egy kivételezett helyzetet eredményezett – hiszen míg a szervezetek többsége a működős dologi és személyi költségeit is szűkösen gazdálkodta ki, addig az egyházi fenntartású intézmények jelentős (akár évi 60-80%-kal több) állami forráshoz fértek hozzá. És megelőlegezem most egy kicsit a politikai konklúziókat: ezt a folyamatot, az egyházi intézményrendszer „pozícióba hozását” nem a NER indította el 2010-ben, hanem a magukat baloldalinak valló politikai pártok (a Vatikáni-egyezményt Horn Gyula kormánya jegyezte). Erősen él bennem a gyanú, hogy egy kormányváltás esetén ma sem lenne olyan baloldali párt, aki hozzá akarna/merne nyúlni a jelenlegi, aszimmetrikus finanszírozási rendszerhez. Amikor kritika éri a „politikai kereszténységet”, azt látni kell, hogy ez nem a NER, hanem az ellenzéki formációk esetében is létezik, csak hát a „mi kutyánk kölke” filozófia felülírja a racionalitást.
A 2010-től felépülő struktúrában (NER) ez a helyzet ment tovább a megkezdett úton és egy sajátos, hatalmi struktúrához illeszkedő formában megszilárdult. Az Alaptörvény rögzíti (VII. cikk (8) bekezdés), hogy az állam és a vallási közösségek a közösségi célok elérése érdekében együttműködHETnek. Ugyanezt mondja ki az egyházügyi törvény is: az együttműködésről a vallási közösség kérelme alapján az Országgyűlés dönt. Az együttműködésben részt vevő vallási közösségek bevett egyházként működnek, melyeknek a közösségi célok elérését szolgáló feladatokban való részvételükre tekintettel az állam sajátos jogosultságokat biztosít. A fenti rendelkezés lényege, hogy az együttműködés az állam részéről feltételes, nem kötelező. Az országgyűlés politikai többségét bíró politikai erő dönt arról, hogy az adott vallási közösséggel együttműködés és megadja neki az ezzel járó többlet jogosultságokat vagy nem. 2017-ben strasbourgi emberi jogi bíróság (EJEB) ennek a szelektivitásnak a jogértő voltát állapította meg (más egyházak szintén pereltek és kisebb összegben) és ítélt meg kártérítést (nem normatívát meg hasonlókat!).
Abban Iványi Gábornak teljesen igaza van, hogy ez a struktúra morális és jogi értelemben is igazságtalan, hiszen azonos státuszú szervezetek között pusztán politikai szimpátia alapján szelektál. Iványi Gábor ugyanakkor nem az igazságtalan elosztási rendszer megszüntetését követeli, egyszerűen annyi a sérelme, hogy ő maga nem tartozik a politikai alapon definiált kivételezett körbe. Ha már felmerül a jogbiztonság, a jogállamiság és hasonló varázsszavak alkalmazása, akkor talán az alapvetően méltatlan helyzetet kellene rendezni, nem pedig a kivételezetti körbe kerülésen marakodni.
Némi morális dilemma hozadéka a dolognak, hogy (legalább ennyire legyünk őszinték önmagunkhoz) az egyházi státusz nagy részben régen nem a hitéletről, hanem az állam által biztosított anyagi forrásokhoz és hatalmi pozíciókhoz való hozzáférésről szól. Történelmileg ez nem új jelenség, amióta van vallás és hatalom, ez így működik, bár mintha lett volna valami szekularizáció egy időben, ez most teljesen a visszájára fordult. Egy másik megközelítésben lehetne arról gondolkodni, hogy az egyháznak, mint hitéleti szervezetnek kell-e egyáltalán közvetlenül szociális, egészségügyi vagy köznevelési (oktatási) feladatokat végezni? Az egyházak szerint igen és ez a megközelítés részévé vált a NER ideológiának olyannyira, hogy ezen szolgáltatások szakmai értékrendszerét is próbálják lecserélni a vallásira. Csak érdekes módon a NER kollaboráns egyházi formációk esetében ezt nem nézi jó szemmel a szakma egy jelentős része – addig a MET esetében efölött szemet hunyunk és meg is tapsoljuk. High level kognitív disszonancia…
Gazdálkodási kérdések
Magyarországon – mint minden gazdasági szervezetnek – az állami forrásból szolgáltatást nyújtó szervezeteknek is be kell tartani a gazdálkodásra vonatkozó jogszabályokat. Ilyen szabályok közé tartozik, hogy a dolgozók jövedelme utáni fizetendő adókat és járulékokat be kell fizetni. Mondhatni „adjátok meg a császárnak, ami a császáré”. A gazdálkodás szabályoknak megfelelő működését az államnak kötelessége ellenőrizni és amennyiben nem ennek megfelelő a működés, abban az esetben szankciókat kell alkalmazni és gondoskodnia kell az államot ért kár behajtásáról.
A MET-OKE esetén napvilágra került adatok alapján kb. 1,5-3 milliárd forintos értékben, több évre (2015-2019 között legalább) visszamenőleg megtörtént a könyvelésben a dolgozói adók és járulékok levonás, melyet a gazdálkodó szervezet NEM fizetett be a NAV célszámláira, de befizetettként tüntette fel azokat a könyvelésben. Erre nem egészen megfelelő, enyhe kifejezés az, hogy „nem szabad”. Mindezeken túl a hírekben jelentős közműtartozások is szerepelnek, melyek szolgáltatások korlátozásával jártak együtt vagy ezzel fenyegettek/fenyegetnek.
E tekintetben ki kell emelni, hogy MET-OKE esetében az egyetlen erősen kérdéses elem, hogy miért NEM intézkedett a NAV eddig, hiszen ezek a köztartozások több évre visszamenőleg jelentek meg. Itt több évről van szó, s ha elfogadjuk, hogy az EJEB kártérítésből az akkor fennálló tartozásokat teljesen teljesített a szervezet, akkor is újabb 5-6 évig halmozódó tartozásokról van szó. Sajnos egyik fél sem nyilatkozik konkrétumokban ennek az időszaknak az eseményeiről, gyakorlatilag lehetetlen, hogy nem történt semmi a halmozódó tartozások ügyében. A 2023-as évben kezdett a NAV igazából inkasszó formájában a különböző tartozások behajtásához – ez viszont egy jogszabály szerinti eljárás, nem pedig az orbánbérenc verőlegények támadása.
Az eddig feltárt gazdálkodási hibák a krónikus forráshiányon messze túlmutató problémákat sejtetnek. Ennek minősítése már felveti a büntetőjogi felelősség (jelen esetben pl. költségvetési csalás) kérdését – már csak azért is, mert pl. az OKE közzétett pénzügyi beszámolóiban nyoma sincs annak, hogy bármilyen pénzügyi nehézsége lett volna a szervezetnek!
Tartozik-e az állam Iványi Gábornak
Mindezeket olyan kontextusban kell nézni, hogy bár a MET-nek még mindig vannak követelései a magyar állam szemben, ami a MET egyházi státuszának elvesztéséhez, annak visszakapásához kapcsolódik. De a követelés ilyen értelmben nem feltétlen jelent konkrét tartozást is.
Az egyházi jogálláshoz kapcsolódóan a MET bár nem került a bevett egyháza közé, de visszakapta az adó 1% lehívásának lehetőségét és ehhez kapcsolódik a megítélt kártérítés. Ez a forrás a 2021-es adóévtől rendelkezésre áll a MET-nek. Az OKE a civil szervezetekre vonatkozó SZJA 1% felajánlásokat folyamatosan megkaphatta, ennél többre nem jogosult. Az egyházi 1%-kal kapcsolatban vannak adatok: a MET mintegy 454 millió forintot kapott 2022-ben, 2023-ban már 718 millió Ft értékben kaptak felajánlást – viszonyításként: az összes magyarországi egyházi személy közül ez az 5. legmagasabb, messze felülreprezentált az egyház méretéhez képest. Az OKE esetében a pénzügyi beszámolók alapján az elmúlt 3 évben (2020,2021,2022) az 1%-ból származó bevételeit 3 év alatt négyszeresére növelte (~67 millió Ft, 2023-ban már 71 millió Ft), aktuálisan 18. legmagasabb támogatást kapó szervezet.
A nagyobb tételnek az egyházi kiegészítő finanszírozás mondható, aminek összegére csak becslések vannak, de Iványi Gábor 10-12 milliárd (!) forintos követelésről beszél (bár ahány nyilatkozat, annyi szám hangzik el – hallottam én már 15 milliárdot is). Ezzel a tétellel azonban a gond az, hogy az egyházi státusszal nem jár együtt automatikusan az egyházi kiegészítő finanszírozás. Az állam és a jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségek együttműködHETnek, a közfeladatot ellátó jogi személyiséggel rendelkező vallási közösségekkel kérelmükre – határozatlan időre – átfogó együttműködési megállapodást kötHET, amely a hitéleti támogatásra is kiterjedHET (2011. évi CCVI. törvény 9.§). A jogszabály feltételes módja felveti a korábbi problémát, hogy a feltételes mód lehetőséget ad a politikai szelekciónak, ez a kormányzat jogsértő gyakorlatának a lényege – bár igen ravasz módon ez a jogkör alapvetően ennek az együttműködésnek a megalapozása az Országgyűlés hatásköre.
Ugyanakkor a jelenleg hatályos magyar jogszabályok alapján a magyar állam pénzügyi-gazdasági értelemben NEM tartozik Iványi Gábornak, ugyanis jelenleg nem áll fenn olyan pénzügyi kötelezettsége a magyar államnak, amit nem teljesített. Márpedig a tartozás ezt jelenti. Ellentétben Iványi Gábor szervezetei tartoznak a NAV-nak, mert a járulék és adófizetés egy nem teljesített pénzügyi kötelezettség. Iványi Gábornak (pontosabban a MET-nek) lehetnek követelései az állam felé, de ez jelen pillanatban nem egy nem teljesített kifizetésnek minősül.
Az több mint elvi kérdés, hogy egy szervezet gazdálkodásában mennyire érvényesíthető egy olyan bevétel, amire nincs semmilyen kötelezettségvállalás a forrást biztosító részéről? Pénzügyi-gazdálkodási szempontból a válasz erre az, hogy NEM. Nem létező bevétellel nem tervezhet egy szervezet és forrás nélkül nincs kötelezettségvállalás.
Valószínű (bár a MET gazdálkodási adatainak hiányában ez nem vizsgálható), hogy a MET úgy számolt, hogy ezeket a forrásokat rövid időn belül peres úton realizálni tudja, s ilyen módon a működési deficitet kezelni tudja. Ez (tekintettel arra, hogy uniós bírósági eljárás nélkül erre esély sem volt, az pedig hosszadalmas, több éves folyamat) egy naiv, és pénzügyi szempontból irreális koncepció volt. Iványi Gábornak a kormányzattal folytatott korábbi vitái alapján tisztában kellett azzal lennie, hogy ez sokkal hosszabb és komolyabb küzdelmet jelent és hogy ezt be kell kalkulálni a szervezet gazdálkodásába.
Gazdálkodási transzparencia
Külön szót kell ejteni a MET-OKE ismert gazdálkodási tevékenységéről. A bíróság.hu oldalról a MET szakmai-pénzügyi beszámolói nem elérhetők, a MET oldalán sem, gyakorlatilag a szervezet pénzügyi gazdálkodásáról hiteles adatot nem lehet találni. Itt kicsit nyomozgattam a dolgok után és kiderült, hogy ha egy szervezet egyházi jogállású, akkor erős könnyítéseket kap a témában, a transzparencia nem elvárás. Ha egy tisztán hitéleti tevékenységről lenne szó, akkor még talán ez elfogadható lenne, de intézményfenntartóként et meglehetősen aggályos. A MET honlapján a fenntartott intézmények pénzügyi és szakmai beszámolója sem érhető el. 2023. szeptemberben (!) került fel a honlapra egy áttekintő tábla a feladatokról és a kapcsolódó költségektől, de ez nem beszámoló – külön érdekessége, hogy az Iványi Gábor által említett 1100 dolgozóból itt a WJLF óraadóival együtt 950 fő jelenik meg a táblában.
Hogy mekkora a valódi forráshiány, azt pontosan nem tudjuk. Iványi nyilatkozata szerint „amennyiben Magyarország leggazdagabb egy százalékának minden tagja havi kétezer forinttal (kb. 2 kiló kenyér ára) támogatná munkánkat, fennakadás nélkül képesek lennénk működni”. Ez viszont egy nagyon komoly összeg, kb. 2,3 milliárd forintnyi hiányt ad ki.
Jobb a helyzet az OKE esetén, a pénzügyi beszámolók a bírósági nyilvántartásból és részben az OKE honlapjáról is elérhetők. Ezekből ugyanakkor az látszik, hogy az OKE az elmúlt években stabil önkormányzati támogatást kapott és az egyéb adományokból származó bevétele is nőtt. Ennek eredményeként az OKE 2020-2021-2022 időszakban folyamatosan pozitív pénzügyi mérleggel zárt. Értsd: több bevétele volt, mint könyvelt kiadása. Ennek tükrében ismét magyarázatra szorul, hogy alakulhatott ki a jelenlegi helyzet.
Kezelhető-e egyáltalán a kialakult helyzet?
A gazdálkodó szervezetben a forráshiány esetén számos intézmény alkalmaz különböző pénzügyi technikákat, ezek olykor a szabályosság határát súrolják vagy át is lépik. Ezek hosszabb távon vagy kezelhetővé teszik a gazdasági helyzetet vagy a szervezet megszűnését eredményezik – ahogy erre volt több példa az elmúlt időszakban, ezek valamiért kevésbé kapták meg a maguk reflektorfényét a sajtóban.
A helyzet tisztázása érdekében le kell szögezni: a NAV nem politikai utasításra indítja az inkasszót, a köztartozások behajtásáról a NAV önállóan intézkedik. Nem vagyok naiv, tudom a NER összefonódásokat, de általában ezek „hűteni” szokták az eljárásokat – egy több éve fennálló milliárdos volumenű tartozás esetén csak az lehet gyanús, hogy miért nem lép akcióba egy hatóság. Az inkasszó esetében az adott jogi személy NAV-nál lejelentett pénzforgalmi számlán megjelent pénzügyi forrásokat a NAV eljárás alá vonhatja. Ugyanakkor ez nem minősül normatíva csökkentésnek, ennek pedig jelentősége van az ügy jövőbeni kimenetele szempontjából. A Magyar Államkincstár (MÁK) nyilvántartásában ezek a források ugyanis kiutalt támogatásnak minősülnek, aminek a szabályszerű felhasználását a finanszírozott szervezetnek a MÁK felé igazolnia kell. Ennek hiányában erre is visszafizetési kötelezettségek vonatkoznak.
A MET és az OKE jelenleg fennálló tartozásaira nézve a NAV rászámolja a késedelmi kamatot. A kamat a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal azonos. A MET és az OKE balszerencséjére jelenleg ez elég magas, vagyis a fennálló tartozás évenként akár százmilliós forintos nagyságrendű összeggel is nőhet. Ez rövid időn belül kifizethetetlen adósságot eredményez. Nem tudni, a MET és az OKE miért ezt a „nemfizetési stratégiát” alkalmazta, de a korábbi évek alacsony jegybanki kamata mellett ez vélhetően nem jelentett komoly kockázatot – most viszont pillanatok alatt csődhelyzetet eredményez. Szintén ki kell emelni, hogy amennyiben a NAV felfüggeszti a végrehajtást, az a késedelmi kamat számítását nem feltétlen függeszti fel. Tegyük hozzá még azt is, hogy a jelenleg kifizetésben elmaradt bérek tovább növelik a szervezet pénzügyi adósságállományát, ezek akár peres követeléssé is alakulhatnak.És akkor a közműtartozások szintén itt vannak, szintén több százmilliós nagyságrendben.
Ha ez itt nem egy egyházi köntösbe bújtatott humán szolgáltatás lenne, akkor itt már régen csődeljárás futna és nagyon intenzív gazdasági és kommunikációs kríziskezelés zajlana.
A helyzet gazdasági kezelhetősége pontos adatok hiányában nehezen megítélhető, de az eddig látott információk alapján majdnem reménytelen. MET által elindított támogatási kampány és az egyes önkormányzatok támogatása (együttesen néhány tízmillió forintos összeget jelentenek) ebben a helyzetben egy ideig elodázza a cash flow összeomlását, de a szervezeteknek az adósságai olyan mértéket értek el, ami kétségessé teszi a fenntarthatóságot. Nem lehet százmilliós volumenű lyukakat közadakozással és szponzorációval lefedni.
Napi szinten zajlik az ötletbörze, ki hogy akarja megmenteni a szervezetet, vadabbnál vadabb ötletek repkednek. Biztos lehetünk benne, hogy ezek része a szenzációhajhász sajtónyilatkozatokon túl egy lépést sem fognak tenni a megvalósulás felé – csak hát mindenki úgy érzi, kell valamit villantani önmaga zsenialitásából. Nehéz szavakat találni arra, amikor az ellenzéki körökben hype-olt Magyar György arról nyilatkozik, hogy az MVM perelje be az államot, hogy adjon pénzt a MET-nek a közműtartozásaira… ő azért ügyvéd, nehezen tudom elképzelni, hogy ebből bármit is komolyan gondolhatott. Közelebb visz a fővárosi koncepció a megoldáshoz, hogy valamilyen formában átvállalják a dolgozók bérkifizetéseit időszakosan, de az biztos, hogy ezzel a verzióval is meg fognak izzadni, hogy bármi megvalósulhasson.
Mi lesz a kliensekkel?
A kliensek helyzete minden szervezetei válság esetében fontos kérdés. A MET és OKE működése sok helyen hiánypótló jellegű, szakmailag és kapacitás tekintetében is. Kiesésük mindenképpen problémát jelent – ahogy egyébként az elmúlt években minden intézményi bezárásról elmondható ugyanez. Sőt, ha olyan intézményekre gondolunk, mint a szatymazi ifjúsági rehabilitációs intézmény, akkor látjuk, hogy mindenféle társadalmi felzúdulás vagy politikai visszhang nélkül szűntek meg egészen unikális szerepet betöltő intézmények. Hol volt ekkor vajon a sok kiállás, szolidaritási rendezvény?
Ugyanakkor a világ nem fog fekete lyukként sem önmagába omlani, ugyanis ezekre a helyzetekre van forgatókönyv. A MET és OKE intézményrendszeres esetében több olyan van, aminél a fenntartó kiesése esetén az államnak intézkedési kötelezettsége van, pl. köznevelési intézmények, szakosított szociális ellátás. Ez esetekben az állam köteles megoldani a helyzetet a saját intézményi bevonásával. A gond ott van, hogy a jogszabályok előírják, hogy a fenntartónak a működési problémái esetében előzetesen (alapszolgáltatásnál 2, szakosított ellátásnál 6 hónap) jeleznie kell ezeket a kormányzat felé (egészen pontosan a kormányhivatal felé) ha meg kívánja szüntetni a szolgáltatást. Nyilván itt egyik szervezet szándékai között nem szerep ilyen, de ha az ellátás ellehetetlenül, akkor nem tudom, miként kívánják kezelni a helyzetet…
Más esetekben fenntartóváltás lehetősége is fennáll, de ez sem egy gyors folyamat és addig valahogy a működést biztosítani kell. Az biztos, hogy ez nem egy optimális megoldás, de nem is megoldhatatlan. Bár itt kérdés, hogy az átadott szervezeti egységekre eső köztartozásokkal mi lesz.
Egy (bármilyen okból) komoly működési zavarokkal küzdő intézményrendszer fenntartása mellett csak a kliensek ellátásának veszélyére hivatkozni kontraproduktív, hiszen a diszfunkcionális rendszerben előbb-utóbb veszélybe kerül az ellátottak támogatása. Ez a folyamat egyébként sok tekintetben ágazati szinten is tapasztalható, pl. a drasztikusabb érdekvédelmet a szakmai közeg hasonló érvelésre alapozva utasítja el – miközben ennek hiányában az ellátás minősége folyamatosan romlik és egyre több válságtünetet mutat a rendszer. És ennél a pontnál egy kicsit ki kell térnünk a vezetés minőségére.
A karizmatikus vezető csapdája
A pénzügyi problémák és egyéb hatásokkal szemben egy jó szervezeti kultúrájú szervezet és egy professzionális vezető hosszú ideig képes ellenállni, maga a szervezet sikeresebben küzdi le a kríziseket (már azok egyáltalán leküzdhetők). Iványi Gábor a klasszikus karizmatikus vezető – annak minden előnyével és hátrányával. Ez nagy részben a vallási vonatkozás miatt van, a kisebb, főként informális alapról induló szervezetek, de különösen a kisegyházak vezetői szinte kivétel nélkül karizmatikus típusba sorolhatók. Ebben a szegmensben ennek vannak előnyei, de egy nagy, professzionális feladatellátásra berendezkedett szervezetben a karizmatikus vezetés több hátránnyal bír, mint előnnyel.
Figyelve a kommunikációt jól megfogható, hogy Iványi Gábor egyenlőségjelet tesz a MET és az OKE és saját személye közé. Egy professzionális szervezetben a legfontosabb dolog, hogy a szervezet szakmai vezetése ne így működjön, ne függjön ilyen mértékben a karizmatikus vezetéstől – lehet a csúcsvezető karizmatikus, de akkor a szakmai/operatív vezetést nagyon más módon kell megszervezni. A legfontosabb, hogy egy karizmatikus vezető (ahogy Iványi is) nem képes a személyes (jelen esetben politikai) konfliktusait függetleníteni a szervezettől, ezért azok visszahatnak a szervezetre, holott a szolgáltatási igénybe vevőinek gyakorlatilag semmi köze nincs az Iványi Gábor vs Orbán Viktor háborúhoz – ami ilyen megközelítésben két karizmatikus vezető virtuális, politikai eszközökre hangszerelt drámajátéka.
Darázsfészek, avagy az ügy politikai dimenziói
A teljes ügy az elmúlt időszakban erősen politikai dimenziót kapott. Ennek vannak bizonyos előnyei (nyilvánosság figyelmének felkeltése), ugyanakkor a helyzet objektív rendezése szempontjából vannak hátrányai is. A helyzet megítélése már korántsem kezelhető teljes objektivitással, nagy részben politikai preferenciától függ.
Az első fontos jelenség, hogy a jelenlegi kommunikáció teljesen átkeretezte a gazdasági-pénzügyi problémát egy polarizált személyes politikai csatározássá, ami „Orbán Viktor személyes bosszúja Iványi Gábor ellen” mottóval írható le. Ennek a narratívának van egy történeti előzménye, Iványi Gábor ugyanis Orbán Viktor szoros személyes köréhez tartozott egykor. A kettőjük személyes konfliktusa vetül ki erre az esetre – bár e konfliktust igazából csak az egyik fél, Iványi Gábor szemszögéből ismerjük. Iványi pedig ezt az egész helyzetet egy politikai konfliktusként kezeli, egyenlőségjelet tesz önmaga, az által képviselt szervezetek és az általuk végzett közfeladatok közé.
A politikai narratívának és helyzetnek a kialakulásában Iványi Gábornak igenis szerepe és felelőssége van. Nagyon tudatosan kommunikálja az általa képviselt próféta-mártír narratívát és szerepet, igyekszik azt a hazai és nemzetközi médiában is terjeszteni és a közbeszéd uralkodó narratívájává tenni. Nyilván ez egy tudatos politikai stratégia, ugyanakkor ebben a vitában a tények nem jelennek meg, az egyes felek a saját álláspontjukat megerősítő információkat kommunikálják, teljesen hiányzik a helyzet megértéséhez szükséges szintetizáló kommunikáció.Figyelve a közbeszéd egyre mélyülő színvonalát, lényegében az Iványi mellett vagy ellen való kiállás egyetlen dologtól függ: ki milyen módon viszonyul Orbánhoz. Minden létező más szempontot felülír ez az egy tényező.
Jelezni kell, hogy Iványi narratívája egy az egyben hasonult a NER Brüsszel-ellenes narratívájához. Az alapja egy „gonosz” hatalommal való szembenállás, mely tisztán politikai és morális alapú („azért üldöznek, mert más véleményünk van bizonyos kérdésekben”), eközben pedig nem esik szó a szembenállás tényszerű okairól (lásd: járuléktartozás vagy az ország esetében a jogállamisági kifogások). Természetesen erre a narratívára az ellenzéki erők is rákapcsolódtak, országos és jelen pillanatban helyi politikai konfrontációra használva az eseményeket (pl. Szeged vagy Bp. VIII. kerület). Az ellenzéki kommunikátorok is teljes mértékben figyelmen kívül hagyják az eset tényszerű elemeit.
A politikai narratíva működőképessége ugyanakkor erősen kétséges. Hasonló eseményre már volt példa a magyar politikai közéletben: Simicska és az O1G nap, ami gyakorlatilag teljesen hatástalan volt. A maximum elérhető eredmény egy részleges morális győzelem, ez viszont a MET és OKE intézményeket és a klienseket sem menti meg, ezen felül a NER számára sem jelent semmilyen kockázatot, tekintettel arra, hogy többnyire az ellenzéki szavazókat éri el az üzenet. Itt érdemes elgondolkodni, hogy ezek a nyílt konfrontációra épülő stratégiák egy ilyen erős hatalmi pozícióban lévő rendszerrel szemben az elmúlt évtizedben teljesen hatástalanok voltak. Nem tudom, Iványi miből gondolta, hogy ő majd képes lesz térdre kényszeríteni vagy egyáltalán sarokba szorítani Orbán Viktort. Hogy mennyire nem így van, azt jól mutatja, hogy a NER igazából be sem vetette a propaganda terén alkalmazott nehézfegyvereit (Megafon, Bayer, stb.). A helyzet az, hogy ebben a formában ez egy kamikaze támadásnak mondható, ami még nagyon el sem jut a célpontja közelébe.
Az vita politikai síkra terelése pedig a közbeszédben teljesen ellehetetlenítette a helyzetről bármilyen érdemi vita vagy párbeszéd kialakítását és lefolytatását. Ez igaz általában a társadalmi közbeszédre, de nagyjából a szakmaira is. Rendkívül elkeserítő, hogy nem maradt olyan fórum, ahol a kialakult helyzettel kapcsolatban árnyalt véleményalkotásra és vitára van lehetőség. Amennyiben Iványi narratíváját bárki bármely ponton kétségbe vonja vagy árnyalja, rögtön „fideszes” lesz és ennek megfelelő módon kapja meg a magáért. És ismétlem: ezt a folyamatot jelen esetben nem a kormányzati oldal indította el, ez a polarizált narratíva egyértelműen Iványi Gábor és a köré csoportosuló politikai szereplők terméke.
Iványi Gábor ma már nem egy szervezet vezetője, hanem egy ellenzéki politikai termék, mely az Orbán-rezsim ellen felmutatható, akár köztársasági elnökjelöltként is (szerintem régen szomorú az, hogy az ellenzéki oldal nem képes egy épkézláb köztársasági elnököt jelölni, még ha ennek csak szimbolikus jelentősége is van csak). Remekül eladható az erkölcsileg kikezdhetetlen, megalkuvást elutasító, megtörhetetlen profétikus karakterként („lelkész az ószövetségi próféták hevületével ostorozza a sajtóban, tüntetéseken a miniszterelnököt”– írta róla a HVG – lásd visszább a karizmatikus vezetőről szóló részt), aki körül szimbolikusan összegyűlhetnek a NER ellenfelei.
Ezzel a dologgal csak annyi gond van, hogy ez már végképp nem a kliensek vagy épp a dolgozók érdekeiről és azok védelméről szól. Ők eszközök egy politikai háborúban.
Politizáló szociális munka
Személy szerint nagyon fontosnak tartom, hogy a szociális munka, a szociális szakma aktív legyen a társadalmi-közéleti kérdésekben, ezt sok helyen hangsúlyozzák a nemzetközi szervezetek is. De ezzel a fajta politikai megnyilvánulással semmiképpen nem tudok azonosulni. A magyar politikai élet meglehetősen patologikus jeleket mutat, de ezzel szemben egy nem egy ellenkező előjelű patologikus politizálást kell felmutatni, hanem a szakma értékeit és érdekeit fókuszba állító narratívát. Erről már itt rég nincsen szó.
De hát stadionok… NER értékelés
Millió hozzászólás született abban a témában, hogy végül is az államnak nem kerülne nagy erőfeszítésébe szanálni a MET és az OKE adósságait, nagyjából egy grúziai kormánykirándulás árából lehetne rendezni a dolgokat, de nagyjából egy hét alatt több feleslegesen kidobott pénzt tapsol el a kormány, mint amire itt szükség lenne a helyzet rendezéséhez. És ez így van.
De ez itt Magyarország 2023-ban és ez itt a NER. Lehet fantáziálni arról, hogy majd csoda történik és győz a józan ész és morálisan gerincnövesztést hajtanak végre a rendszerben – de ha ez reális lenne, akkor már megmentettek volna más intézményeket, kifizetnék a kórházak adósságállományát, megemelnék a normatívákat és a közfeladat ellátók béreit. Nem tették. Innentől kezdve a „mi lenne ha…?” típusú dolgokat el lehet engedni.
Konkrétan van valaki, aki azt gondolja, hogy majd a kormányzatnak egy pillanatig fontos lesz ez a kérdés? Többen felháborodtak, hogy az egyházak sem állnak ki a MET mellett? Ki gondolta egyáltalán komolyan, hogy ez meg fog történni? Gyorsan kell valami gyógyszer naivitás ellen…
Összegzésként
A „Iványi-ügy” gyakorlatilag racionálisan nem vitatható politikai üggyé vált, az ügyről alkotott vélemények, álláspontok nagy részben politikai attitűdöt képviselnek. Ilyen értelemben a téma racionalizációjára tett minden kísérlet eleve reménytelen, a kialakult diskurzus jelen pillanatban mellőzi a tényalapú érvelés minden formáját, arról nem is beszélve, hogy a jelenlegi eset a magyar állam és a magyar ellátórendszer évtizedes működési anomáliáira épül.
Személy szerint azt gondolom, hogy a MET és az OKE teljes szanálásához valódi isteni csoda kellene, hiszen a több milliárd forintos adósság (járuléktartozás, kamatok, bírságok, egyéb követelések) ebben a rendszerben már nem finanszírozható, a társadalmi forrásbevonás pedig nagyságrendekkel ez alatt marad (optimális esetben is 10-20% arányban pótolja a jelenleg zárolt forrásokat).
Abban nincs semmilyen társadalmi konszenzus, hogy az egyházak kivételezett helyzete megszűnjön, az állam nem érdekelt a finanszírozások közös nevezőre hozásában (illetve ezt csak olyan módon képzelik, hogy az ellátórendszert átcsoportosítja a hatalomhoz lojális egyházi szektorba). Iványi ügye alkalom lenne ennek a jelenségnek a tematizálására, de erre szakmai közegben sincs fogékonyság. Hasonló módon felvetődhetne, hogy a kliensek igényit helyezzük a fenntartók igényei helyett a fókuszba vagy hogy egyes szervezetek érdekeire építve kollektív szakmai érdekképviseleti mozgalom épüljön.
Jelenleg úgy tűnik, hogy látszólag senki nem érdekelt ezen kérdések feszegetésében, a politika és a társadalmi közbeszéd, de még s szakmai közbeszéd sem képes erre a szintre felemelkedni.
Nyilván lehetne majd ezt hosszasabban (még ennél is???) elemezgetni, meg vélelmezhető, hogy egyes részek a fejlemények tükrében erősen elavulnak.
Mindenféle források
- Az egyházi térnyerés dilemmái a szociális ágazatban. (2023). Párbeszéd: Szociális Munka folyóirat, 10. https://doi.org/10.29376/parbeszed.2023.10/K/11
- Párbeszéd a romok között – reformgondolatok a személyes gondoskodást nyújtó szociális szolgáltatásokról. (2021). Párbeszéd: Szociális Munka folyóirat, 8(1). https://doi.org/10.29376/parbeszed.2021.8/1/3
- Strasbourg egymilliárdos kártérítést ítélt meg Iványi kisegyházának. Index. 2017.04.25. LINK
- A NAV 3 milliárd forintnyi járuléktartozással vádolja Iványi Gáborék szervezetét. AdóOnline. 2022.02.22. LINK
- A kis birodalom harca a naggyal: Iványi Gábor vs. Orbán Viktor. SzabadEurópa. 2021.02.26. LINK
- Így lett a magyar kormány keresztényüldöző. Jelen. 2023.09.25. LINK
- 296/2013. (VII. 29.) Korm. rendelet az egyházi jogi személyek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól
- 321/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet a szociális szolgáltatók és intézmények működésének engedélyezéséről és ellenőrzéséről
