A szervezeti viszonyok a projektek megvalósításában alapvető környezeti feltételnek számítanak. ebben a részben a projektek szervezeti hátterét és annak jelenségeit boncolgatom.
Szervezeti (v)iszonyok
A jelenlegi pályázati ciklusban indult TOP/EFOP programok fő megvalósítói a települési önkormányzatok, de konzorciumi partnerként sok településen bekapcsolódtak a civil szervezetek és az egyházak. Az új FeTe konstrukcióban pedig az egyházi-civil szervezetek kerültek elsöprő többségbe. A projekt köré un. támogató csoportot is kell szervezni, ami a helyi szervezeteket tömöríti és a program különböző elemeinek megvalósulását hivatott elősegíteni, de egy jól működő program ennél jóval kiterjedtebb szervezeti kapcsolatokkal rendelkezik. A szervezeti kérdések kategóriájában a szervezetek típusa szerint differenciált képet mutat, több önálló alcsoportot érdemes tárgyalni.
Települési önkormányzat
A felzárkózási célú komplex (infrastrukturális, illetve komplex telepprogramok) pályázatait ebben a pályázati ciklusban önkormányzatok nyújthatták be. Bár a megvalósításban több helyen bevonták a civil szférát, egyéb intézményeket, összességében az önkormányzat és intézményrendszere a meghatározó, ennek erényei és hiányosságai megnyilvánulhatnak a projekt megvalósításban. Az önkormányzatnak a települést érintő döntések révén közvetett hatása is van a programokra, az önkormányzatiság a helyi lakás- és szociálpolitikán keresztül is van kapcsolódás, nem mellesleg a helyi társadalmi támogatottság befolyásolása is fontos terület.
Az önkormányzatok többségének önerőből nincs forrása a felzárkózási célú fejlesztésekre (a másik fele meg önszántából nem szívesen költ erre), a hátrányos helyzetű térségek önkormányzatait nézve pedig ez fokozottan igaz. Emiatt a szegregált településrészeket, településeket érintő fejlesztésekhez források kizárólag pályázati úton kerülnek a célterületre. Ennek megvan az a hátránya, hogy ha az önkormányzat nem pályázik vagy visszalép a pályázattól, évekre eleshet jelentős fejlesztési forrásoktól, melyeket máshonnan nem tudnak részlegesen sem pótolni, ez pedig a szegregált területet erősen visszaveti. A forrásvesztés a telepprogramon túl más területen is károkat okoz a településnek, ugyanis annak egyes infrastrukturális és szolgáltatási fejlesztései általánosságban az egész település javára váltak volna (pl. közösségi ház építése, szolgáltatási kapacitások létrehozása vagy egyéb településrendezési feladatok).
A helyi politikai viszonyok jelentősen meghatározóak a pályázat működésében, efelől ne legyen kétségünk. A korábban a témában összegyűjtött és elemzett dokumentumokban és az területen dolgozó kollégákkal beszélgetve láthatóvá vált, hogy a spektrum e téren rendkívül széles: az érdektelenségtől a kifejezett támogató attitűdig terjed. Egyes programoknál a polgármester „végig elkötelezett volt az ügyben”, a településvezetés „pályázatot és a célcsoportot szeretné támogatni”, „abszolút támogató” attitűddel dolgozik. Vannak kevésbé támogató közegben működő projektek, ahol a vezetés „látszólag támogatja, a gyakorlatban nem tűnnek különösen lelkesnek”, illetve „a városvezetés minimum elismei a projekt szükségességét, nem gátolja a kivitelezést”. A sor végén az érdektelen, elutasító közeg áll, ahol a projektet egyfajta szükséges rosszként kezelik: „az önkormányzat azt várja, ne legyen nagy balhé, nem akarnak cigányokat”, a város vezetése „évek óta próbálja kiszorítani – de legalábbis látótávolságon kívülre küldeni – a cigányokat”. Főleg ez utóbbi körben azért nagyon jó lenne rögtön a település vezetését érzékenyíteni a problémára, nagyon nehéz egy ilyen közegben valóban hatékony szociális munkát végezni.
A politikai környezet változása gyakran kihat a programokra, a helyi önkormányzati választások több településen érezhetően megváltoztatták az önkormányzat hozzáállását, hol pozitív, hol pedig negatív irányban: „az új polgármester szeretne intézkedni, újragondolni szakemberekkel, mi van a cigányteleppel – az előző arra fókuszált, hogy csak balhé ne legyen”, vagy az „az új önkorinak csak a választásig voltunk érdekesek”. Befolyásolja a működést a települési politikán belüli ellenségeskedés, Kerecsend és Ópályi esetében a projekt meghiúsulása mögött részben (más problémák mellett) a testületen belüli feszültségek is álltak. A működés megkezdése során meghiúsuló pályázat esetében szerepe volt a 2019. évi önkormányzati választást követő átrendeződésnek.
Szegregált kistelepüléseken Vecsei Miklós nyilatkozata szerint gyakran a település vezetői is érintettek a szegregációt fenntartó jelenségekben (pl. uzsora), több helyen büntetőeljárás is indult, ami nehezíti az együttműködést: „bár az uzsora maga törvénytelen, bizonyos élethelyzetekben törvényszerűen megjelenik, a mindennapok nyomorúsága hozza elő. … Időnként valóban az uzsorás az egyetlen személy, akihez fordulni lehet”. Ez a szakmai munkában komoly dilemmák forrása, hiszen meglehetősen nehéz együttműködni egy olyan személlyel, réteggel, akik ellenérdekeltek az együttműködés céljaiban.
Roma nemzetiségi önkormányzat
A szegregált területek nagy arányban roma lakosságúak, a megvalósításban fontos szerepe lehet/lehetne (kellene, hogy legyen) a helyi roma nemzetiségi önkormányzatnak. A működéssel kapcsolatban itt is vegyes jelzéseket kaphatunk, egyes településeken a roma önkormányzatok a megvalósításba bevonódtak, próbálják támogatni a célcsoportot, a programok megvalósulását. Máshol „bevonásra kerültek minden szakaszba, de egyre kevésbé vesznek részt a program működtetésében”. Vannak passzív szervezetek: „konkrétan olyan, mintha nem lenne, nem tűnnek fel sehol”. Végül itt is van, ahol a roma önkormányzat rivalizál a projekttel, nem tud konstruktívan együttműködni.
Érdekes kérdés, hogy a roma önkormányzatok milyen mértékben kerültek/kerülnek bevonásra a projektek tervezésébe, előkészítésébe. Nyilván hasznos és szakmailag is kívánatos lenne a szerepvállalásuk, de ehhez egy elvárható szinten funkcionáló önkormányzat kell és az, hogy meglegyen a kölcsönös kapcsolat a felek között.
Ebben a képben nem hagyható figyelmen kívül a roma önkormányzatiság politikai súlyának hiánya. A helyi roma önkormányzatok szerepe szinte általánosan marginálisnak érződik. Még jó együttműködés mellett is csupán kiegészítő partnere a megvalósításnak, feszült viszony esetén pedig egyszerűen kimarad a felzárkózási folyamatból. Mivel a projekt egy erősen korlátos műfaj, itt sokszor nincs idő arra, hogy a megvalósító szervezetek közötti kapcsolatot felépítsék vagy feljavítsák, ebből aztán jó eséllyel jön elő egy erőből végigtolt program, ami bár papíron sikeres, de kétséges, hogy a helyi társadalmi színterekben nem okoz-e több kárt, mint hasznot.
Konzorciumi tagok
A konzorcium a hazai pályázatok világnak egy furcsa képződménye – alapvetően az nyeri meg a pályázatot (jelen esetben az önkormányzatok), akik ezt nem tudják megvalósítani a hiányzó szakmai háttér nélkül, így kénytelenek szoros együttműködésbe bevonni más szervezeteket, megosztva az erőforrásokat és a feladatokat. Ezek a szervezetek lehetnek az önkormányzati közintézmények, egyéb állami intézmények, illetve civil és egyházi fenntartású szervezetek, hogy közöttük milyen arányban és módon kerülnek felosztásra a feladatok, az tényleg abszolút a helyi viszonyoktól.
Egyéb intézmények
A szegregátumban élőkkel kapcsolatban álló, nem konzorciumi partnerként működő intézmények és a projekt megvalósítók közötti kapcsolat szintén fontos tényezője a megvalósításnak. Alapvetően a célcsoporttal való kapcsolat, a program megvalósításához szükségesek a helyi szövetségesek felderítése nélkül nem igazán lehet dolgozni és a cél érdekében létrejött kapcsolatokat folyamatosan ápolni kell. Itt is probléma a fluktuáció a kapcsolódó szervezeteknél, hiszen itt a munkatársak közötti személyes kapcsolat az, ami működteti a programot. rendkívül sok munkát igényelhet a személyi változások lekövetése, menedzselése.
Az egyéb intézmények nagy szerepe van a köznevelési intézményeknek, a gyermekek bevonásában megkerülhetetlenek, jó partneri viszony esetén nagyon sokat tudnak lendíteni a programok sikerén. Ennek a folyamatnak ők haszonélvezői is, hiszen az elért eredmények az iskola működését is segíthetik. Másik fontos stratégiai partner a rendőrség – leginkább a szegregátumokban súlyosbodó droghelyzet és az ehhez kapcsolódó bűnelkövetések miatt nagyon fontos a szoros együttműködés. Sajna nem feltétlen érinti meg ez a helyi rendvédelem ingerküszöbét, több helyről hallottam vissza, hogy amíg a probléma a szegregátumot érinti, addig nincs igazán mozgolódás – amikor kijut a szegregátumból, akkor már igen, de akkor meg legtöbbször már késő. Az egészségügyi intézmények esetében szintén kell a jó kapcsolat, nagyon sok esetben a területen lakó népesség ellátáshoz hozzáférése egyébként is nehézkes, ennek javítása a felzárkózási programok egyik fő célja.
Végül pedig ott a szociális ellátórendszer – ez a tapasztalatim szerint elég vegyes képet mutat. Leginkább a gyermekjóléti és gyermekvédelmi szervezetekkel való kapcsolat mutatkozik kritikusnak: „gyermekvédelemmel volt a legnehezebb, gyakorlatilag alacsonyküszöbű ellátásként tekintettek ránk, akik majd megoldják a romatelep összes problémáját”, a „családsegítők a folyamatos változások miatt elvesztették a családsegítő funkciójukat, a jelenlét ellátja a régi családsegítős feladatokat”.
Problémaként jelenik meg a családsegítőket érintő fluktuáció, ami rontja az együttműködés hatékonyságát: „Az elmúlt 2 évben szinte az összes régi motoros családsegítő lelépett máshova dolgozni”. Pont ez a terület, ahol látszik, hogy nagyon sok felzárkózási program nem erősíti a helyi szociális ellátórendszert, hanem annak hiányosságait próbálja pótolni, kompenzálni egy párhuzamosan működő rendszerben ami nagyon komoly hibajelenség. Ezzel viszont az a baj, hogy a projekt-rendszer pénzen kívül nem nagyon tud más erőforrást többletként behozni a rendszerbe, pl. a felzárkózási projektek szociális munkásai legtöbbször nem többlet-erőforrásként lépnek a rendszerbe, hanem más, meglévő feladatokból érkeznek (pl. pont a családsegítésből vagy más futó projektekben dolgoznak több helyen egyidejűleg).
Projekt szervezetek
Végül, de nem utolsó sorban – a közreműködő szervezetek. A projektek kapcsán a Magyar Államkincstár a mindenható szervezet, ami egy pénzügyi szervezet, nem igazán szociális projektek menedzselésére találták ki. A szakmai kérdésekben nem képesek iránymutatást adni, kizárólag pénzügyi szempontból vizsgálják a kérdéseket. „Az EMMI a korábbi projektekben azért nagyjából elmondta, mi az irány. Az Államkincstárnak viszont ez teljesen új, a szociális kérdésekhez nem tudnak hozzászólni, mindig továbbítják valahová a kérdéseinket. Van, amire két hónapja nem kaptunk választ” – nyilatkozta egy projekt munkatárs a sajtónak. Maga a közreműködő szervezet a címzett kérdéseket egyszerűen továbbküldi: „kicsit elveszett a történet. Az Államkincstár sokszor döntésképtelen, mindig állásfoglalást kérnek valaki mástól” . A válaszadás elhúzódása a projektek megcsúszásához vezet. Saját tapasztalatom, hogy nagyon nehéz együttműködni egy olyan szervezettel, akinek a dolgozóinak halvány sejtése sincs arról, hogy miről is szól ez az egész.
További problémaként jelent meg, hogy a közreműködő szervezet is humán erőforrás problémákkal küzd: „ügyintéző függő, ki, mikor, mit fogad el. Fluktuáció van a KSZ-nél is”. A közreműködő szervezet szakmai hibái is okozhatnak gondokat: „az állásfoglalások sem mindig jók, jogszabályi hibát évekig nem vettek észre”.
Külön említendők még a pályázatírásban segítő célszervezetek, akik több településen részt vettek a projekt előkészítésében, az ő esetükben a helyi viszonyokra való nem megfelelő reagálás lehet gond: „nekik viszont általában nincs helyi beágyazottságuk, nincsenek tisztában a helyi szükségletekkel, és inkább arra figyelnek, hogy megfeleljenek a bürokratikus elvárásoknak” . Egyes meghiúsult pályázatoknál is felmerült, hogy a pályázatíró szervezet olyan pályázati programot készített, ami a helybeli döntéshozók számára nem volt elfogadható. Érezhetően feszül egy ellentét a helyi viszonyokat jobban ismerő, helyi erőforrásokra támaszkodó, de uniós pályázatírásban kevésbé kompetens kör és a pályázatírás rejtelmeit jobban, de helyi viszonyokat kevésbé ismerő szervezetek között.
Felhasznált és ajánlott irodalom:
- Albert Ákos: Még a tízéves gyerek is tudja, hol a drogbolt a faluban, mégsem történik semmi. 444. 2019. március 12.
- Csekő Imre: Vecsei Miklós: Rosszul segíteni bűn. Magyar Nemzet. 2019. augusztus 2.
- Czene Gábor: Először nekünk kell megváltozni – interjú Vecsei Miklóssal. Népszava, 2019. december 21.
- Neuberger Eszter: Inkább kidobnak félmilliárdot az ablakon, csak a romáknak ne kelljen adni. Abcug.hu. 2018. május 31.
- Szurovecz Illés: Inkább ne fejlődjön semmi, csak a romák maradjanak a telepen. Abcug.hu. 2017. december 29.
- Szurovecz Illés: Nincs sok haszna a nyomortelepekre költött milliárdoknak. Abcug.hu. 2018. július 10.
- Szurovecz Illés: Rémálomszerű papírmunkába fulladnak a szegényeknek szánt uniós programok. 444.hu, 2019. augusztus 26.
